Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

 

Hajógyári Sziget, 2007. augusztus 12.

 

A XV. Sziget Fesztiválon vasárnap a Bahia színpad eseményeit a "modern, változatos rockzenét" játszó öt tagú Carnia nyitotta.

 

Ez a fiatal, de hangszerükön profi zenészekbõl álló formáció egyre nagyobb népszerûségnek örvend. Láthattuk õket idén a Hooligans turnéján vendégként, illetve ott voltak és lesznek minden nagyobb fesztiválon is. Repertoárjukban döntõen saját dalok, de feldolgozások is szerepelnek.

 

A rend kedvéért a zenekar tagjai: Rónai Orsi ének, Károlyi Gergely /Gery/ gitár, Tóth László /Laca/ gitár, Hatolkai Máté /Matt/ basszusgitár és Hekker Máté dob.

 

Orsi köszöntötte a sátorban megjelenteket, és azonnal belevágtak idei hét számos szerzõi kiadásban megjelent elsõ lemezük címadójába, az Élj vele címû dalba. Ahogy néztem a zenészeket, valami furcsát véltem felfedezni a basszusgitároson. Matt egy fekete hosszú egyenes hajú, de felül tépett parókában lépett a színpadra. Ezt a kelléket azonban valószínû, hogy melegnek találta, mert a mûsor folyamán levette, engem a ’80-as években oly divatos "hair metal" zenészekre emlékeztetett vele és ezt nem véletlenül említem meg. A zenekar tagjai egyébként saját bevallásuk szerint vonzódnak a klasszikusnak nevezhetõ rockzenéhez, ezért is játszanak feldolgozásokat, mert ezt követõen egy ’80-as évekbeli blokkot hallhattunk tõlük, melyben Bonny Tyler, ABBA, Laura Branigan egy-egy slágerébõl hallhattuk "carniásan" megszólaltatva. Ahogy egy jó frontembernek kell, az énekesnõ folyamatosan kommunikált a szünetekben a közönséggel. A harmadik nótát felkonferálva buzdított mindenkit, - aki esetleg eddig nem volt elég aktív , hogy Wake up, természetesen angolul énekelt erre már láthatóan mindenki megmozdult. Ezt követõen a nyárra való tekintettel jött a Holiday címû dal, melyet a lírai kezdésû, de kemény gitáralapokra épített Diamond követett ismét angol nyelven így a Szigeten nagy számban jelenlévõ külföldiek is jobban be tudták fogadni ezeket a dalokat. Mivel a Sziget Fesztiválon idén különösen nagy számú külföldi van jelen, jó választás volt angol nyelvû dalokat is beválogatni a mûsorukba. Ezután a Tûz legyél címû dal, melynek igazán könnyen megjegyezhetõ a szövege, fogós az énekdallama, a refrént jó sokszor elõjön, így már észrevétlenül bele is mászott a fülünkbe. Egy feldolgozás dal következett a Guano Apes-tõl a Big in Japan. Mûsoron volt még a Menekülj, majd Orsi elköszönt, és az Egy voltál címû dallal zárták a rövid programjukat. Sajnos az idõkorlát miatt nem lehetett többet játszaniuk. Érdekesség, hogy az Egy voltál címû dalra forgattak klipet, melynek most végzik az utómunkálatait. Nem is olyan régen érkezett a zenekar haza Erdélybõl, - Marosvásárhelyrõl - ahol gyönyörû hegyes-sziklás, helyszínen rögzítették a filmet, melyet hamarosan remélhetõleg láthatunk a televíziók zenei mûsoraiban. Elmondásuk szerint szeretnék a mûvet bemutatni az augusztus 26-i biatorbágyi koncertjükön.

Összességében pörgõs, jó hangulatú rövid programot egy kis ízelítõt kaptunk tõlük. Ígéretes a csapat és úgy érzem, hogy ennek a zenekarnak már nem színpadi nyitóbandaként kellene játszania. A karcos és erõs hangú énekesnõ bájos és meggyõzõen tartotta a kontaktust az elõl állókkal, idõnként kimosolygott, beugrálta, bejárta rendesen a színpadot. Mozgása nagyon dögös, általában nagy terpeszben állva nyomja a rock dalokat, idõnként táncol, ugrál, láthatóan a férfiaknak leköti a figyelmét a mozgása, ahogy csípõjével látványosan hozza az ütemet. Egyébként a színpadi megmozdulásokat illetõen nem lehet panaszunk a gitárosokra sem. Egész mûsor alatt gyakran voltak helycserés, összeállós játékok a három gitárral és a fel-alá rohangálás, illetve az ütemre ugrálás fel a magasba is a látványt és az energikus pörgõs koncertet támasztották alá. Mindkét gitárosról elmondható, hogy eltérõ stílusban ezt jó értelemben értem de nagyon jól játszanak. Egy szólót játszott Laca, de mivel tulajdonképpen Gery posztja a szólógitár, a többit nagyon ízesen õ pengette nekünk, végig igyekezett õ is tartani a szemkontaktust az elõl állókkal. A basszusgitáros feszesen hozza a ritmust. Meg kell még említenem, hogy Máté dobosuk végig kiemelkedõt nyújtott. Mivel a színpad egy sátorban volt felállítva, és elég nagy hangerõt kaptak, valószínû, hogy idõnként ezért volt kissé visszhangos a zene, egyébként mondhatni, hogy profin szólaltak meg. Köszönet érte.

A Carniával legközelebb augusztus 19-én a bõcsi falunapokon találkozhatunk, ahol este hét órától lépnek színpadra, ismét a Hooligans vendégeként.

Érdemes figyelni a Carnia weboldalát, mert nemcsak a friss koncertdátumokat tudhatjuk meg, hanem a bulikon készült fotókkal is rendszeresen frissítik az oldalt, de találhatók fenn egyéb érdekességek is...

Web: http://www.carnia.hu

- Hajós Maja -


Carnia


 

 

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!