Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

M.Á.K.

Az 1994-es év októberében néhány jelentéktelen zenekar utódaként megalakult a M.Á.K. Alapító tagjai: BARTHA JÁNOS-DOB (1971), DOBA DÁNIEL-BASSZUSGITÁR (1973), KOVÁTS ÁRON-GITÁR (1972), NAGY SÁNDOR-ÉNEK (1973). A M.Á.K. nevet a zenekar a 47-es villamos táblájának hátáról vette, miszerint: Megállóhelyek és Átszállási Kapcsolatok.


Az 1995-ös évben a folyamatosan növekvõ közönség igényei miatt elkészítették elsõ demófelvételüket, amely az A 7-ESEN, MENEDZSER-DAL és SZARAJEVÓ számokat tartalmazta. Nyáron az "A 7-ESEN" számukból alacsony költségvetésû, fekete-fehér klipet készítenek, amit elsõként az A3 televízió tûz mûsorára. Folyamatosan koncerteztek fõként Budapesten, de néhány vidéki városban illetve fõiskolai rendezvényeken is. Állandó vendégei az FMK-nak, a szépemlékû Fekete Lyuknak és a Látomás Klubnak is. Nyáron nagy sikerrel lépnek fel a Diák Szigeten, a Blues-színpadon(!). A mûsoruk ekkortájt -a saját számok mellet- fõként fel- és átdolgozásokból (Ramones, Toten Hosen, Nick Cave, stb.) állt.


Az 1996-os év folyamán felveszik második demójukat, amely a BALATONI NYÁL, UTOLSÓ TANGÓ BUDAPESTEN, TALÁLT KINCS és EL INNEN címû dalokat tartalmazta. A sikerük bizonyítéka, hogy klipjük az A3 slágerlistáján több mint két hónapig az elsõ tíz között tanyázik. Ennek következményeként meghívják õket a MÁRTON CSABA vezette, nagy népszerûségnek örvendõ "Bolondóra" címû egész estés mûsorba. Az év csúcspontjaként a német WIZO elõtt játszanak az E-klub nagyszínpadán hatalmas sikerrel. Közben az FMK mellet a frissen megnyílt Wigwam Klubban is folyamatosan koncerteznek. Ismét fellépnek a Diák Szigeten, ahol sikerük nagyságát több újságcikk (Wanted, Z-magazin, stb.) is bizonyítja. Szintén ennek illetve az elkészített demóknak köszönhetõen a CrossRoads Records nevû független lemezkiadónál kapnak lehetõséget elsõ albumuk elkészítésére. A felvételek megkezdése elõtt felfelé ívelõ pályájuk megtörik: NAGY SÁNDOR énekes bejelenti távozását a zenekarból, de ígérete szerint csak ideiglenes jelleggel, egy év idõtartamra, hogy az Egyesült Államokba utazzon nyelvtanulás céljából. Az átmeneti ûr kitöltésére és folyamatos jelenlétük biztosítására vendégül hívják KISS ERNÕT (1974), a Mute Man együttes énekesét. Ez a döntés a hírnevüknek többet ártott, mintha nem is koncerteztek volna egyáltalán. Sajnos a póténekes személye sem énekstílusában, sem elképzeléseiben nem egyezett a maradék három tagéval, így szó sem lehetett a stúdiófelvételek megkezdésérõl.


Az 1997-es év tavaszáig mérsékelt sikereket tudhat magáénak ez a felállás. Ekkor érkezik az újabb rossz hír: NAGY SÁNDOR nem kíván hazajönni az Egyesült Államokból. A megmaradt három tag úgy dönt, ideje új énekes után nézni. A választásuk OROSZI IVÁNRA (1973), a Sugarloaf volt énekesére esik. A gyors szövegtanulások után az események és a zenekar alkotókedve új fordulatot és lendületet vesz. A lemezajánlatnak eleget téve Zalaegerszegen felveszik készülõ albumuk demóverzióját, melyet a CrossRoads Records "UTOLSÓ TANGÓ BUDAPESTEN DEMÓ 1997" címen kizárólag kazettán hoz forgalomba. Mindemellett folyamatosan koncertezni kezdenek fõként Budapesten, hogy az egykori közönséget visszahódítsák. Ennek egyik legjelentõsebb lépéseként a Pepsi Szigeten lépnek fel kétszer: egyszer a Wanted-színpadon, egyszer a Rock színpadon, de mindkét helyen, mint fõprodukció és az elõbbin kb. 3000 lelkes nézõ elõtt. A siker a csapatnak ismét nagy lendületet ad, ezért úgy döntenek, hogy végleges formában, profi körülmények között rögzítik az album anyagát. Dunakeszin a HSB stúdióban készített anyag októberben jelenik meg CD és kazetta formájában. Rögtön ezután újraforgatják az "A 7-ESEN" klipjét, ezúttal színesben, egy BKV buszon. A klip játszásra kerül majdnem valamennyi zenei mûsorban és zenei adón (Z+, Szív TV, MSat, RTL Klub, MTV1, ATV, BP TV és vidéki kábeltelevíziók). Meghívást kapnak többek között az MTV1 "Repeta" címû mûsorába, mint sztárvendég. A lemez mindeközben kedvezõ fogadtatásra talál mind a nagyközönség, mind a szakma köreiben (pl. Z Magazin 5 pont). A zenekar történetében elõször 14 állomásos országos õszi koncert- és médiaturnéra indulnak különbözõ elõzenekarok kíséretében.


Az 1998-as évben folytatódnak a folyamatos koncertek. Tavaszi 17 állomásos országos média- és koncertturnéra indulnak. Közben egyre többször szerepelnek a különbözõ médiákban: Z+ "Sztárlat", RTL Klub "A Reggel" (három alkalommal), "Bravo TV", Szív TV "Különjárat", BP TV: Nagy Feró mûsora, Wanted magazin, Z magazin, Képes Európa, Budapest Week (angolul), Metal Hammer, Rockinform, fanzinok, stb. Tudtukon kívül az "A 7-ESEN" daluk bekerül a Petõfi Rádió "A rock gyermekei" címû mûsorába, ahol három héten át vezetik a slágelistát, majd közkívánatra interjú is készül velük. Elkészítik a "SZOMBAT ESTI ROCK'N'ROLL" klipjét, melyet az énekes lakásának a padlásán illetve egy Wigwam koncerten forgatnak és a már ismertetett TV adókon sugároznak. Nyáron elõször játszanak EFOTT-on, míg a Pepsi Szigeten a Z+ színpadon mintegy 2500 nézõ elõtt lépnek fel, melyet a Z+ televízió egy interjúval egybekötve rögzít és késõbb mûsorára is tûz. Az õsz folyamán az Almássy téren lépnek fel a VHK meghívására és újabb, de rövidebb koncertturnéra indulnak eddig még nem érintett helyszínek beiktatásával. A budapesti helyszínek közül a törzshellyé elõlépett, de idõközben bezárt Wigwam Klub mellett a frissen megnyílt Süss fel nap nevû mulatóban, valamint a Jailhouse Rockpubban is folyamatosan koncerteznek. Eközben készítik az új dalokat és tervbe veszik egy következõ album megjelentetését is. Szeptemberben elsõként hívják meg õket az MTV1 -azóta már megszûnt- "Zeneszombat" címû adásába, ahol kétes sikert aratnak a helyi, fõleg 50-es 60-as éveikben járó közönség elõtt, de annál nagyobbat a TV nézõ fiatalok között. Télen ritkábban lépnek fel, inkább az új dalok írásával és próbákkal hasznosítják idejüket.


Az 1999-es év eleje továbbra is az új dalok írásával telik. Idõközben néhány szám erejéig csatlakozik hozzájuk ZSEMLYE SÁNDOR SZAXOFONOS, aki mára szinte az ötödik tagja a zenekarnak. Februárban hosszú idõ után elõször lépnek fel az újonnan megnyitott, új helyre költözött Wigwam Rock Klubban, ahol akkora sikert aratnak, ami még õket is meglepi. Ekkor válik bizonyossá számukra, hogy valóban megérett az idõ egy újabb album elkészítésére. Ismét belevetik magukat a dalszerzésbe és próbákba, csak néha megszakítva egy-egy Wigwambeli fellépéssel. Nyáron ismét játszanak az EFOTT-on, majd a Pepsi Szigeten, ahol ismét fõprodukcióként szerepelnek a Wanted-színpadon. A nyár végén felveszik új demóanyaguk elsõ 4 számát VEDRES JOE stúdiójában, majd ismét a próbaterembe mennek további ihlet- és zeneszerzés céljából. Szeptember végén rögzítik demóanyaguk második részét a saját "házistúdiójukban". A tervezett album anyaga csaknem teljesen elkészül, már csak a felvételek és a kiadás lenne hátra, de a stúdiómunkálatok a tervektõl eltérõen nem kezdõdnek meg sem az õsz, sem a tél folyamán. Ezen idõszakban ritkábban, de folyamatosan koncerteznek és megkezdõdik a konkrét készülõdés az új album munkálataira. Az év zárása parádésan sikerül: december 28-án több kisebb zenekar kíséretében nagy sikerrel lépnek fel fõprodukcióként az AURÓRÁVAL közösen a Petõfi Csarnokban.


A 2000-es év januárjától mintegy 19 állomásos turnéra indulnak a C.A.F.B. és SUCKER PUNCH zenekarok kiséretében az ország kisebb-nagyobb városaiban (pl. Miskolc-Vian, Eger-Más Klub, Veszprém-Fintor, stb.). Ennek keretében kiemelkedõ sikerrel szerepelnek Budapesten március 11-én a Wigwamban. A turné végeztével a nyár folyamán fellépnek a legjelentõsebb nyári fesztiválokon, melyek közül a Pepsi Sziget 2000-en a szinte már szokásos sikerrel szerepelnek a Wanted-színpadon a nagyszámú közönség elõtt. Az õsz folyamán ismét turnéra indulnak a C.A.F.B. és a SUCKER PUNCH zenekarokkal, melynek során 10 elõzõleg nem érintett helyszínt keresnek fel. A koncertek közepette szeptember 29-én végre megkezdik az új lemez anyagának felvételeit és erejükbõl még egy élõ fellépésre is futja a Duna TV "Miénk a tér" címû adásában, ahol két régi és két új dalt játszanak. A turné és a felvételek végeztével KOVÁTS ÁRON gitáros üzleti karrierje érdekében kilép a zenekarból és a zenei pályát is elhagyja. Az gitáros posztjára KATÓ CSABA érkezik az ugyancsak népszerû BOMBER együttesbõl. Az új felállás bemutatkozására november 18-án kerül sor a Wigwamban osztatlan sikert aratva. A 2000-es évet ugyancsak ezen a helyszínen zárják december 26-án a II. Punkkarácsony fõzenekaraként, teltházas koncerttel búcsúzva a XX. századot.


A 2001-es év januárjában befejezõdnek az új album stúdiómunkálatai, majd február-tól ismét a C.A.F.B. társaságában indulnak a mintegy 15 állomást éritõ tavaszi turnéjukra. Március végén megállapodnak a Metal Hammer Produkciós Irodával az új CD kiadásáról, aminek megjelenési idõpontját május végében határozzák meg. Eközben folyamatosan koncerteznek és elõkészítik a lemezhez kapcsolódó promóció összes lehetséges módját. Az új anyag végül a Pepsi Sziget 2001 Fesztiválra jeleneki meg CD és kazetta formátumban. A jelentõsebb nyári fesztiválok (EFOTT, Pepsi Sziget, stb.) és egy kis pihenõ után szeptember végén forgatják új videóklipjüket, majd az õszi-téli turné veszi kezdetét...

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!