Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

BLACK-OUT

Csányi Szabit hetekig kergettem, mire sikerült egy találkát összehoznunk, de az interjúból ki fog derülni, hogy miért.
Milyen volt a nyár?

3 fesztiválon voltunk: Mezõtúron, az EFOTT-on Tokajban, és a Diákszigeten. Most inkább a lemezre koncentrálunk, mert azt akarjuk jól megcsinálni, ezért rengeteget próbálunk. Emiatt is tudtunk ilyen nehezen találkozni.
Menjünk azért egy kicsit vissza az idõben. Tavasszal, nyár elején volt egy turnétok az Everflow-val. Az hogy sikerült?
Nagyon jól éreztük magunkat, bejártuk az egész országot.
Hogy kerültetek velük kapcsolatba?
Elõször a Diákszigeten találkoztunk, õk kerestek meg engem, beszélgettünk, meg együtt bulizgattunk. Aztán mondták, hogy szívesen jönnének elénk játszani, így meghívtuk õket. Nagyon jól sikerült, a közönségnek és nekünk is nagyon tetszettek, és jól is éreztük magunkat, úgyhogy lehet, hogy lesz egy ismétlés is jövõre, talán az új lemez bemutató körútján.
Kanyarodjunk akkor vissza a nyárból. Arra szeretnélek megkérni, hogy meséld el nekem - mivel, úgy gondolom, a zenekar történetét nem kell bemutatnunk -, hogy meséld el, mi változott körülöttetek, mióta a Sony-hoz szerzõdtetek!
A kiadó abban nagy segítség, hogy mi az elsõ két lemezünket magánerõbõl adtuk ki, de ezek véges költségvetések voltak, mert annyi volt rá a keret, amennyit kölcsön tudtunk kérni, pl. a szüleinktõl. Így viszont a Sony által nagyobb a költségvetés, fizetik a stúdiót, kiadást, a terjesztést, a reklámot, mindent. Idõközben pedig a Showtime elvállalta a zenekar menedzselését, és ezzel levették a vállamról a koncertszervezés terhét.
És milyen változást hozott Andrics Laci kilépése és Attila belépése?
Laciról köztudott, hogy elég elfoglalt ember a mai napig, videóklipeket forgat, stb., és ez minden idejét lefoglalja. Ezért egy idõben már sajnos a próbákra sem tudott eljárni, ezért volt muszáj közös megegyezéssel elválnunk. Attila nagyon bevált, fiatal, lelkes, nagyon tehetséges, és pont erre van szükségünk.
Vele az Ezüstkötet volt az elsõ közös munkátok, azt viszont nem értem, hogy miért csak egy klip készült az albumhoz?
Mert kicsit túlléptük a keretet a lemezfelvételnél, így csak ennyire volt pénz. Meg igazából az Ezüstkötetbõl nem adtunk el többet, mint az Esõnapból, így a Sony nem tudja emelni a költségeinket. De ez ott van meglõve, hogy az embereknek nincs pénzük CD-t venni, és ez nem csak a rock mûfajban van így.
Milyen jövõt jósolsz magatoknak?
Nem akarunk semmiféle divat miatt eltávolodni attól, amit csinálunk, mi mindig is azt csináltuk, ami bennünk van, és ez a jövõben is így lesz. Mi megpróbálunk egyre jobb produkciókat csinálni, mind magunk, mind a közönség elõtt, de az igényes zenére sajnos kevesen kíváncsiak, és a mi zenénk ettõl rétegzene. Szóval, ha fejlõdik az emberek zenei kultúrája, akkor van esély arra, hogy többen fognak minket szeretni. Persze, így sem ismer még minket mindenki, aki szereti ezt a fajta zenét. Ez idõ és kapcsolatok kérdése, hogy ezekhez az emberekhez is eljussunk.
Ehhez én még csak annyi magánvéleményt tennék hozzá, hogy ahogy én követtelek benneteket, úgy vettem észre, hogy az Esõnap kijövetele utáni kb. fél évig egyre jobb lett, amit csináltatok, aztán egy mélypontot vettem rajtatok észre, amibõl most újra elindultatok felfelé, és a Szigetes koncertetek már megint ott volt a topon.
Szerintem ez annak tudható be, hogy az Esõnap egy elég nagy váltás volt a zenekar életében, mert mindenki erre várt, hogy kiadó legyen, és nagyon jól sikerült az anyag. Az Ezüstkötetnek talán kicsit laposabb lett a hangulata, mert akkor volt a tagcsere, és eléggé kapkodni kellett, új emberrel kellett összeszokni, új dolgokat kipróbálni, ezért is inkább az új lemezen fog hallatszódni, hogy mennyire érvényesül Attila is a dologban. De nekünk azok a dalok is nagyon tetszenek, azok is a sajátjaink.
Akkor végül menjünk el a jövõbe: mik a közeli terveitek?
Újra turnéra indulunk, hogy addig se tûnjünk el, amíg a lemez el nem készül. Ez megy majd novemberig, amikor is stúdióba vonulunk, hogy felvegyük az új lemezt. Úgy tervezzük, hogy jövõ év február elején fog kijönni.
Milyen lesz?
Nagyon színes, de egyik lemezhez sem fog hasonlítani. Úgy, ahogy eddig is, mindegyik más-más volt. Ez is csak azt fedi, ahogy most gondolkodunk, amilyen állapotban vagyunk, amilyenek az elképzeléseink. Igazából nálunk sose volt koncepció kérdése, hogy bármi felé irányítsuk a lemezt, pl. sokan kérdezték, hogy olyan lesz-e a következõ album, mint a Fekete-kék volt. Erre csak azt tudom mondani, hogy nem lesz még egy olyan album, mert nem leszünk újra 18-20 évesek. Na most, eddig általában az volt a trend, hogy én írtam a zenét és Kowa a szövegeket, de most az öcsém és Attila is hozott ötleteket, így elég színes lesz az album. Nem akartuk összecsapni, hagytuk ülepedni, ezért maradt ki most két év.
Megint élõben veszitek fel?
Az alapokat igen, plusz a rájátszások. Bevált nálunk ez a dolog, bár nem biztos, hogy ugyanott (Gyálon) fogjuk felvenni, mint tavaly, de ugyanazokkal az emberekkel, tehát pl. Jamie Winchester lesz a hangmérnök, és valószínûleg Gellért Tibi is eljön majd. Aztán pedig decemberben az új Wigwamban játszunk!
Akkor, ha addig nem, ott biztosan találkozunk!

Cím: 1242 Budapest, Pf. 448.

B. Timi

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!