Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Ha jól tudom, az aszódi Deals tagjai nem is tudják, hogy az új, immáron második demójuk is a kezeim közé került (bár azt hiszem, az elsõrõl sem írtam rosszakat). Sajnos már szokásosnak mondható, hogy csak egy tok nélküli kazettát kapok a kezembe (ezúttal nem a zenekar hibájából, én is csak úgy fû alatt jutottam hozzá). Most még kifejezetten szerencse, hogy a Deals elõttem már nem teljesen ismeretlen. Az elsõ kazi óta történt egy s más a banda háza táján. A leglényegesebb változás minden bizony-nyal a korábbi énekes, Majoros Csaba kiválása volt. A zenekar nem kezdett el másik külsõ énekes után kutatni, hanem úgy döntöttek, hogy ezentúl Pintér Miklós gitárosé lesz a frontemberi szerep. Mellette még Kis Sándor gitáros, Kádár Péter basszista és Kovács Attila dobos játszik a csapatban. Kíváncsian vártam az eredményt, mert az már kiderült korábban, hogy Pintér Miklós remekül vokálozik, viszont a teljes éneklés már egészen más feladat. Szerencsére sikerült megoldani a problémát, sõt talán még inkább jobbak és markánsabbak lettek a dallamok. Igazából a zene nem mutat túl nagy változásokat, maradt a már egyszer bevált stílus, azaz a Black-Out hatásokat felvonultató igényes rockmuzsika. Kidolgozott zene, precíz, jól megírt énekdallamokkal támogatva. (Biztos, hogy Kowának semmi köze nem volt az énekhez?) Hogy nem történt meredek stílusváltás, bizonyítja az elsõ anyagról felbukkanó Esõcseppek címû nóta (FAVORIT !!!). Azt hiszem, ezzel fogtak meg igazán a srácok. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl csak úgy adjanak ki anyagot a srácok, hogy mindig rajta lesz az Esõcseppek, ha-ha). Szóval jó ez a demó, jobb mint az elõzõ. Akinek az megvan, ezt is mindenképp be kell szereznie. De azoknak is, akik szeretik ezt a fajta muzsikát. Black-Out rajongóknak pedig külön kötelezõ.
Cím: Kovács Attila , 2170 Aszód, Pesti út 15.

Ákos

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!