Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Ha valakinek be kellene mutatnom ezt az együttest, akkor rögtön azt mondanám, hogy az egykori, s legendás OSSIAN zenekar hangszeresei virtuózkodnak itt. Kiváló zenészek, Maróthy Zoli az egyik legjobb gitáros kis hazánkban. A mára már teljesen kialakult saját hangzásvilágukban mozognak, tipikus hard rock. Persze egy idõ után már kiszámítható ez a mûfaj, de most valahogy sikerült egy izgalmasabb anyagot összeállítaniuk, egy kissé megújultak. Néhol egészen szokatlan zenei megoldásokat hallhatunk, érzõdik az ötletesség, és ehhez maximális kidolgozottság társul. A hangzással és a hangszereléssel is sokat variáltak, nem kapkodtak el semmit sem. Egyébként valahogy nyugisabb most a Fahrenheit, nincsenek túl gyors témák, inkább a laza középtempók dominálnak. Az énekdallamokra nagy hangsúlyt fektettek, - Zoli hangja egyre jobb - helyenként a refrénekben még nõi vokállal is feldíszítik a dalokat. Végre a szövegek is "átjönnek" (legalábbis nekem), ezúttal Zoli írta nagyrészüket, míg korábban Bátori Viktor szövegíróval dolgoztak. Dalcímeket nem tudok említeni, - mivel annyira friss ez az anyag még meg sem jelent - , hogy változhatnak. Egyébként úgy néz ki, szerzõi kiadásban jelenik meg, mivel korábbi kiadójuktól megváltak. A terjesztést a MusicDome vállalta fel, úgyhogy mindenki hozzájuthat majd, aki szereti az igényes, dallamos rockzenét.

zZz
 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!