Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
MOOD

A lemezbemutató napján beszélgettem a Mood négy tagjával a Kultiplexben. Az interjú, csakúgy, mint a két évvel ezelõtti, elég jó hangulatban készült.
Annak ellenére, hogy most az új lemez az aktuális téma, elõször mégis a Wombocosmickal kapcsolatos dolgot szeretnék kérdezni. Amikor két évvel ezelõtt készítettem az interjút veletek (ez pont a harmadik album megjelenése elõtt volt) Sanyi, Te azt mondtad, hogy egy igazi klasszikus borítót szeretnétek. Ennek ellenére olyanokat hallottam, hogy nem teljesen jött be a borító...
Füleki Sanyi (gitár): Igen. Tehát úgy klasszikus borítót, ami klasszikusan a zenénkhez illik, és a Wombocosmic-é egy klasszikus metal borító volt, pedig szerintünk a zenénk nem tiszta metal. A mostani szerencsére már a mi elképzeléseink szerint készült, némi javításokkal, amit a kiadó eszközölt, mégis õk is elégedettek vele. Azt hiszem, hogy most mind a kiadó, mind a zenekar részérõl teljes az elégedettség a borítót illetõen.
A Glow Burn Screamre készült klip miért csak az új lemez megjelenésével egy idõben látható?
Kolos: Miért, látható?
Igen, én már láttam.
Hegyi Kolos (gitár): Jó kérdés rossz helyen. Igazság szerint ez a kiadón múlt, nem tudom miért, de nagyon megcsúsztak. Egyébként olyan szempontból most jól jött ki, mert így legalább a lemezhez promócióként szolgál.
Az új album (The Fourth Ride of the Doomanoids) egy angol hangmérnökkel készült. Hogy találtatok rá?
F. Sanyi: Tehát ez a Greg Hemming... Nem is tudom mikor volt az elsõ találkozásunk vele?
Koltay Tamás (dob): Az Anathemán.
F. Sanyi: Igen, látott minket a zenekar elõtt játszani, egyébként õ keverte akkor az Anathemát, megtetszett neki a zenénk, Gábor (ének) tartotta vele a kapcsolatot, így több koncerten is találkozott vele, és végül is valahogy sikerült megszervezni, hogy rögzítse és keverje a lemezünket, majd ezt újra kellett kevernünk, de ez egy másik dolog, majd a következõ kérdésre lesz a válasz...ha,ha!
Ezt anyagilag mennyire volt nehéz megvalósítani?
H. Kolos: Nagyon, mert nagyon drága! Magyar viszonyok között, ami nem sok pénz egy külföldinek, nekünk iszonyú összeg volt.
F. Sanyi: Igazság szerint ezt szponzor nélkül nem is tudtuk volna megcsinálni.
H. Kolos: A szponzor végül is az Index volt...
F. Sanyi: A másik dolog pedig, hogy a kiadónknak is sok pénzbe került. Tehát a kiadó fizette a stúdióköltséget, míg az Index a hangmérnököt.
H. Kolos: Ugyanakkor az Indexnek a Hammer 1200 CD-t adott, tehát ez a Hammernek is egy plusz költség.
F. Sanyi:...de azért személyesen is meg kell említenünk az Anima Sound Systembõl Prieger Zsoltot, aki addig ütötte a vasat, amíg meg nem kaptuk a támogatást az Indexnél!
Erre pont rá is akartam kérdezni, mert elég furcsa, hogy ilyen célokra adtak pénzt. Tudvalevõ, hogy Magyarországon a zenekarokat nem nagyon támogatják.
K. Tamás: Ez egy baráti szívesség volt. Zsolt nagyon szereti a zenekart, és így tudott nekünk segíteni.
Az albumon sokat dolgoztatok? Ezt azért kérdezem, mert a Wombocosmic '99-ben jelent meg.
K. Tamás: Gyakorlatilag, mi folyamatosan írtuk a számokat. Volt egy egészséges szünet az elõzõ lemez megjelenése után, aztán el kezdtük írni a számokat.
F. Sanyi: A zenei alapokat az eddigi metódustól eltérõen nem külön-külön hangszerenként rögzítettük, hanem az egész zenekar bevonult a stúdióba, és egyszerre nyomtuk fel, kivéve a szólókat és az éneket. Na most a zenei alapok felvételével gyakorlatilag egy nap alatt megvoltunk, és akkor meg is kevertük a Greggel, de azt újra kellett kevernünk. Vele már nem tudtuk megcsinálni, mert õ hazament, úgyhogy a Töfi csinálta meg a végleges keverést.
Az új albumon is található egy feldolgozás...
H. Kolos: Ez tisztelgés a zenekar elõtt, meg ennek van egy olyan üzleti oldala is, hogy lesz kint Amerikában egy St. Vitus elõtt tisztelgõ lemez, és erre csináltunk egy számot, amiben a St. Vitus legendás énekese, Wino szólózik, de ez nem a lemezhez felvett verzió.
K. Tamás: Felvettük elõtte ezt a számot, mivel jól sikerült, felmerült az ötlet, hogy rakjuk fel a lemezre is. Persze egy másik verzióban.
F. Sanyi: ..de én ezt az üzleti dolgot azzal magyaráznám, hogy a kiadó is jó néven veszi, ha a lemezen van egy ismertebb nóta, mondjuk itt nagy üzlet nincsen. Az viszont túl finom kifejezés, hogy jó dolognak tartja a kiadó, mert a feldolgozást kimondottan kiadói kérésre tettük fel.
K. Tamás: Azért ebben a zenekar is benne van, így ez egy egészséges kompromisszum.
Egy Black Sabbath tribute albumon is szerepeltetek. Külföldrõl jöttek visszajelzések?
H. Kolos: Ezt úgy igazán Gábor tudná megmondani...
K. Tamás: Egyébként az a szám szerepel a bónusz CD-n, a Burning Slow demón.
F. Sanyi: A Lonely is the World egy olyan Black Sabbath tribute albumra készült, ami kizárólag Ronnie James Dio-s nóták elõtt tiszetelgett, mert már számos olyan album készült, amin Ozzy-s dalok szerepeltek. Például a Nativity Black album, de a Midwest Metal kiadó csak a Dio-s korszaknak állított emléket.
Visszatérve egy régebbi dologra: Balázs, Te hogy kerültél a zenekarba? Eddig nem sok mindent lehetett hallani arról, hogy is találtak Rád a többiek. Én Szigeten láttalak elõször a Moodban.
K. Tamás: Én is. :-))
Megyesi Balázs (basszusgitár): Igen, nem sokkal a Sziget elõtt kerültem a Moodba. Úgy történt ez a dolog, hogy fölhívtak a zenekarból, konkrétan a Tomi hívott föl, mert én éppen nem játszottam sehol.
F. Sanyi: Szóval volt egy válságos idõszak a zenekar életében, aminek az lett az eredménye, hogy a Feri (Marek Feri) kilépett, tehát itt szó sincs kirúgásról. Volt egy mély pontunk, amit szeretnénk mindannyian elfelejteni, de sajnos ezt nem tudjuk megtenni, és azóta is nagyon szép emlékeink vannak Ferivel.
Az, hogy a Hammerhez kerültetek, mennyire befolyásolja a dolgaitokat? Gondolok itt például a szervezésre, és arra, hogy ez mennyire könnyítette meg a helyzeteteket?
K. Tamás: A reklám szempontjából nem lehet összehasonlítani a szerzõi kiadással ill. a Vida Kiadóval, a Hammer kezében olyan újság van, ami gyakorlatilag az érdeklõdõkhöz mindenképpen eljut. Tehát akit érdekel ez a zene, az biztos, hogy a Hammert megveszi.
F. Sanyi: Tehát a Hammernél a terjesztés, a reklám mindenképpen jó.
H. Kolos: Aztán az másik kérdés, hogy a Vida Ferinél nagyobb szabadságunk volt, legalábbis a produkcióval kapcsolatban. Jó, a zenébe a Hammer sem szól bele szerencsére, de az ilyen borítós dolgokba mindenképpen. Például az elõzõ lemezen voltak konfliktusaink, de most már úgy érzem, hogy javult a helyzet.
K. Tamás: ...de nem is lehet összehasonlítani a két kiadót, mert az egyik, a Hammer egy professzionálisabb kiadó, viszont a Vida nélkül nem tartanánk itt.
H. Kolos: Kétségtelenül a mai napig sokat köszönhetünk a Ferinek.
F. Sanyi: Jótevõnk.
H. Kolos: Illetve olyan szempontból a Hammer szarabb, mint bármely másik kiadó, hogy az a zenekar, amelyik a Hammernél van, nagy fikázásnak van kitéve.
F. Sanyi: Egyesek szemében mi elvesztettük az "underground" jellegünket, pedig ez nem így van! Mi ugyanúgy útiköltségért játszunk, vagy rosszabb esetben még össze is kell dobnunk a pénzt, szóval nem változott meg semmi.
K. Tamás: Már ami a zenekar helyzetét illeti, mert a kiadványokkal más a helyzet. Ugyanolyan viszonyok vannak, mint amikor mi elkezdtük!
H. Kolos: Tehát az, hogy a zenekar eladta magát, mert voltak ilyen felfogások, badarság!
Klip készül az új album valamelyik számára?
K. Tamás: Szó van róla. Ma azt a DVD-t forgatjuk, nem? :-)
Mindenki: ha, ha!
H. Kolos: Úgy volt, hogy ma lesz kamerázás, és abból lehetne valamit csinálni. Majd lesz belõle valami... Hogy melyik számra, azt még nem tudjuk.
F. Sanyi: Nem tudjuk kiválasztani a sok sláger közül! :-)
Játszottatok külföldi bandákkal is. Melyik buli a legemlékezetesebb?
H. Kolos: Nekünk mindenképpen a Spirit Caravan. Az minden szempontból nagyon jó volt: ott a szervezésben is benne voltunk, azért saját gyermek is volt az a koncert, na, meg Gödöllõn volt, ami haza pálya, úgyhogy nagyon jól sikerült.
Gondolom, nyáron lehet majd találkozni veletek a fesztiválokon, õszre vannak már tervek. Esetleg turnéra számíthatunk?
K. Tamás: Hát õszi turnéról szó van...
H. Kolos: ...és még egy nagyon fontos dolog, hogy ezt a Spirit Caravanos koncertet elneveztük Flag of Doom fesztiválnak, és júniusban kerül megrendezésre a második Flag of Doom, amin a Crowbar fog fellépni. Nyáron jó pár fesztiválon játszunk, õsszel pedig tervbe van véve, hogy a Neck Sprainnel mennénk turnézni.
Külföldi útról lehet szó?
H. Kolos: Hát most voltam Egyiptomban! ha,ha!
Jó, de én speciel a külföldi koncertmeghívásokra gondoltam! :-)
K. Tamás: Megint érkezett meghívás ugyanarra az amerikai fesztiválra.
F. Sanyi: Érted, ahol a Trouble játszott! Errõl a fesztiválról minden ilyen zenét szeretõ rajongó tud, de támogatás nélkül nem tudjuk megcsinálni!
K. Tamás: Na, ezt sem úgy kell elképzelni, hogy egy stadionfesztivál több ezer emberrel! Ez félig szabadtéri, félig pedig fedett, nagyon sok zenekar játszik, és nagy híre van Európában.
F. Sanyi: Olyan pénzügyi támogatás lenne szükséges hozzá, szóval egymillióból tudnánk kimenni...
K. Tamás:...és ahhoz képest nem olyan õrült nagy fesztivál.
Szerintetek Magyarországon lehet beszélni kisebb fajta doom mozgalomról?
K. Tamás: Szerintem nem.
H. Kolos: Nagyon kicsirõl. Mi törekedtünk arra, hogy egy fesztivál keretében összehozzunk egy kisebb mozgalmat, vagy legalábbis az embereket.
F. Sanyi: Szerintem a koncertjeinkre látogatóknak csak kis százaléka az, akit doom fanatikus, legtöbbjük inkább metal rajongó.
H. Kolos: A mi zenénk sem színtiszta doom. Nyilván az is van benne jócskán, de sok egyéb hatás is megtalálható.
K. Tamás: Inkább azt mondanám, hogy van ezekkel a zenekarokkal vannak közös pontok.
Én különben úgy vettem észre, hogy a Moodot szinte mindenki szereti attól függetlenül, hogy milyen stílusokat hallgat a rockon és a metálon belül.
F. Sanyi: Azt hiszem szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy underground szinten odafigyelnek a Moodra a társzenekarok, tehát legyen az akármilyen stílusú, szerintem van valamilyen hatásunk, ezt nem lehet vitatni.
Ti mennyire figyelitek az undergroundot? Két évvel ezelõtt a Zuhatagot dicsértétek. Most vannak kedvencek vagy akár olyan bandák, akiket szívesen hallgattok?
H. Kolos: Nekem van: a Neck Sprain. A régi lemez annyira nem jöttbe, de ez az új igen! Belassultak egy kicsit, súlyosabbak lettek.
Én végszónak csak annyit írok, hogy aki még nem hallotta vagy nem látta a Moodot, az sürgõsen pótolja be a lemaradást, mert nem tudja, mirõl marad le!

Cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Héda

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!