Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
SÍRÓJÁTÉK

A zenekart elõször még 1998-ban láttuk egy tehetségkutatón. Kardos György dobos válaszolt kérdéseinke.

SírójátékElõször is a nevetekrõl faggatóznék. Honnan jött? Ki találta ki?
A zenekar nevét nagyon gyorsan kellett kitalálni egy koncert (az elsõ) miatt, és a sok felvetett ötletbõl végül is Anita javaslata maradt meg. Talán a Crying Game címû film magyarosítása révén, de semmi konkrét köze nincs a zenekarnak a filmhez. Azon kívül persze, hogy presztízsbõl megnéztük.
Viszonylag keveset (azaz szinte semmit sem) lehetett eddig hallani Rólatok, így egy pár mondattal mutasd be kérlek a csapatot!
A zenekar elég fiatal, 1997 szeptember 10-én alakult, több zenekar tagjaiból. Felállásunk: Czibere Anita ének, Marsi Illés basszusgitár/ének, Szakáll Csaba gitár, Nagy Ferenc gitár és Kardos György dob. Eddig inkább az ország keleti felén fordultunk elõ, valamint tehetségkutató és egyéb fesztiválokon (EFOTT, KOTTA, Dúvad). A VI. Jászberényi Folkfesztiálon a zenekar a 3. helyezést érte el, Anita lett a legjobb énekes. Jelenleg éppen bõgõst keresünk, ezért nem tudunk koncertezni.
Ami legelõször megfogott: a szólóénekesetek egy hölgy. Nagyon kevés zenekar van ilyen helyzetben. Nálatok mennyire jelent elõnyt vagy hátrányt? Hogy fogadja el a közönség?
Ez nem tudatos dolog volt, hanem így adódott. Egy régebbi zenekar magjából alakult ez a csapat, és Anita ott énekelt, így nem volt nehéz dolgunk. Hogy elõny-e, vagy hátrány, azt még nem tudjuk. Az idõ majd eldönti, de a visszajelzések és a kritikák alapján nincs okunk a kétségbeesésre.
A Hiúság vására címû kazettátokat lassan már egy éve rögzítettétek. Mennyire vagytok vele megelégedve, és készültök-e újabb anyag kiadására?
Nem hallottam olyan elõadóról, aki visszatekintve azt mondta volna, hogy az elõzõ anyaga tökéletes volt. Hát a mi anyagunk sem az... Elég homogén lett a kazi mind zeneileg, mind hangzásban. A következo már változatosabb lesz, érdekesebb, összetettebb dallamokkal és a hangzás is vastagabb és "durvább" lesz. Azt még nem tudjuk, hogy mikor megyünk stúdióba, de az új anyag 90%-ban késznek mondható.
Zenei stílusotok nem éppen divatos manapság... Ronda kifejezéssel élve: hol és kinek tudjátok eladni?
A stílusról annyit, hogy a végeredmény öt ember munkája. Ahogy változunk, úgy változik a zenei irányzatunk is. Nem vagyunk egy divatzenekar, az biztos, de aki érti amit ki akarunk fejezni a zenénkel, annak mindegy, hogy divat-e, vagy sem. Nem mindig a divatos emberek értenek bizonyos dolgokhoz, és nem mindig kell a divat a közönségnek. Szóval, mi ezek vagyunk.
Gondolkodtatok-e már azon, hogy elmenjetek egy hosszabb turnéra, netán egy hasonló zenekarral?
Persze, minden zenekar minél többet szeretne koncertezni, így mi is. Mint már említettem, éppen nem teljes a csapat, de mihelyt ki tudunk állni a színpadra, akkor megyünk. Hogy milyen zenekarral játszanánk szívesen? Passz... Játszottunk már a PG Csoporttal, az Árnyakkal, a Zuhataggal, a Dying Wish-sel és a Vale Of Tears-szel is többek között.
Dying Wish, Vale Of Tears, Sírójáték... Mindhárom zenekar hangoztatja a csapatok közötti jó barátságot. Szoktatok együtt fellépni annak ellenére, hogy mindhárman más-más stílust képviseltek?
Igen baráti viszony van a három zenekar között, és ez teljesen stílusfüggetlen. (A V.O.T.-szel egy helyen próbálunk.) Játszottunk is együtt. Hát, nem egy a stílusunk , de legalább a közönség belekóstol ebbe is, abba is.
A zenekari ismertetõben szerepel, hogy feldolgozásokat is játszotok. Kiktõl és mit?
Sajnos az a helyzet, hogy mire koncertképessé teszünk egy feldolgozást, valahogy nem jut el a koncertig. Ezt mi sem tudjuk, hogy miért van, de azért tudunk egypár jó dalt. Pl. Cardigans, Sonia és a Sápadtarcúak, Sziámi, Perfect Name, stb. De inkább a saját dalokat szeretjük játszani. Remélem, elõkerülnek még ezek a feldolgozások.
Érdemes a szövegeitekrõl is pár szót ejteni. Mit mondanál el róluk?
Nagyon sokat nem lehet. Többen is írunk szövegeket, ezen nem veszünk össze, de szerintem Anita szövegei a legjobbak. Egyébként nem vagyunk olyan szomorúak, "sírósak", mit az a szövegeink alapján gyanítható lenne.
Utolsó, szokásos kérdésünk: szoktatok-e fanzineket olasni, és mi a véleményetek róluk?
Nehéz kérdés (tekintettel a riporterre...). Szóval elég kevés fanzine jut el hozzánk, bár mûködik a "földalatti mozgalom", de azért néha hozzájutunk egyhez-egyhez. Inkább a hagyományos lapokat tudjuk beszerezni. Talán ha valaki errefelé is komolyan foglalkozna a 'zinekkel, akkor itt is sokan olasnák. Nem lenne rossz dolog!

Rob

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!