Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Kb. 10 éve alakult az Ad Astra, de 2004-ben lett igazán aktív. Saját bevallásuk szerint hatott rájuk többek között a Death, az Opeth vagy a Nevermore, akik előtt nemsokára játszanak is!
- Erdélyi Péter gitáros mondta el a zenekar legújabb híreit.

A Crust Of Ego lemez megjelenése óta volt sok külföldi koncertetek is. Hogy sikerültek?

Olyan sok azért nem volt. Játszottunk Romániában a Székelyföldi Rockmaratonon 2008-ban és még ugyanabben az évben Ipolyságban Szlovákiában, illetve most pár hete Szerbiában, Moholon. Az előbbi kettő fesztivál volt, sok emberrel ezek nagyon jól sikerültek, az utóbbi picit félresikerült, egy apróbb malőr miatt a basszeros, Csabi nélkül kellett fellépnünk, meg el is húzodott a buli, túl későn játszottunk, így az emberek sem voltak túl aktívak. Viszont Romániába visszamegyünk még június elején és szerbiai bulik is lesznek ősszel, így mindenképpen szaporítani fogjuk a külföldi koncertek számát.

Külföldi médiumoknak küldtetek a lemezből? Az angol nyelv miatt biztos lenne esélyetek.

Igen, ment ki pár, jópár kritika meg is jelent angol, német és olasz nyelven ezek a honlapunkon meg is találhatóak, zömével pozitív kicsengésűek, "közepesnél" gyengébb átlagot nem kaptunk senkitől:)

Nemrég kiszállt a csapatból Spala Márk gitáros és Morvai Csaba énekes, akik hosszú ideje a zenekar tagjai voltak. Miért távoztak?

Közös megegyezéssel történt a dolog, pusztán zenei alapon, egyiküknek sem volt már annyi ideje, kapacitása rá, amennyit ez a zenekarosdi igényelt volna, így született meg a döntés.

Hogy találtatok rá Specker Balázs gitárosra? Az éneket is ő vette át vagy segít még Pötörke Zoltán a Salvus-ból?

Speki ezeréves cimboránk és barátunk, én személy szerint álatlános iskola óta ismerem, így nem kellet sokat kutakodni. Pötörke Zoli már nem segít ki, a Salvus mellett nem tudta hosszabb távon vállalni, így egy koncertre meg közös demo-ra futotta vele, de ha együtt lépünk fel a Salvussal, mindig felrángatjuk egy-két közös nótára azóta is. Jelenleg én látom el a főénekesi posztot, és Speki vette át a vokalista szerepet. Amig nem találunk egy normális, minden szempontból megfelelő frontembert, addig így működik tovább a zenekar, a dalokat is így írjuk jelenleg.

Készült közben egy klip a Crust Of Ego lemezetek Waves c. dalára. Mi a célotok vele? Próbálkoztok zenetévéknél?

Különösebb célunk azon túl, hogy ez is felület ahol terjedhet a zenekar neve, nincs vele. Zenetévéknél nem próbálkoztunk, mert manapság már nincs olyan, hogy zenetévé..:) Ami eddig az volt, azon már klip csak elvétve van, így ez a vonal kiesik. A Youtube-on ott a klip, ez bőven elég, pláne, hogy manapság szinte minden zenekar (főleg a kisebbek) gyakorlatilag a Youtube-nak csinál videot.

Letölthető 2 új dalotok, amik tartják a megismert Ad Astra-vonalat. Miért nem akarjátok feltenni ezeket a következő lemezre?

Ez az a két dal, amit Zolival csináltunk, és még az előző gitárosunkkal, Márkkal írtunk, tehát annyira újnak nem is nevezhetőek, mert mindkettőt játszottuk már az előző felállással is 2 éve. Ezek a darabok ilyen átmenetet képeznek az újabb dalaink és a régi dolgaink között, ezért nem akartuk rátenni, de ez annyiban megváltozott, hogy a Finite c. dal lehet, mégiscsak szerepelni fog a következő anyagon, várhatóan ugyanúgy Zoli vendégszereplésével. Amúgy születnek az új számok folyamatosan, ezek közül 2-3 már fel is bukkan a koncertjeinken mostanában

A U2 után beharangoztatok egy újabb feldolgozást. Miért Peter Gabriel és mikor lehet hallani a felvételt?

Pontosan, ez a Sledgehammer c. nóta és már kész is, nemsokára fel is vesszük, viszont a koncertjeiken már hallható. Egyszerűen jó a nóta, mindannyiunk imádta gyerekkorában a klipjét, meg Peter Gabriel a maga műfajában elég alapvető. A lényeg, hogy akárcsak a U2-ban, itt is megvolt a dalban a potenciál, hogy a saját képünkre formálva frankón "adasztrásítani" tudjuk, de mégse vesszen el az eredeti nóta karaktere/dallamvilága.

Április óta újra koncerteztek. Hol fogtok játszani a következő hetekben?

Előttünk áll egy buli a Dreyelands zenekarral közösen, akik nemrég jöttek ki új albummal, és ennek a budapesti lemezbemutatóján a Crazy Mama-ban leszünk mi is vendégek. Itt fellép még a Mytra és a City of Moon (Opeth tribute) is, így egy jófajta kis Prog Metal estet fogunk adni az erre fogékonyaknak. Ezt követően jön az egyik legkomolyabb bulink, játszunk a MetalFest Open Air rendezvényen Csillebércen, mégpedig olyan nevekkel egy napon, mint a Nevermore és a Lamb of God. Végül ahogy az elején említettem, június első hétvégéjén kiruccanunk Erdélybe, Romániába a Stonedirt zenekarral, és Aradon illetve Székelyudvarhelyen fogunk játszani. Nyárra még semmi konkrét, egy-két kisebb fesztiválról lehet majd szó, de amint fixálódnak a dolgok, kint lesznek myspace-en.

www.myspace.com/adastrahun

- TZ -

[2010. május]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!