Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon



Nemrég jelentkezett új anyaggal a szegedi Variola. Az előző lemez főleg a régi dalokról szólt, itt viszont tényleg zsír új szerzemények hallhatóak.
Gajda Ferenc "Finca", a zenekar dobosa mondta el a háttérsztorit!

Legutóbb 2008 végén beszélgettünk. Hogy sikerültek azóta a kisebb-nagyobb bulik?

Sajnos kevés bulink volt, szinte csak a kötelezők... Persze voltak nagyon jó koncertek is (pl. a Fekete Zaj fesztivál a Mátrában), de a 2009-es évünket alapvetően két dolog határozta meg. Az egyik, hogy Zoli helyett érkezett Bazsi, akinek a régi műsor biflázásán túl már az új anyag megírásában is fontos szerepe volt. A másik pedig, hogy a nyár elején vettük fel a nemrég megjelent új albumunkat "Négyen" címmel. Szóval a koncertezés kicsit háttérbe szorult.

Az új - illetve most már nem is annyira új - énekest, Balázst hamar megszerette a közönség?

Nyilvánvaló, hogy minden váltás - pláne a főhősi pozícióban - erős arculatváltást is eredményez minden zenekar életében. Sokáig úgy gondolkoztunk, hogy az alap négyes nem mozdítható, de aztán a - szükség törvényt bont alapon - váltanunk kellett. Komoly fejcastingot tartottunk... :) Bazsi régi barátunk, tudtuk, hogy képes lesz Zolit pótolni. Amellett, hogy abszolút magára formálta a régi dalokat, az újakban is kreatívan tudott dolgozni. Teljesen más a hangkarakterisztikája mint a Zolié, de szerencsére abszolút tudott idomulni - megtanult Variolásan énekelni :). Arról nem is beszélve, hogy a metalos múltja miatt sokkal feszesebben tudunk megszólalni. A közönség reakcióit illetően pedig: elsőre elfogadták!

Mikor kezdtetek egy új anyag elkészítésén gondolkodni?

Az első lemezen nagyon sok 15-20 éves nóta volt, csak egy-két újat raktunk fel rá. Tudtuk, hogy hamarosan csinálunk egy teljesen új anyagot. Igaz három évbe tellett, de úgy gondoljuk megérte. Kilenc új szám, plusz egy feldolgozás a Siouxsie & The Banshees-től a Cities in dust. Az anyag -a bónuszt leszámítva- teljesen letölthető a weboldalunkról: www.variola.hu

Készítettetek egy videót, amiből kiderül, hogy meglepő könnyedséggel összeálltak a dalok. Pontosan mikorra lettek készen és mikor vettétek fel őket?

A dalírás az egy folyamatos dolog nálunk, az olyan próbák pl. nagyon ritkák ahol csak a műsort próbáljuk. Az anyag már az előző év elején összeállt, de felvenni csak nyár elején tudtuk. Szerencsére magunk gazdálkodunk az idővel - nincs mögöttünk nyomás...

A metalosabb dark/goth zenékből is merítettetek, de azért még mindig erősek a régisulis dark rock hatások pl. az ének hangzásában is. Jól érzem?

Igen, mi is úgy gondoljuk, hogy a két véglet mezsgyéjén mozgunk, bár ez egyáltalán nem tudatos. Soha nem készülnek úgy dalok, hogy akkor most írjunk egy goth-os témát, vagy ezt most vegyük bánatmetalra. A hatások nyilván ott vannak a mi zenénkben is, ezt egyszerűen nem lehet megkerülni. Zenekari vélekedés szerint egyébként mi a metalosoknak túl goth-ok vagyunk, a goth közönségnek meg túl metalos?

Úgy tűnik, itthon elkülönül a gothic metal színtér meg a dark színtér. Az új anyag mintha a kettő között lavírozna, ez mennyire volt szándékos?

A két színtér szerintünk abszolút nem különül el, sőt! Annyira kicsi a szcéna magyarországi tábora, hogyha itt is kasztosodás lenne, már rég múltidőben beszélnénk a dologról. Persze itt is vannak alfajok (electro-industrial, vagy pl. a folkosabb dolgok) de ezek nagyon jól megférnek egymással. Jó példa erre mondjuk az általunk is szervezett Fekete Zaj, vagy a Rémálom a nyár utcában - című folytatásos teleregény?

Kedvencem az anyagról a Vihar. Hogy jött az ötlet, hogy egy ilyen monstre gitárszóló legyen benne?

Nincs fék, nincs kiadó, nincs külső producer a hátunk mögött, a kreativitás határtalan. A hosszú gitárszóló meg egyértelműen adta magát. Egyébként a dalnak nem volt kész a vége, a felvétel egy nagyon jól sikerült improvizáció eredménye. A Sancinak meg nem kell kétszer mondani, ha rajta múlna, akkor az egész lemez egy gitárszóló volna!

Elég sokrétűnek tűnnek a szövegek, de vannak visszatérő motívumok, mint pl. a repülés vagy a halál. Mondjatok egy pár szót ezekről!

A zene, a sötétebb tónusú muzsika miliője általában nem a vidámságról szól. Sok dologról másképpen gondolkodunk mint húsz éve, de a búskomorság alapállapot a szövegeinket illetően. A végletek itt is jelen vannak, mint ahogyan a zenében: repülés vs. halál. A sokrétűség pedig abból fakad, hogy több ember tollából áll össze a Variola szövegvilága.

És végül: hol lehet titeket látni mostanában?

Megvoltak a lemezbemutatók, most tartunk egy kis pihenőt, de tavasztól megpróbálunk minél többet játszani. A weboldalunkon kint lesznek hamarosan a koncertdátumok!

www.variola.hu

- TZ -

[2010. március]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!