Belépés
Keresés
Buliajánló


Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A Morre ismét Európába készül

A kanadai Morre rock zenekar 2011 nyarán két és fél hónapot töltött Európában, és tizenkét ország több mint harminc városában koncertezett nagy sikert aratva. Már turnéjuk végén elhatározták, hogy 2012-ben visszatérnek az öreg kontinensre. Úgy tűnik, tervük valóra válik, nyár végén újra nekivágnak a hosszú útnak. Magyarországra augusztus második felében érkeznek majd, és több városban is hallhatóak lesznek. A zenekar 2008-ban alakult három állandó taggal. Igor Lazebnik, és Adrian Tonceanu gitáron játszik, és énekel, Tyler Koch dobol, és vokálozik. Dalszövegeik a sötét misztikus témát ötvözik a tábortűzi hangulattal, mely széleskörű érzelmeket vált ki a hallgatóságból. Bár a Morre egy klasszikus rock banda, a hangzásuk mégis új, lehetetlen őket bármelyik kategóriába besorolni.
Első albumuk 2010-ben jelent meg …Out there címmel, majd egy évvel később elkészült a második is, a Contrast. Jelenleg a harmadik Cd-n dolgoznak, amely valószínűleg április végétől lesz megvásárolható.
Akinek felkeltették az érdeklődését, több infót talál róluk a hivatalos oldalukon (http://morremusic.com) , vagy a magyar rajongói oldalukon (http://morrefans.uw.hu).

 

 
Hírek
Twister

Így imádlak - klippremier!

Bővebben...
 
Ad Astra

Örömmel közöljük, hogy megjelent a prog/thrash metalban utazó Ad Astra második nagylemeze, az  Open Wide.

Bővebben...
 
Volt fesztivál

Kész a VOLT nagyszínpada!

Bővebben...
 
Tűzmadár

Az elmúlt két-három évben egyre többet hallani a Silverblade nevet, ha gitár, és basszusgitár erősítőkről van szó. Nem véletlen, hogy a szakmában már sokat elért zenészek is beálltak az endorser-ek, és a vásárlók sorába.

Bővebben...
 
Kalapács és az Akusztika

KALAPÁCS JÓZSEF, RUDÁN JOE ÉS AZ AKUSZTIKA AZ ÚJ SZÍNHÁZBAN
2012 ÁPRILIS 16. HÉTFŐ

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!