| 
Ferdy Doernberg-et december 10-én már nagyon türelmetlenül vártam a telefonnál,
hiszen egy héttel korábbra volt tervezve az interjú, de betegsége miatt az
csúszott egy kicsit. Végül aztán egy megkönnyebbült emberrel tudtam egy felszabadult
és jó hangulatú beszélgetést folytatni.
Szia Ferdy! Úgy tudom, múlt hétfõn, amikor eredetileg kellett volna beszélgetnünk,
kórházban voltál. Remélem semmi komoly és már jól vagy!
Vesekövem volt, ultrahanggal széttörték, és már teljesen rendben vagyok. Sokkal
jobban érzem magam, tudod régóta húzódott az ügy, mindig csak halogattam,
de már muszáj volt pontot tenni a végére!
No, hát akkor vágjunk bele a kérdésekbe! Mivel a Rough Silk nem egy kezdõ
banda, hisz a Symphony Of Life már a hatodik albumotok, és úgy vélem, igazán
nagyszerû munkát végeztetek! Tudnál mondani pár szót az album születésérõl?
A dalokat Nils, a gitárosunk és jómagam írtuk, a szövegek az én lelkemen száradnak.
Két dalt a basszerosunk, Ralf Schwertner írt. Sokat dolgoztunk az anyagon,
mert kicsit vissza akartunk térni a Circle Of Pain (1996-os album) vonalához,
mivel úgy gondoltuk, az volt az eddigi legjobb anyagunk, de aztán a végén
valami egészen új dolog kerekedett ki. Beletettünk mindenféle világzenei elemet,
hangszereket, no meg ugye az album konceptalbum a szövegeit tekintve, szóval
ez eleve meghatározott egy irányt. Nagyon meg vagyok elégedve a végeredménnyel,
azt sikerült összehozni, amit akartunk.
El tudnád mesélni a zenekar színes múltját, történetét, hiszen sajnos Magyarországon
nem túl jól ismernek benneteket - egyelõre, de most rajtunk is múlik, hogy
ez megváltozzon!
Haha, hát persze, érdekesebb, ha ismeritek a részleteket! Szóval az elsõ albumunkat,
a Roots of Hate -et 1993-ban Stefan Kaufmann -aki az Accept-ben dobolt és
most az U.D.O.-ban gitározik - producelte, ez az album Japánban be is futott,
de sajnos Európában nem, mert itt éppen akkor tombolt a grunge, a Nirvana,
Pearl Jam, meg a többiek. Turnéztunk Roger Chapman-nel és a Saxon-nal, aztán
jött a következõ album, a Walls of Never, majd turné Európában a Helloween-nel.
A harmadik album, a Circle of Pain volt, ami szerintem a legjobb albumunk
volt, a stílusok keveredése miatt az újhoz tudnám hasonlítani. Persze most
már úgy gondolom, az új a jobb, de azért még ezt a régit is szeretem, haha!
Persze a harmadik album után is egy csomót turnéztunk, például DIO-val, a
Deep Purple-lel és az Accept-tel. A következõ lemez a Mephisto volt, ezzel
a Whitesnake, turnéján vettünk részt, de persze játszottunk másokkal is. Ekkor
kerültünk elõször kapcsolatba a Savatage csapatával és Jon Oliva-val. Aztán
egy énekes-csere következett be, jött Thomas Ludolphy, a Beyond the Sundown
albumunkon már õ énekelt. Másodszor is turnéztunk Savatage-ékkel, mivel nagyon
megkedveltek minket, így újra meghívtak minket. Jon Oliva ezen a turnén ajánlotta
fel, hogy a leendõ, új albumunknak társproducere lesz. Eredetileg a teljes
producelést szerette volna elvállalni, de a Savatage késésben volt a saját
felvételeinek elkészítésével, ezért csak a társproduceri munkákra jutott ideje.
Emellett duettet énekelt Thomas-szal a Lucifer címû nótában, ami szerintem
szintén sokat adott nekünk; meg különben is nagyon kedves és nagyvonalú volt
részérõl a segítség! Hát most meg itt vagyunk az új lemezzel!
Valóban nagyon színes és szép a múltatok, és remélem a jövõtök is hasonló
dolgokat tartogat! No de menjünk tovább! Ami azt illeti, a Rough Silk zenéje
nem egy egyszerû dolog, sokféle stílusjegybõl tevõdik össze. Kik befolyásolták
a zenei ízlésedet azon évek alatt, amíg ismert zenész lettél?
Számomra, mint billentyûsre leginkább John Lord, a Deep Purple-bõl, vagy Greg
Almond az Almond Brothers Band-bõl, aztán a slide-gitárt illetõen például
a nagyszerû filmzene-szerzõ és muzsikus Ry Cooder (õt például a Párizs, Texas
c. filmbõl ismerhetjük - megj.: Gy.M.) . De mindenféle zenét szeretek, az
egészen kemény metáltól, mint a Slayer, vagy az Anger, a Megadeth-en keresztül
az olyan énekesekig, mint Bruce Springsteen vagy Bob Dylan. Szeretem a dzsesszt
is, vagy a country-t, szóval nagyon nyitott vagyok mindenféle jó zenére.
No, és hogyan jött össze a Breaker Records-szal a szerzõdés? Úgy vélem
Udo egy jó pár reményteli csapatot gyûjtött a kiadójához!
Mint említettem már, az elsõ albumunkat Stefan Kaufmann producelte, szóval
így régi az ismeretség Udo-val is. Ha közeli barátok nem is lettünk, de jól
ismertük egymást már akkor is, aztán késõbb turnéztunk is az Accept-tel, szóval
találkoztunk újra, ugyanaz a menedzsment volt mögöttünk is egy ideig, tehát
folyamatos volt a kapcsolatunk. Amikor a kiadóját megalapította, meg is örültünk
neki, mert megbíztunk benne, sokat segített nekünk, szóval minden nagyon klasszul
ment vele. Hálásak vagyunk neki a lehetõségért, mert tényleg odafigyel a csapataira.
Hát ilyen régi kapcsolatra alapozva valóban megnyugtató érzés lehet nála
dolgozni! Kíváncsi lennék, hogy amikor a dalokat írjátok, a zene, vagy a szöveg
születik-e meg elõbb?
Részemrõl elõször a szövegek születnek meg, de ha Nils írja a zenét, akkor
néha csak késõbb írom meg hozzá a szöveget. De ha a zene is az én munkám,
akkor korábban jön a szöveg, aztán a dallamok. Persze ez a sorrend nagyban
függ attól is, hogy egyedül írja-e az ember a dalt, vagy valaki mással együtt.
Egy közös hangulatból mindig kicsit más lesz, mint amit az ember egyedül hozna
össze.
Ami a dalszövegeidet illeti, nagyon felnõttes gondolatokat tartalmaznak,
emellett versként is remekül megállnák a helyüket, nekem nagyon bejönnek!
De nem biztos, hogy egy tizenéves rajongó megértheti, átérezheti õket. Mi
a rajongóitok véleménye a szövegekrõl?
Eleve nem igazán túl fiatalok a rajongóink, elvégre nem egy Hammerfall, vagy
ilyesfajta csapat vagyunk. Úgy tudom, hogy a java részük szintén kedveli a
szövegeket, persze akik nem tudnak angolul, azoknak csak a zene marad, haha!
Nekem mindenesetre nagyon fontos, hogy jó szövegeink legyenek, tudod, én félig
angol vagyok, tehát nekem nem ügy az angol szövegírás, különösebb erõfeszítés
nélkül megfelelõen ki tudom fejezni a gondolataimat. De ha valakinek csak
a zene miatt tetszik a Rough Silk, az is nagyon boldoggá tesz!
Elmesélnéd, mi rejtõzik az album koncepciója mögött? Olvastam ugyan a történetrõl,
de kíváncsi lennék, hogy mennyi benne a saját élmény!
A sztori valahol a saját sztorim, hiszen egy zenészrõl szól az album, aki
keresztül-kasul beutazza a világot a zenekarával, mindenféle emberrel találkozik,
akik mind más és más szeletét mutatják be a valóságnak, a srác különbözõ kultúrákat
ismer meg. Benne van az is, hogy a new age, a cyberspace problémákat rejt
számunkra, a társadalom nem egészen olyan, amilyennek lennie kéne. Természetes,
hogy vannak benne önéletrajzi ihletettségû dolgok, tapasztalatok, hiszen a
Rough Silk mellett másokkal is zenéltem, mint például Axel Rudi Pell, vagy
Roland Grapow, vagy tavaly a Crimson Glory-val turnéztam. Tehát pár alkalommal
valóban bejártam a világot a zeném segítségével, és ezek a hatások nyilvánvalóan
megmutatkoznak az album sztorijában is, persze kiegészítve némi fikcióval.
Így már érthetõ, hogy miért állnak olyan közel hozzád a szövegek! Nekem
a Lucifer a kedvenc dalom, nem is kimondottan Jon Oliva miatt, hanem pont
a szövege miatt, ugyanis egy XIX. századi nagy magyar drámára emlékeztet a
látásmódja. Mi a véleményed a hitrõl, a vallásról?
Maga a Lucifer " sztori a sztoriban". Lucifer, a Gonosz, és Isten
szövetségre lépnek, hogy visszahódítsák az embereket, akiket már jobban érdekel
a valóságnál, az életnél egy videójáték, vagy akik a számítógépek mesterséges
világában süllyedtek el. A legnagyobb problémájuk, mind Istennek, mind Lucifernek,
hogy mivel õk az emberek képzeletébõl táplálkozó lények, egyszerûen elveszítik
a létezésük okát, hiszen más veszi át a helyüket, tehát mindenképpen vissza
kell szerezzék az emberek figyelmét. A szöveg tulajdonképpen paródia, tele
van ironikus dolgokkal, humorral. Ettõl függetlenül hiszem, hogy van Valaki
vagy Valami, nem tudom, hogyan tudnám megnevezni õt, viszont a vallásokat
az emberek csinálták, hogy ezzel a magukra hagyatottságukat enyhítsék. Tehát
van Valaki, akit nem ismerünk, és a világon senki sem lehet képes arra, hogy
teljesen fel tudja fogni, meg tudja érteni, mert egyszerûen ez az egész túlontúl
hatalmas az emberi elme számára.
Ez bizony nagyon valószínû, hogy így van! No de beszéljünk kicsit a Rough
Silk mellett végzett stúdiózenészi, vendégzenészi munkáidról is, hiszen sok
hírességgel volt alkalmad dolgozni! Van valami emlékezetes élményed?
Valóban, nagy dolog számomra, hogy rengeteg nagyszerû zenész segítségére lehettem!
De a legfontosabbak számomra mégis a Rough Silk dolgai, remek helyeken játszottunk
már, például a Wacken fesztiválon is. Olyan sok remek bulin játszhattam, hogy
nem tudnék kiemelni semmit sem, annyi jó élményem gyûlt össze. De mégis mindig
a saját dolgaim, a Rough Silk és a szólóanyagom jelentik a legtöbbet. A legnagyobb
mégis talán az volt, amikor Dél-Amerikában voltunk, épp a születésnapom volt,
és a koncerten ötezer ember énekelte nekem a "Happy birthday" -t.
Ez igazán megható volt. De volt pár hülye esetem is, például a vesekövem,
ugyanis vittem magammal turnézni a Freedom Call-lal, haha, szóval volt már
egy kisebb mûtétem elõzõleg, és nagyon sokszor és sürgõsen kellett a mellékhelységbe
távoznom, azaz ki kellett mennem koncert közben többször is a színpadról,
hogy pisiljek... Hahaha!
Mit gondolsz az Internetrõl, az információs világról? Lehet, hogy hamarosan
teljesen átveszi az irányítást az emberek élete felett?
Nem hiszem, hogy csak az Internet, vagy a számítógépesítés a ludas a problémákban.
Mindent a divat ural, ez igaz a zenére is, tudod, van pár zenekar, akik a
trendeken lovagolnak, kópiák, vagy a már a kópiák kópiái... Hát ez az a dolog,
amit igazán utálok. A hetvenes évek, vagy a nyolcvanas évek eleje még sokkal
emberibb volt. Ha valaki "csak" jó volt, megvolt a lehetõsége a
felemelkedésre, ha egy csapat klassz dalokat írt, volt esélyük az ismertté
válásra. Ma csak az számít, hogyan öltözöl, vagy van-e kard a kezedben - haha
- ettõl leszel piszokul metálos. De a zene mindenhol ugyanolyan egysíkú és
fantáziátlan, ez pedig nem nagyon tetszik nekem.
No akkor most egy igen-igen lökött kérdésem lenne. Gondolom van otthon
számítógéped. Elmondanád, mi volt a legfurább dolog, ami takarításkor kipottyant
a billentyûi közül?
Hahaha!!! Persze, van számítógépem, de lehet, hogy nem tisztítom elég alaposan,
semmi fura cuccra nem emlékszem. Meg ha nem feledem el, le is szoktam takarni.
Haha!
Miket hallgatsz otthon, vagy vezetés közben?
Hát eléggé sokszínû zenéket. Egyrészt szeretem a metált, ha metált hallgatok,
akkor a keményebb dolgokat, Slayer-t, vagy Testament-et. De nagyon szeretem
a House Of Lords-t, a hard rock csapatokat, Joe Lynn Turner-t, meg minden
jó énekessel bíró csapatot. Amit nem nagyon csípek, az a power metal, vagyis
csak a legkeményebb power bandákat kedvelem igazán. De sok rockzenét hallgatok,
sõt, néha country-t is, meg a már említett Dylan vagy Springsteen stílusú
srácokat.
No most aztán tényleg egy elszállt asszociációmmal kell bevezessem a kérdésemet.
Pár éve az egyik magyar TV csatornán volt egy rajzfilmsorozat, egy szintén
Ferdy nevû kedves és találékony békáról szólt, hát bizony a nevedrõl õ jutott
elsõre eszembe... Szóval emiatt lennék kíváncsi rá, hogy szereted-e a filmeket,
és milyenek tetszenek igazán?
Igazán a jól megcsinált filmeket szeretem, például Tim Burton filmjeit, de
közel állnak hozzám a vígjátékok is. Igazán nincs kimondott mûfaji kedvencem,
nem kizárólag akció vagy horror filmeket nézek, az a lényeg, hogy valóban
jó film legyen. Vannak jó és rossz horrorok, vagy jó és rossz vígjátékok,
szóval ez a legfontosabb, a minõség!
Utoljára hagytam: jöttök-e Magyarországra
koncertezni?
Remélem hamarosan, én legalábbis szeretném, ha minél elõbb mehetnénk!
Hát akkor köszönöm az interjút, és vigyázz a vesédre! Óvakodj a kövektõl!
