Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
REMORSE

Az ózdi zenekarral a Szigetes fellépésük után tudtam beszélgetni, mely meglehetõsen jó hangulatban zajlott! Akit faggattam, Sipos Zoltán, basszusgitáros.

Elõször kezdjük a legszembetûnõbbel: új tagok vannak a zenekarban, illetve mentek is el a zenekarból…
Ez nagyjából decemberben kezdõdött, amikor leültünk egy nagyot beszélgetni. Akkor döntöttük el, hogy milyen terveink lesznek ez évre, melyek elég komolyak. Emiatt Kollár Józsi gitárosunk azt mondta, hogy inkább a család, nem tudja vállalni ezt a dolgot. Ezért új gitárost kellett keresni. Így lett az egyik új tag Zoller Gábor, akivel régebb óta személyesen kapcsoltban állok emberileg és zeneileg is. Korábban együtt zenéltünk, úgyhogy csak õ jött szóba, aki gitározhat esetleg a Remorse-ban. Úgy néz ki, hogy abszolút be is vált. Ez január-februárban volt. Március-április környékén Zsolti hozta szóba, hogy szeretne egy új énekest…
Miért akart másik énekest, hiszen vele nem volt semmi gond!
Igen, mi is mondtuk neki, hogy abszolút olyan hang, amire azt mondták, hogy ez Remorse! A Zsolti hangja hiába nem egy ki tudja milyen hang volt, de akkor is jellegzetes. De Zsolti mindig is azon volt, hogy õ inkább csak a gitárral szeretne foglalkozni, maximum a vokállal. Úgyhogy egy régebbi kapcsolat alapján felhívta Varga Lacit, aki még az Abbys-ben is tevékenykedik. Lejött a próbákra, meghallgattuk…
Hogy bírja a két zenekart?
Hát az Abbys nem tudom, mennyire lehet ezt mondani, de nem igazán tevékenykednek. Most a nyáron volt egy-két bulijuk, fesztivál, de nem tudom, mennyire komoly nekik még ez a dolog. Mellettünk elég jól bírja Laci, eleinte voltak zûrök, de most már elsimult minden. Szerintem abszolút beilleszkedett. Az új felvételeket vele készítettük el. Egy-két szöveget Laci írt.
Így alakult ki ez a felállás, ami most létezik: Varga László ének, István Péter dob, Oláh Zsolt gitár, Zoller Gábor gitár, és jómagam Sipos Zoltán basszusgitár. Reméljük, hogy marad is még egy jó darabig.
A Sötétség album eladási példányszámáról lehet-e tudni valamit? A fogadtatása milyen volt a rajongók körében, illetve szakmailag?
Szakmailag… Hál' Istenek, ami kritikákat mi olvastunk, azokban csak a hangzást említették negatívumként - ami igazán nem rajtunk múlt. A nótákat úgymond dicsérték végül is.
A közönség részérõl pedig azt vettük észre a koncerteken, hogy akik egyszer-kétszer hallották a nótákat, énekelték, befogadták ezt az új lemezt, ami sokkal dallamosabb volt, mint akármelyik Remorse felvétel. De úgy néz ki, hogy ez sokkal jobban bejött. De most nem azért fogjuk így folytatni, mert ezt jobban vették az emberek, hanem mert tagváltások voltak. Én is a dallamosabb zenét szeretem, az új tagok is inkább afelé hajlanak. Zsoltival harcolunk: õ a keményebb muzsikát, mi a dallamot erõltetjük, úgyhogy össze fogjuk valahogy hozni.
Az új promóciós anyagot hol vettétek fel?
A Tom Tom stúdióban sikerült felvennünk, ami szerintem Magyarország legprofibb stúdiója. Elég hajtott dolog volt, nagyon gyorsan dolgoztunk, sajnos. De amit tudtunk, kihoztuk magunkból. Ezeken a nótákon már abszolút közremûködnek az új tagok is, a dalok írásában, zenében. Ez az, ami igazából már a mostani felállás produkciója, ami a következõ lemezen is várható, ha sikerül felvennünk egy konkrét albumot.
A barátok, akik valamilyen szinten szakértõk, azt mondták, hogy egy lemez elõzetesnek abszolút jó. Mennyiben más?
Teljesen más, de mégsem, ugyanis mi írtuk… az "Álmatlansághoz", a '96-os anyaghoz képest pl. sokkal lazább, sokkal könnyebben befogadható. Szélesebb réteg tudja meghallgatni. Nem csak azok, akik igazán a power/thrash metált szeretik. Erre a négy nótára igazából már nem is mondhatjuk, hogy thrash metál… Nem tudok rá mit mondani. Szerintem, elõször meg kell hallgatnia mindenkinek, akihez el tudjuk juttatni, és aztán majd meglátják, hogy milyen is igazából. Koncerteken már játsszuk az új nótákat. A fogadtatás abszolút jó.
A Remorse nevet szerinted mennyire ismerik országszerte, így ennyi év után?
Inkább azt mondhatnám, hogy '96 után volt egy nagy megállás, amikor szétesett a zenekar, óriási tagcserék voltak, miegymás. Én úgy mondanám, hogy 2000 tavaszára kezdett el újra zenélni a Remorse, és onnantól kezdve emelkedõnek látom ezt a dolgot. Egyre többen szeretik megint, mint ahogyan a '90-es évek elején. Mondjuk, ahhoz képest még mindig lejjebb vagyunk egy kicsit, de próbálunk…
Szerinted miért nem tudtok a "top"-on lenni ennyi év után? Sokkal jobb helyzetben kellene lennetek, többet érdemelnétek…
Sajnos, ez nem rajtunk múlik, megpróbálunk megtenni mindent érte…
Miért nem tudtok elõre lépni a listán?
Ezt inkább nem mondom ki… haha… Magyarországon néhány, sõt mondjuk, hogy egyetlen egy nagy ….
...kapcsolatok?
A kapcsolatok megvannak. Illetve egy olyan kapcsolat van, ami igazán segít minket. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden segítséget Kémeri Péternek/Hungaroton, amit az elõzõ lemeznél, turnéknál, fesztiváloknál nyújtott. De az igazi metal koncerteken sajnos azért nem tudunk megjelenni, mert… haha… na, ezt nem mondom ki, hogy milyen kiadvány nem vagyunk mi… Ha ezt most kimondanám, akkor szerintem, ott soha többet nem szerepelnénk. Eddig se sokat szerepeltünk, fõleg mióta a Hungaroton kiadott minket. De az a lényeg, hogy ez a bizonyos kiadó mindig megkeres minket, hogy nem lehetne-e esetleg az, hogy náluk jelenjünk meg…
Mekkora példányszámban kelt el a "Sötétség" lemez?
Ez az, amire nem tudok válaszolni. Itt az árakkal volt inkább gond. Sajnos az árakat nem úgy állapították meg, mint egy elsõ lemezes zenekar, hanem a kiadó abszolút a saját zenekaraihoz nézte az árakat. Tehát szerintem emiatt volt az, ha esetleg nem is fogyott -ami valószínû, haha… Ha valami probléma volt, az az árakkal kapcsolatosan adódott. Ebbõl kifolyólag is a "Sötétség" megjelenése után, az õszi turnén, még nem volt annyi ember. Tavasszal a bejárt helyekre, ha újra elmentünk, sokkal többen jöttek el. Kétszer háromszor annyi ember volt a tavaszi turnén, mint az õszin, a lemezmegjelenés után. Én úgy gondolom, ha nem is vette meg mindenki személy szerint a lemezt, hanem vagy átmásolgatta, vagy meghallgatta a barátainál, de sikerült néhány embert magunk mellé állítani a turnékon.
További tervek? Új lemez mikorra várható?
A dalok készülnek. Mi úgy tervezzük, hogy õsszel szeptemberben, maximum október végére szeretnénk felvenni a teljes lemezanyagot, ha a jelenlegi kiadó is…
Ugyanúgy a Tom Tom stúdióban?
Más stúdiót is ki szeretnénk próbálni, hogy mit tudunk felvenni. Ez valószínûleg a rengeteg magyar zenekar által is ismert, és használt HSB stúdió lesz. Az alapokat ott vennénk fel, a keverést szeretnénk a Tom Tom stúdióban csinálni. Tehát a mastering, ha minden jól megy, ott fog készülni. És hát reméljük, hogy télen ki is jön a lemez, mondom, ha a jelenlegi kiadó - ha õk nem, akkor reméljük, hogy egy másik kiadó - ezt felvállalja. De bízunk benne, inkább a jelenlegi, hogy ne legyen gond belõle. De még próbálkozunk azért.
Sajtóval, hogy álltok?
Hál' Istennek, ha jól tudom, olyan nagy összetûzés nem volt még senkivel. A miskolci illetõségû, ha ki szabad mondani, Rockinformtól Deniékkel eléggé jó kapcsoltban állunk. A Deniék zenekarával turnéztunk már együtt, de egyébként, mint barátilag is nagyon jól vagyunk. A kisebb lapok pedig… megmondom õszintén, nem is gondolunk arra, hogy megkeressünk valakit, mert nem biztos, hogy érdekelne bárkit is a mi zenénk. Szóval ezért nem merünk igazából keresni lapokat, újságokat zaklatni, mert senkire se akarunk ráakaszkodni. Én jobban szeretem a kisebb lapokat, mert személyes véleményem szerint sokkal szókimondóbbak. Kimerik mondani, az egyes magyar nagy zenekarokra is, hogy esetleg rossz volt.
Internettel hogy álltok?
A honlapunkkal végül is annyi gond volt, hogy akire rábíztuk, nem frissítette eléggé, talán azért, mert nem is kapta meg az új anyagokat, de próbáljuk minél hamarabb feltenni két klipünket. A legelsõ klip tv-kben is megjelent, a másodikat pedig szinte home video-szerûen forgattuk le, de szeretnénk mind a kettõt felrakni. Hanganyagot szintén szeretnénk, ha letölthetõ lenne, valamint a legújabb képek, koncertképek, beállított zenekar képek is. Szeretnénk, ha minél többen tudnák megnézni, és mindenki találna olyan valamit, ami igazából érdekes a zenekarról.
Milyen hazai zenekarokat ismersz underground körökben, akik tehetségesek, és érdemes megemlíteni õket… Most mondanám például a Vírust, akivel együtt turnéztatok…
A Vírus… a személyes kapcsolatomtól függetlenül, abszolút el vagyok ájulva tõlük, annyira tehetséges zenészek, és olyan zenét játszanak, szerintem, amit Magyarországon senki nem tud játszani. Nem az, hogy nem tud, hanem nem is fog játszani. Eszméletlen, csak ezt tudom rájuk mondani. Én imádom õket… Amúgy kit nevezel underground zenekarnak?
Pl. Nem a Pokolgépre gondoltam. Kisebb zenekarok, akik nem érték el a megfelelõ elismerést.
Szerintem Magyarországon, az a gond, hogy itt rengeteg olyan zenekar van, akik az ugyanolyanszintû külföldi zenekarokhoz képest nincsenek sehol. Tehát a külföldi igazán nagy zenekarok, csak azért lettek nagyok, mert külföldiek. Magyarországon ugyanabban a stílusban, akár true metal, bárkit megtalálsz a külföldiekhez képest is. Tehát akit igazán ki tudok emelni, az az igazi rock testvéreink Székesfehérvárról, a Cadaveres De Tortugas. Õk szerintem olyan zenét játszanak, ami abszolút az élvonalban kellene, hogy legyen. Nem vicces, de viccesen hangzik, hogy az egyetlen olyan punk zenekar, akit az egész zenekar meghallgat. A FRL, az Acélos Balázsék… hahaha… õket, ha meg lehetne említeni, szerintem sokkal nagyobb érdeklõdést -nem csak reklámot- érdemelnének, hiszen annyira jó zenekar. Eszméletlen, imádom õket is… Szóval rengeteg jó zenekar van, lehetne sorolni. Nagyon sok zenekar van, aki nem kapja meg azt az elismerést, amit igazából megérdemelne.
Mit szólsz ehhez a heavy metal hullámhoz?
Haha…..kapcsold ki!!! Ha ezt leírod, engem megölnek….
Mondjad nyugodtan…haha!
Figyelj, ha ezt leírjátok, engem kirúgnak a zenekarból! Haha!
Ok! A promó anyagotokat, hol lehet beszerezni?
Úgy mondanám, hogy ezt igazából csak az újságokhoz, kiadókhoz küldjük el, de ha valaki nagyon, nagyon, nagyon szeretné megszerezni, akkor, ha megkeres minket, el tudjuk juttatni. Megoldható. Hívjon fel engem: 30/275-33-88.
Annyira nagy titkot nem csinálunk belõle, ezért is játsszuk koncerteken az új nótákat. Kíváncsiak vagyunk, kinek mi a véleménye, a közönség, hogyan veszi… Úgyhogy szerintem beszerezhetõ lesz hamarosan ez a dolog!
Mit mondanál még el?
Minden olyan emberrel, aki szereti a zenénket, reméljük, hogy tudunk találkozni. Õsszel, reméljük, turnén. Talán, de ez még nem olyan biztos, a Pokolgéppel újra turnézni fogunk. Úgyhogy vagy Pokolgépes koncerteken, vagy önálló bulikon mindenkit várunk szeretettel. Szeressétek a metalt!!!!!
"A Rock 'n Roll Démon legyen Veletek"- egy ismeretlen zenész.


Ezután még tovább folytattuk a beszélgetést, némi skót ital mellett - köszi Sipce!-, de a diktafon már ki lett kapcsolva. Majd együtt néztük végig az Overkill koncertjét!

Elérhetõség:
Sipce: 06/30/275-33-88
3600 Ózd
Pf.: 206
Koncertszervezés: 06/30/279-73-73 (Oláh Zsolt)
http://remorse.hungary.nu


Rob

Az interjú megjelenése után sajnálatos módon konfliktus keletkezett, Sipce válaszaiban nem célzott konkrét személyekre, senkit nem akart tudatosan megbántani. Ezúton elnézést kér az érintettektõl!

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!