Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A hírekkel is rendszeresen jelentkező Radio Criminals első hivatalos lemeze már lassan egy éve kész van,
de csak mostanában lehet hozzájutni. Többek között erről is kérdeztem a Rádió Bűnözők énekesét, "Vasálarcot".

A Radio Criminals-nek volt már korábban is lemezhosszúságú kiadványa, a 2006-os Rossz kor, rosszkor. Aztán jött a 2007-es EP, de mi történt veletek azóta?

2008-ban valóban nem sokat lehetett hallani a bandáról. Év elején felvettük az új albumot, elsősorban erre koncenráltunk, bulik se nagyon voltak. Az egész felvétel 2 hónaposra sikerült - persze azért nem minden nap dolgoztunk.
Azután vártuk a lemez megjelenést, és emiatt a koncerteket sem erőltettük, mert az albummegjelenéssel egy időben akartuk megnyomni a turné gombot. De a lemez nem jött ki tavasszal, aztán ősszel, majd végül télen sem, ezért kiadót váltottunk még a tényleges, közös munka elkezdése előtt.

Hogy folytak a munkálatok a Denevér Hangstúdióban? Van valami érdekes sztori, ami a felvételek során esett meg veletek?

A nagy, piázós-csajozós sztorik nem jellemzőek ránk, mert a gitárosaink zugivók, a dobosunk még kiskorú volt a felvétel készítésekor (bár 12 évesen már volt detox-ban) én meg 5 éve leszoktam...DDD Ami a legrosszabbul
sült el, az az, hogy én síelésből mentem a stúdióba, és a nagy eszemmel jeges kólát ittam a hegytetőn - gondolhatod, mi lett a vége. Jól elmentem a hangom, és nagyon sok pihenés, tea és kalcium kellett hozzá, hogy egyáltalán össze tudjuk hozni az éneket. Emiatt lehetett volna jobb is a végeredmény, de azért én így is elégedett vagyok.

A legtöbb dalt a korábbi anyagról lehet már ismerni, de itt kaptak igazán profi hangzást.
Mennyi újonnan íródott dal van ezen a lemezen illetve van-e rajta egyáltalán ilyen?

Persze, vennek teljesen új dalok, számszerint hét, ebből egy instrumentális, és egy Depeche Mode feldolgozás.

Mi a helyzet a lemez kiadásával és terjesztésével?

Mint ahogy mondtam, az előzőekben említett kiadóval megszűnt a kapcsolatunk, helyette a HammerWorlddel sikerült egyezségre jutnunk. Az anyag most van sokszorosítás alatt, áprilisban vagy májusban lesz kapható az új lemez.
Ezzel egy időben készülnek a cikkek, interjúk, stb, úgyhogy lesz munka bőven.

Nekem főleg a thrash és a stoner jut eszembe a dalokat hallgatva. Hogy fogadják a zenekart a különböző helyszíneken pl. Bill kapitány vagy a Moby Dick rajongói?

Tapasztalatom szerint nem túl szerencsés nagyon más műfajú, ismertebb előadóval együtt játszani, pl.amikor Deák Bill előtt zenéltünk, a közönség ugyan elismert minket, de nem mondhatnám hogy eszement bulit csináltunk. Az emberek nagy része a blues miatt jött le. A Moby Dick előzenekarként például sokkal emlékezetesebb koncerteket csináltunk, hisz az Ő stílusuk sokkal közelebb áll a miénkhez.

Miért került fel a Personal Jesus c. Depeche Mode szám feldolgozása a lemezre? Élőben is játszátok?

Természetesen játszuk koncerteken és nagyon bejön a közönségnek. Mindenképpen szerettünk volna egy feldolgozást, ismert zenekartól, de egész más műfajban mint a rock vagy a metal. Így nagyobb volt a kihívás, hogy bele tudjuk-e vinni a saját stílusunkat, hangzásvilágunkat. Sok zenével próbálkoztuk, végül is a Personal Jesus ment át minden rostán, ezt tudtuk leghangulatosabban megszólaltatni. Eredetileg klipes számot szerettünk volna belőle, de ez még egyelőre várat magára.

Készült már vagy fog készülni klip valamelyik nótához? Mennyi hasznát láttátok az eddigi klipeknek?

A régi anyagunkből a Joe Int-ről készült klip, az újból pedig a Valaki Várra. Nagyon hasznos számunkra, főként
az utóbbi, mert néhány TV már játsza is, de bent van pl. az MTV-nél is, mostanában bírálják el, hogy mehet-e adásba.
Ez képet ad a zenekarról, látszik rajta, hogy hol tartunk most, ezenkívül jelentősen növeli a nézettségünket
a Youtube-on, Myspace-en és hasonló oldalakon, tehát mindenképpen erősíti a népszerűségünket. Ha valaki még nem látta, és érdekli, itt megnézheti: http://www.youtube.com/watch?v=ed_J45bx1O4
Számunkra azért is nagyon fontos hogy minél több helyen lássanak és halljanak minket, mert a zenénk nem sorolható be egyetlen ma, igazán divatos vagy menő rock/metal stílus skatulyába sem, ezért nehezebb a dolgunk, mint más hasonló kvalitású zenekarnak. Mondhatnánk azt is, hogy egyediek vagyunk...

Egy pár unplugged koncertvideót meg lehet nézni a februári szabadszállási buliról.
Ez kivételes alkalom volt, vagy lesz még ilyen?

Igen, szándékunkban áll még ilyen koncerteket adni, hiszen ezzel az előadással eljuttathatjuk a zenénket szélesebb rétegnek is. Legközelebb Budapesten, a City Pub-ban lesz ilyen koncertünk május 2.-án.

Születnek mostanában újabb dalok vagy inkább koncerteztek?

A koncertezés az első, de mivel sok az új ötlet és mindig látunk magunk előtt fejlődési irányt, új nóták is készülnek, amiből, ha összeáll, 1-2 év múlva valószínűleg újabb hanganyag lesz. Terveink között szerepel angol nyelvű kiadvány elkészítése is.

Hol játszotok legközelebb?

-Következő bulink március 28-án lesz Budapesten a Rézmál Kávázóban, majd április 4-én Sopronban a Szakály borozóban.

Köszönöm és sok sikert, jó munkát kívánok a továbbiakhoz!

www.radiocriminals.hu

-TZ -

[2009. március]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!