Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Ákos - Karcolatok turné
Kecskemét, 2013.12.13.
Katona József Színház

Szó szerint az utolsó órákban dőlt el, hogy sikerül elmennem életem első Ákos koncertjére, mely a kecskeméti Katona József Színházban volt.
Megmondom őszintén, sosem tetszett úgy igazán Ákos zenéje, de mint művészt maximálisan elismertem, és el is ismerem.


Itt mondok köszönetet Bucsai Timinek, akinek segítsége nélkül nem sikerült volna ezt az élményt megszerezni.
Kíváncsian vártam a koncertet, több okból is: színházban van, és a Karcolatok lemez megjelenésének 20. évfordulóját volt hivatott megünnepelni.
Mondanom sem kell, teltház volt a teremben, mindenféle korosztállyal.
A koncert elején leginkább a melankólikusabb dalok hangzottak el, mely után Ákos szinte minden dal végén sztorikat mesélt. Többször úgy éreztem, mintha stand up comedy előadásán lennék, haha!
Majd a bevezető után következett a teljes Karcolatok album, ugyanolyan sorrendben, ahogy a lemezen hallható volt! Viszont, nem egy dalt rendesen átdolgoztak, nem olyan volt, ahogy a lemezen anno. De ezt Ákostól megszokhattuk, és bevallom nekem, mint a keményebb zenékhez szokott fülemnek, nem egy dal jobban is tetszett így.
A Karcolatok lemez újra bemutatása majdnem végén volt egy kis szünet, ami számomra igen meglepő volt. A szünet után maradt még pár dal, ami után egy igazi best of koncert következett, ahol szinte egymás után szólaltak meg a nagyobb slágerek: pl.: Örvény, Végre, Ölelj meg újra, Érintő, A fénybe nézz, Majom a ketrecben ( ez pl a lemezen jobban tetszett).
Az Ilyenek voltunk alatt elszabadult a "pokol": mindenki felállt a kezdőhangokra, és állva, végtapsolva énekelte  a dalt. A záró dal, a megszokott Adjon Isten volt.
Amiről még nem szabad elfeledkezni, az a pazar fények, és a hangzás, ami meglepő volt számomra, rendszeres koncertlátogatónak. Miért nem lehet minden koncerten legalább ilyen profi hangzást biztosítani a zenekaroknak? Tudom, ez költői kérdés.... haha!

-Rob-

Fotó (és további képek): akos.hu Juhász Viktor


 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!