Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
OSSIAN

Szeptemberben jelent meg az Ossian együttes 10. nagylemeze, és ebbõl az alkalomból beszélgettem Paksi Endrével telefonon.

Elõször is gratulálni szeretnék a "Titkos ünnep" lemezhez, mert szerintem a régi Ossian albumai után ez az elsõ album, ami igazán a zenekart jellemzi mind hangzásában, és mind a dalokat illetõen. Abszolút semmiféle töltelék nótát nem találtam rajta. Csak jót tudok mondani róla.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm.
Igazság szerint a Gyújtópontban" címû album nem igazán jött be nálam, a "Fémzenébõl" valami hiányzott, és ez a lemez az, amire azt lehet mondani, hogy igazán Ossianos.
A mundér védelmében annyit mondanék, hogy nagyon-nagyon sokat számít ám a hangzás. Ha Küronya Miki barátommal ugyanilyen körülmények között vettük volna fel, azért az iszonyúan megdörrent volna, és a "Fémzene" is. Hála Istennek, hogy most összeálltak a úgy a dolgok, hogy remek körülmények között tudtunk dolgozni. Persze kitettünk magunkért, igyekeztünk jó lemezt csinálni.
Milyen gitárerõsítõket használtatok, mert tetszik nagyon a hangzás.
Köszönöm szépen. Nem vagyok egy nagy szakember, egyébként sima Marshallokat szoktak a Ricsiék használni, de az Attusnak mindig vannak jó kis megfejtései, jó kis effektek.
Hogy készültek a nóták az új lemezre?
Tavaly õsszel mindenki elvonult, megjelent a "Gyújtópontban" lemez, koncertezgettünk. Így azért hétköznap mindenkinek volt ideje és otthon el kezdtek gondolkozgatni. Az ötleteit elõször az otthoni magnókon rögzítette. Majd összejöttünk Wéber Attilánál, aki éppen akkor vett egy négysávos Tascan magnót, és azzal lehetett trükközni, a sávokat folyamatosan össze lehetett hívni, úgyhogy gyakorlatilag elég sokat kísérleteztünk. Attilánál kényelmes körülmények között összeállítottuk a nótákat, ezt mindenki hazavitte, gondolkoztunk rajta, csiszolgattuk, és akkor összeálltak a dolgok.
A borítót nézve a dalok felénél Te vagy feltüntetve, mint szerzõ. A zenét és a szöveget is Te írtad?
Elég régóta úgy mûködik, hogy komplett nótákat szoktam írni. Otthon van gitárom, és összeállítom a gitárriffeket, a dallamszólókat, a basszustémákat kitalálom, és azt is, hogy kb. milyen dobot képzelek el rá. A gitárszóló az, ami a szólógitáros uraknak a szíve joga, hogy minél jobbakat odategyenek, a lassú nótákba akkordokat... én így szoktam dolgozgatni.
A megjelenés után milyen visszajelzéseket kaptatok az új Ossian lemezrõl?
Egy koncertünk volt azóta, és hihetetlenül pozitívak a visszajelzések, ami teljesen meglepõ, hiszen tényleg csak pár napja jelent meg az album, és egy csomóan megvették. Ma reggel 10 óra óta itt vagyok a kiadóban, és adom az interjúkat. Annyira jók a média kollegák visszajelzései, hogy nagyon boldog vagyok.
Volt, akinek nem tetszett a lemez?
Nem! Komolyan mondom.
Melyik a kedvenc dalod róla?
Ó, ez nagyon nehéz kérdés. Úgy globálisan szeretem az egész lemezt, de igazából, mert az egy picit más, a "Nincs menekvés" nóta.
Klipet melyikbõl készítenél, ha rajtad múlna?
Szó volt róla, hogy a "Nincs menekvés" lesz a klipes nóta, de egyfelõl nagyon hosszú a dal, és nagyon-nagyon nehéz lenne a képi megjelenítése. Több verzió bukkant elõ. Az utolsó az, hogy a "Veszély rabja" nótára van egy elég jó ötletem Ez egy nagyon jó kis pörgõs, rövid és velõs nóta, 2 perc 20 másodperc. Nagyon pörgõs klipet szeretnék összerakni majd a jövõ héten.
Ez mikorra várható a tv-ben?
Remélem, hogy a jövõ héten az Andrics Laci barátommal meg tudjuk csinálni, összemontírozzuk, és aztán már a Kristófon, vagyis a kiadón múlik. Bízom benne, hogy minél elõbb.
Most a 10. Ossian lemez megjelenése után hogy érzed, mennyire elismert név az Ossian mind a szakmában, mind Magyarországon egyáltalán.
Ez egy nagyon nehéz és nagyon összetett kérdés, ezen szoktam gondolkodni.... Annyit tudok mondani, és ezt tényleg nagyon komolyan gondolom, hogy az én kis egyenletemben két dolog a legfontosabb - félre ne értsen senki, ezen kívül is fontosak a dolgok, hogy a szakmában és a média szakemberek mit gondolnak a dologról -, de nekem a legeslegfontosabb, hogy a zenekar és a közönség jól érezze magát. Szóval nincs jobb dolog ennél. Most is volt egy buli, és odajött egy 16 éves lány, akinek a karjára volt tetoválva az Ossian logó a turulmadárral. Megkérdeztem tõle, hogy ez eredeti? Mondta, hogy természetesen, ez abszolút az élete végiéig ott fog maradni.
A szakma... nagyon nehéz, ezt te is tudod, hogy megosztott. Sohasem teljesen objektívek a vélemények. Tehát mindig van valaki, akinél egy picit az irigység, illetve személyes dolgok járulnak hozzá. Én igyekszem mindenkivel jóban lenni. Aki nem rúg belém, azzal tök normálisan kommunikálni, de elõfordulnak meglepõ dolgok tagadhatatlanul a szakmában.
A Szigeten nem volt az Ossian... Ez miért volt?
Mert nagyon késõn derült ki, hogy ez a Hammer színpad dolog össze fog állni, és bevallom õszintén, hogy négy év után elmentem a kedvesemmel külföldre nyaralni, ami nagyon szerencsétlenül erre az idõszakra esett. Az utat már hónapokkal elõtte lefoglaltam, és valamikor május végén kezdett el körvonalazódni, hogy ez a dolog mégiscsak élni fog.
Õsszel lesz-e turné?
Koncertek lesznek, de egy kicsit kevesebbet fogunk játszani a novemberi Pecsa buli miatt. Nagyon szeretnénk felkészülni rá, ugyanis ez egyfelõl lemezbemutató is lesz. Nagyon sok új nótát fogunk játszani, de hát nem hanyagolhatjuk el a régi dalokat sem. Úgyhogy a szokásos 22 nóta helyett, egyelõre úgy néz ki, hogy 30-34 dal van a programba bevéve. Jól fel kell készülni. Sikerült nagyon klassz computer világítást bérelni, meg pirotechnikát, stb. Az elmúlt másfél-két hónapunk lényegében ennek a szervezésében zajlott le.
Lesznek koncertek is. Játszunk: okt. 20. Eger, okt. 26. Ajka, nov. 3-án lesz a Petõfi Csarnok, nov. 23. Szombathely, dec. 14. Kaposvár.
Ez amúgy kevesebb, mint az elmúlt 2-3 évben, mert általában 20-25-30 bulit szoktunk õsszel játszani. Most egy kicsit visszavettünk a tempóból, viszont tavasszal egy komolyabb országjárást fogunk csinálni.
A pesti bulin várható-e valami meglepetés?
A meglepetés....ha-ha!
Amit el lehet árulni, például vendégeket illetõen...
Értem mire gondolsz. Én annyit tudok mondani, hogy már januárban meghívtam Maróthy Zolit. Leültünk, és elég hosszú ideig beszélgettünk, ami a mi kapcsolatunkban egy pozitív elõrelépésnek számíthatott. Az elsõ körben azt mondta, hogy nem jönnének, amin nagyon csodálkoztam. Aztán volt egy olyan verzió, mert mégiscsak érdekli a dolog, hogy legyen Ossian koncert, de csak régi tagokkal, én ezt viszont abszolút etikátlan dolognak tartanám. Az Ossian nem errõl szól, a születésnapi buli sem. Úgyhogy a dolog egyenlõre nyitva maradt, hogy mindenkit várok szeretettel, akár az utolsó egy-két hétben.... Most úgy tudom, hogy egy németországi klubkoncert az akadálya a Kiss Forever Band-del. Ott fog játszani Zoli nov. 3-án, de azt hiszem, ez nem lenne nagy probléma átrendezni. Meglátjuk!
Annyit biztosan tudok, hogy Kalapács Józsi barátom nagy örömmel és elsõre mondta, hogy jön, és Ossian dalt fog énekelni. Több dalban pedig ketten együtt fogunk duetteket nyomni.
Szóval szerinted várható-e a régi Ossian fellépése?
Nem. Ezt felelõtlenség lenne állítanom. Bevallom õszintén, ennek 20% esélyét látom.
Kalapács Józsit említetted... Vele megszakadt a zenei kapcsolat, vagyis õk teljesen önállón csinálják a további dolgaikat?
Most kialakult nála a csapat, amiben nagyon kreatív emberek vannak dalszerzésileg és szövegírásilag is. A basszusgitárosuk, Beloberk Pisti felvállalta, hogy az új Kalapács lemezre megírja a szöveget. A kezdeti idõben volt szó a közös munkáról. Viszont akkor csináltam volna szívesen, hogyha az egész lemezt átláthatom, nem csak egy-két dalt írok meg, hanem tényleg van egy koncepció - mert szeretem, hogyha egy lemeznek van valami koncepciója. De készülnek a Józsiék, és szerintem nagyon jó kis anyagot fognak csinálni.
A rockzene helyzetérõl mit tudnál mondani, hogy látod?
Javulgat, kérlek alássan. Javulgat, hála Istennek.... Gondolom, azért Te is érzed.
Zenekarok vannak, rengeteg lemez jelenik meg, és egy zenekarra kevesebb fizetõképes ember jut...
Igen, igen, ezek a piszkos anyagiak. Most beszélgettünk a Kristóffal (Hartmann Kristóf-MHH) hogy a CD-k a magyar kiadványoknál is 3.000 Ft felé közelítenek, a külföldiekrõl pedig ne is beszéljünk: 5-6.000 Ft. A kedvesem az egészségügyben dolgozik, hazahoz havonta 35.000 Ft-ot. Nevetséges, hogy tudna venni belõle 10 db CD-t?
És akkor mellette éhen hal...
Hahahaha! Így van. Remélem, hogy az ország valahogy kezd kikapaszkodni a gödörbõl, és akkor ez kihatással lesz mindenre, a rockzenére is. A koncertekre abszolút nem lehet panasz. Tényleg jönnek az emberek, fiatalok is, van érdeklõdés. Tényleg csak anyagiakban kell javulni.
Mennyire vagy naprakész a rockzenében?
Gyûjtõ vagyok, abszolút.
Milyen CD-ket gyûjtesz a rockzenén kívül?
A rockzene nagyon tág fogalom.... Végül is, pl. a Pink Floyd minden további nélkül belefér. Ehhez hasonló számtalan van, de én szeretem az Enyát, van ez az Era nevezetû, ami egy kicsit gregórián beütésû, fõleg instrumentális zene, egy-két dalban van csak ének, Joe Cocker... a Quenn-t imádom, Santanát.... Összesen 1466 CD-m van a mai napig, úgyhogy a zene egy csodálatos dolog. Én még mindig rajongónak tartom magam, le tudok borulni egy jó zene, vagy egy jó album elõtt.
Ki az igazi kedvenced?
Pont ezt mondom, hogy nekem egy, amit úgy kitennék, és akkor azt mondom, hogy akkor ez... ilyen nincs. Rengeteg akad. Van, amikor az ember Lorenna McKennit-et van kedve hallgatni, és valamikor Rammstein-t.
Újságokkal, fanzinekkel hogy állsz?
Amit az elõbb mondtam, hogy aki velem kedves, vagy normális, azzal én is maximálisan az vagyok. Nekem senkivel sincs igazából gondom.
Internet közelben mennyire vagy? Csak azért kérdezem, mert mi csak az Interneten vagyunk megtalálhatók most már...
Feltétlenül meg fogom nézni, ha más nem itt a kiadóban. Otthon még nincs ilyen felszerelésem, de rajta leszek a kérdésen.
És egy kényes kérdés... Mi a véleményed az amerikai tragédiáról?
Egyfelõl sajnálom.... Ha megengeded, akkor pár mondatban gyorsan kifejteném, mert ezt nem lehet egy mondattal elintézni. Ami a legfontosabb, tényleg nagyon sajnálom az áldozatokat. De mindenfajta, legyen az úgymond hivatalos katonai támadás áldozatait, vagy egy ilyen úgynevezett terrortámadás áldozatait, sajnálom. Azért azt kell mondanom, ha végig nézed a XX. század történetét, hogy Amerika milyen dolgokat mûvelt - és itt a legkézenfekvõbb dolgok akár Hirosima, Nagaszakim, vagy Drezda bombázása, ahol jóval több áldozat volt, mint a két Japán városban. Beszélhetnénk Vietnámról, és sok minden másról, hogy kiket támogatnak fegyverekkel, pénzzel. Azt kell mondanom, hogy kihívták maguk ellen a sorsot, pontosan a világnak egy részét, akik nem értenek egyet az amerikai gondolkodásmóddal. Sajnos, ez van. Biztos, hogy ez is egy hibás megoldás ez a lépés amit tettek, akik tették. Nem tudom pontosan, hogy kik voltak, de azért Amerika dolgai sem teljesen tiszták.
Szerinted mi lesz a vége?
Nem tudom, nagyon remélem, hogy ez nem fog egy globális konfliktussá kiszélesedni. Bízom benne. Tudod az a baj, hogy Amerika most kényszerben van, muszáj lépniük. Úgy érzik, hogy rá vannak kényszerülve, hogy válaszoljanak valamilyen szinten. De azért nagyon át kellene gondolni, hogy ne szélesedjen ki ez a dolog. Tudjuk, hogy az összes világháború, egyéb dolgok, mind ilyen helyi konfliktusokból alakultak ki.
Más kérdés: rólunk hallottál-e már?
Hogyne! Figyelj, én képben vagyok így Hammerileg, abszolút átolvasom mindig a dolgokat.
Köszönöm szépen, és még egyszer gratulálok az új lemezhez.
Nagyon szépen köszönöm!

www.extra.hu/ossian

Rob

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!