Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
Demonax
A Demonax egy igen friss, ám annál tehetségesebb csapat. Nemrég megjelent Moonrise címû demójuk felkeltette az érdeklõdésemet, így nem volt más választásom, mint kénytelen voltam elmenni egy koncertjükre, hogy megbizonyosodjak, hogy tényleg ilyen jók-e... A válasz persze igen. A koncert után a teljes zenekar körbevett, hogy mint utóbb kiderült, elsõ interjújukat elkészíthessem.

Új zenekaroknál szinte magától adódik az elsõ, már-már unalmasnak tûnõ kérdés: mit kell tudni rólatok?
Körülbelül úgy indult, hogy 2002-ben egy másik zenekar romjain Tamás és Gábor találkozott Milánnal, aztán jött Attila, aki már régebben gitározott velünk egy másik felállásban. Ez augusztus tájékán volt, majd októberben találtunk rá Katira, valamit Dórára. Így alakult ki a mostani felállás, azaz Rózsa Katalin énekes, Szõke Dóra szövegíró és vokalista, Ácsbog Attila gitáros, Kiss Milán gitáros, Kertész Gábor dobos és Vértesi Tamás basszusgitáros. Röviden ennyi.
Ahhoz képest, hogy ilyen friss a csapat, a demó és a koncert is azt jelezte számomra, hogy rengeteg munka van a dolog mögött...
Heti egy-két próbánk van. Tudjuk, hogy ez nagyon kevés, de sajnos csak ennyire van lehetõségünk. A dobosunk Pesten, Kati Szegeden van... de profi zenészek, egybõl vágják, amit mutatunk nekik... :-)) Például a buli végén játszottunk egy új számot, amit tulajdonképpen két hete kezdtünk el csinálni, Kati és Gábor egy hete hallották elõször, és szerintem ahhoz képest nem is volt rossz...
Kati, milyen egy úgymond férfias stílus, a kemény zene és egy metal banda élére állni?
Abszolút nem gondoltam volna, hogy heavy metal zenekarban fogok énekelni... :-) Mindig is vonzott az éneklés, de soha nem gondoltam arra, hogy egyáltalán valahol is énekeljek. De a fiúkkal nagyon jó együtt dolgozni. Korábban nem is foglalkoztam a metal zenével, hallani persze hallottam róla, de különösebben nem izgatott. Aztán találkoztam a srácokkal, õk mondták, hogy metal, én meg kapásból rávágtam, hogy "miért ne?"
Viszont egy élõ zenét játszó csapatot az énekesnek mégiscsak a "hátán kell vinnie". Hogy érzed magad a frontemberi szerepkörben?
Elég szokatlan. Persze mindig próbálom kihozni a maximumot, és ha felmegyek a színpadra, akkor csak az jár a fejemben, hogy "igen, ezt oda kell tenni, meg kell mutatni". Úgy vagyok vele, hogy ha mi jól érezzük magunkat, akkor talán õk is jól érzik majd magukat... De értem a kérdés lényegét, azaz hogy nem vagyok egy kimondott rockfigura. Nos, többen mondták már, hogy vegyem kicsit rockosabbra a stílust, de az nem én lennék. Talán ettõl lesz Demonax...
Nemrég elkészült a második demótok. Meséljetek errõl egy kicsit!
Minden demó úgy születik, hogy elhatározzunk: most pedig lesz egy demó! :-) Egy baráti zenekar, a Boo Boo's Punch segítségével sikerült rögzíteni. A dalok teljesen átlagosan születtek, valaki hozott egy riffet, vagy egy énektémát, aztán elõbb-utóbb lesz belõle valami. Persze sosem abban a formában valósul meg egy dal, ahogy azt a nóta kitalálója elképzelte. Midig hozzárakunk, vagy elveszünk belõle, de ez mindenhol így mûködik.Azt azért hozzá kell tenni, hogy Katinál a gitár az alap, anélkül nincs dallam.
Tulajdonképpen most akkor meg kellene kérdeznem, hogy ki mióta foglalkoztok zenével, nyilván a saját hangszerével. Tudjátok mit? Meg is kérdem... :-)
Gábor tulajdonképpen nagycsoportos kora óta jár zeneiskolába, a dobolást kb. 6 éve ûzi. Attila is hat éve gitározik, bár konolyabban csak itt a zenekarban kezdett el vele foglalkozni, addig hobbi szinten ment a dolog. Tamás szintén 6-7 éve gitározik és bõgõzik. Milán is hat-hét éve gitározik :-)) (újabb hangos röhögés) Nem, ez persze nem így van, Milán még kölyök, õ csak kábé három éve nyûvi a hangszert. Dóra régóta ír verseket, szövegeket, angolul úgy három éve. De igazából nem azon múlik, hogy mióta zenélsz, hanem hogy mennyire vagy elkötelezett. Ha valaki komolyan gyúr rá, akkor szinte hónapok alatt összejöhet egy jó zenekar és egy jó zene. De ehhez tényleg elkötelezettség kell. Ha akarod, akkor meg tudod csinálni.
Egy magyar zenekarnál általában problémás dolog az angol szöveg. Dóra, mirõl szólnak a dalok?
A szövegeim elég különbözõek, én meg tudok különböztetni epikus hangvételû, szenvedélyesebb és líraibb dolgokat. Általában ezek szívbõl jönnek, azaz mindegyikbe egy kicsit beleadom magamat, persze azért néha alakítok is rajta, attól függõen, hogy az adot szám mit kíván.
Kedvencek, példaképek?
A zenekar tagja összevissza hallgatnak mindenféle zenét, valószínúleg nincs két olyan ember közöttünk, aki ugyamolyan muzsikaát hallgat legszívesebben. De ez tulajdonképpen jó, mert ebbõl az egyvelegbõl jön össze a Demonax. És az egészben az a legjobb, hogy mindegyik zene a klasszikus heavy metalból táplálkozik, amit végül is játszunk.
Említettétek, hogy nagyon sokfelé vagytok szóródva. Meg lehet tudni, hogy mit csináltok a "polgári" életben?

Tamás dolgozik, és jelenleg épp a nyelvvizsgájára készül, emellett van egy olyan terve, hogy egy második diplomát is szerez. Attila másodikos egy borászati technikumban Budapesten, miközben levelezõn éppen eg fõsulira is jár. Kati Szegeden harmadéves a gyógyszerészeti karon, Milán harmadéves középiskolás, Gábor a pénzügyi fõsulira jár Pestre, Dóra pedig az érettségire készül.
Talán ezt még nem kérdeztem mástól... Mit szóltatok a Rock Gyémántokban megjelent demókritikákhoz?
Amennyiben nem fizetett le senki, akkor ku***rvára örülünk... :-) A legjobb duma az volt, amikor a Metallicát küldted le Ballószögre tanulni :-)) Ez nagyon ott volt, ez odavágott.... .-))
Tényleg! Hogy tetszik nektek a St. Anger?
Az új Metallica tényleg jöhetne hozzánk tanulni :-)))))) (hangos röhögés) Igazság szerint sokszor meg kellene hallgatni... De ez elég nehéz... :-) Kár, hogy nem azt csinálták, amit igazán tudnak és amiben õk a legjobbak...
Visszatéerve a zenekarhoz. A terveitek?
Milliomosok szeretnénk lenni :-))) De gondolom, aki Magyarországon zenekarban játszik szeretné legalább itthon befuttatni a csapatát. Gyakorlatilag nekünk is ez a távoli cél. Persze ez ma már sajnos csak pézkérdés. Tamás a fizetése 80 %-át költi a zenekarra, és a gatyája rámegy. De heavy metalt nem lehet úgy játszani, hogy nincs rendes kihangosítás, hiszen hangzás nélkül az egész megdöglik. Vagy nagyon profi hangmérnök kell, vagy nagyon jó cucc. Mi ez utóbbira törekszünk, hiszen a klubbulik szintjén egyelõre elég az alapcucc. De bazz, az akkor szóljon is!!!

Vértesi Tamás
6035 Ballószög, Gárdonyi Géza u. 3.
Tel.: 06 70 / 339 29 71
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. '; document.write( '' ); document.write( addy_text1895 ); document.write( '<\/a>' ); //--> Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Ákos