Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Alhana

A pesti Alhana zenekar immár negyedik alkalommal szervez egy, egy hétvégés tábort minden zenekedvelõ fiatalnak. Tavaly magam is részt vettem rajta, és mit ne mondjak, nagyon jól éreztem magam. Éppen ezért szeretném felhívni minél több ember figyelmét erre a nagyszerû rendezvényre. Feltettem hát pár kérdést a tábor szervezõinek, és Siegl Sigli András – az Alhana zenekar basszusgitárosa – készséggel válaszolt is rájuk.

Hogyan jött az elsõ tábor ötlete?

Csikókorunkban én és Eddie (Siegl Zoltán) minden nyáron részt vettünk egy rendezvényen, amit úgy hívtak, hogy Sing Sing tábor. Olyan rendezvény volt ez (3 napos), ahol minden este fellépett a Sing Sing, napközben pedig egyszerûen csak ott voltak, és idõnként egy-egy vetélkedõvel vagy ilyesmivel dúsították a programot, hogy valami történjen estig is. Akkoriban nagyon ment a szekerük, de itt nem voltak sztárok, hanem egész nap lehetett velük beszélgetni, ilyesmi. Nagyon tetszett ez a fajta közvetlenség, és évekkel késõbb, amikor saját zenekarunk lett, a Sing Sing pedig régen feloszlott, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk mi is egy ilyen hangulatú rendezvényt létrehozni, csak természetesen jobbat. Ahol nincsenek zenészek és közönség, hanem csak rockerek vannak.

Ez idén már a negyedik tábor lesz. Miben fejlõdött egy-egy tábor az elõzõhöz képest?

Amiben csak lehet. Az elsõ tábor voltaképpen olyan volt, hogy a baráti zenekarokkal buliztunk egy jót, és persze mindenki elhívta a saját haverjait, meg azok is egy-két havert. Itt is volt színpad, meg hangosítás, de korántsem olyan, mint most, és annak ellenére, hogy kb. 60-70-en lehettünk, a szervezés is okozott nehézségeket, hiszen ez volt az elsõ ilyen megmozdulásunk, és ráadásul még csak fél éves volt a zenekar. Aztán jött a második, majd harmadik tábor, egyre több táborlakó lett, mi próbáltunk mindig tanulni az elõzõ hibáinkból, meghívtunk ismertebb, nagyobb zenekarokat is. Egyre komolyabb fény-és hangtechnikát tudunk felvonultatni, tavaly már abszolút elégedettek voltunk a technikával, szerencsére nem csak mi, hanem az összes fellépõ. A szervezés most már igen-igen olajozottan halad, a vetélkedõk, közös fürdõzés mellett tavaly volt már szervezett véradás például, és a versenyek köre is bõvült. Egyre több a program tehát, és évrõl évre egyre több az ismerõs arc, akik visszatérnek. Idén már majdnem olyan lesz, mint egy hatalmas család.

Ha jól olvastam, a tábor most új helyre költözött. Mi akkor a pontos helyszín és idõpont?

Az eddigi 3 tábor Agárdon volt egy jó kis kempingben, ami sajnos bezárt, így idén Mátrafüred-Sástóra költözik a buli, egy gyönyörû helyre. Az idõpont július 7-8-9-(10), hetedikén már délelõtt kezdõdik a buli, és 10-én kell csak elhagyni a campinget.

Kik lesznek a fellépõk?

A teljesség igénye nélkül: ott lesz a Pokolgép zenekar, akik már a második táborban is megtiszteltek jelenlétükkel, továbbá fellép a Demonlord, az Ámok, a Without Face, Tûzmadár, Cross Borns, Obstruction, Dying Wish, Iron Maidnem, és nekünk nagy kedvencünk, a Fahrenheit. Idén elsõ ízben külföldi zenekart is vendégül látunk, egy kitûnõ német zenekar, az Ivory Night személyében. Valamint csinálunk mi is az Alhanával természetesen egy hatalmas bulit. A fellépõk komplett listája megtalálható a tabor.alhana.hu oldalon, kicsit sokan vannak ahhoz, hogy itt mindet felsoroljam

Milyen egyéb programok várhatóak?

Lesz a már kezdetek óta népszerû rock történeti vetélkedõ, lesz paintballozási lehetõség önköltségi áron, bográcsban kajafõzõ verseny, és geocaching verseny is, ez egyáltalán nem fog pénzbe kerülni. Nem fog elmaradni a szokásos sör-virsli verseny sem, idén is lesz lehetõség véradásra, lesz metál karaoke, és jó pár dolog még, amit nem akarok elárulni, mert nem szeretném lelõni a poént.

Milyen általában a tábor hangulata?

Egészen más, mint amilyet bármilyen fesztiválon tapasztalni lehet. Egyre több a visszatérõ arc, sokakat név szerint ismerünk, és az egész egyre inkább egy több száz fõs rocker családra kezd hasonlítani, akik együtt mennek el nyaralni. Eddig mindig beszívtuk, hogy esett az esõ, mégsem volt soha, hogy nyomott lett volna a hangulat, vagy szomorú arcokat láttunk volna magunk körül. Aki tavaly úgy érkezett a táborba, hogy nem volt még elõtte, biztos, hogy idén rengeteg "régi" ismerõssel fog találkozni, és leülnek megbeszélni egy ser mellé az elmúlt év dolgait. :) Hát ilyen a tábor hangulata

A táborban vagy a környékén milyen vásárlási lehetõségek adódnak?

Terveink szerint idén is meg tudjuk valósítani, hogy reggelit mindenkinek tudunk ingyenesen biztosítani, ezen kívül a táborban minden kapható lesz, amire szükség van, enni és innivaló is, a táborban megszokott, rendkívül nyomott árakon. Itt jegyezném meg, hogy tábor egy non-profit rendezvény, úgyhogy eléggé olcsón tudunk nyújtani mindent, hiszen nem akarunk keresni a dolgon, csak nullára hozni az egyenleget, annyit visszakapni, amennyit belefektettünk.

Ha valaki vidékrõl érkezne, az hogyan tud eljutni a táborba?

Ha Budapestet érinti, akkor legegyszerûbben úgy, hogy felpattan a Volánbusz valamelyik menetrend szerinti járatára a Népligetnél, amibõl elég sok megy naponta, és gyakorlatilag a tábornál van egy megállója. Egyéb irányból pedig Gyöngyösre kell eljutni, ahonnan 15 perc alatt fenn van a busz Sástón

És végül: mi motivált titeket abban, hogy minden évben újra és újra megrendezzétek a tábort?

Elsõsorban a saját mazochizmusunk. Minden évben elhatározzuk, hogy ez az utolsó, amikor tábor végén kiégett aggyal, remegõ lábakkal végre ágyba kerülünk, aztán ahogy jönnek a visszajelzések, és múlik az idõ, annyira fellelkesítenek a reakciók, hogy újra belevágunk. Nagyon-nagyon jó érzés, hogy ennyire szeretik a tábort a táborlakók, és hogy már hónapokkal a tábor elõtt kapjuk a leveleket, hogy mennyire várják már. Ilyenkor feledünk bút - gondot - bajt, meghirdetjük a következõ tábort, aztán fogjuk a fejünket. :)) Komolyra véve a szót, ez már kicsi életünk része, azt hiszem, nagyon hiányozna, ha kimaradna belõle.

Vivi

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!