Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A tervek szerint az anyag a Metal Hammer magazin 2013. szeptemberi számának cd mellékleteként jelenik meg.

A zenekart Alex Drum, Kaarle és Füge alapította 2012 nyarán. Az alapítók jól ismerték egymást, hiszen előtte másfél évig a Pokolgéppel két turnét is végigjátszó Postumus nevű metál bandában zenéltek együtt. A gőzerővel folyó próbák mellett 2012 novemberében csatlakozott a bandához az énekes, Devil, majd 2013 januárjában a basszeros, Joe.

A cél nem is lehetett más, mint a saját elképzelések megvalósítása és színpadra tétele. A zenekar a „szentháromság jegyében alkot, azaz brutális alapriffek, elborult középrészek és abszolút zenei refrének épülnek egybe modern metál környezetben, odaillő szólókkal és csipetnyi proggal megfűszerezve.

A kemény próbák megtették hatásukat, hiszen az egy számon belül nemritkán 7 – 8 témát is felvonultató zenei anyag 2013 tavaszára nagylemezzé érett. A banda a P&C Stúdióban Czébely Csaba „Csibe” vezényletével készítette el debütáló albumát „Ingyen Isten” néven. Az anyag kilenc számot és egy intrót tartalmaz. A színvonalat tartva a grafikákat a hazai és nemzetközi porondon is elismert Sallai Péter készítette.

 



A tervek szerint az anyag a Metal Hammer magazin 2013. szeptemberi számának cd mellékleteként jelenik meg. Emellett banda természetesen elérhető a http://www.facebook.com/words-of-blood oldalon is. A koncertek szervezés alatt vannak, de az már biztos, hogy a bemutatkozó koncert a Szeptemberfest metál fesztiválon lesz.

A bemutatkozó dal:
https://soundcloud.com/tam-s-kriszti-n/02-ingyen-isten

Tagok    KISS KÁROLY / GITAR
KRISZTIÁN TAMÁS /GITAR
SZALÁDI KÁROLY / VOCAL
SEIBEN SÁNDOR / DRUMS
ONÓDI JÓZSEF /BASS

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!