Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

2005-ben alakult meg a Thornwill zenekar. 2010-re lett meg az a felállás, amivel még abban az évben kiadták az Implosion c. debütalbumot.
Hallani, hogy nem kezdők, lazán eljátszák ezeket a komplikált témákat. Tiszta a hangzás, jól hallani a basszust is, aminek különösen örülök, mert nagyon ízesen játszik: ha kell, kőkeményen alapoz, máskor pedig szépen színez, de az arányokat mindig eltalálja. Korrekt, masszív riffelést hallhatunk, az énekes pedig elég sokszínűen énekel! Én a helyében több rockosabb éneket tettem volna a lemezre, mert sok helyen megkívánják a dalok és egy párszor meg is mutatja a srác, hogy tud rekeszteni. A heavy metalt a poweresebb, technikásabb oldaláról fogják meg, a Rage és a Nevermore jut eszembe róluk.
A lemez az emberi lélek mélységeit feszegeti, a felszín mögött rejlő, zsigeri, kettős természetet és ami ebből fakad. A végkicsengés hol pozitív, hol negatív, semmi nincs kőbe vésve, inkább az útkeresés rajzolódik ki belőle.

Kellemes dal például a Sacred Lies, mely szerint mindenkiben van egy erős ököl és valami kedvesség/szépség is. Ez a dal, sőt az egész lemez pont ilyen duális, a riffelés hozza az erőt, az ének pedig a finomságot. A címadó Implosion lendületes, masszív nóta romantikus refrénnel, az énekes szívét-lelkét beleadja. Tulajdonképpen egy segélykérő dal a változást igénylő, de arra egyedül képtelen egyénről. Klassz vokálokat is találni a lemezen, például a The Prophecy Fulfilledben, ahol a végén az ének a zúzós részre bedurvul. Nagyon tetszett a Midnight Hunger, amiben megintcsak pszichológiai megközelítést találunk, most a farkasember-jelenség van soron (az ember rejtőzködő oldala képes elpusztítani azt, amit a nyilvános, érző oldala szeret). Igazi heavy metal nóta, kemény énekkel, ahogy a témához illik. A Road Movie egy motoros heavy metal dal, kicsit ki is lóg a többi dal közül, bár a sörösüvegek koccanása és a gázolaj illata mellett utal arra is, hogy nem feltétlenül jó az összetört szíveket csak úgy magunk mögött hagyni...
A szövegek nagy része többféleképpen értelmezhető, az egyik legjobb példa erre a Behind The Behaviour: női praktikák, férfigondolatok és amire mindez készteti az embert.
Piros pont jár azért, hogy a kötelező balladát (Subconscious Battle) nem a végére hagyták, hanem egy vérbeli bulinótával zárják a lemezt (Before I Die)!

A teljes lemez letölthető a zenekar honlapjáról!

www.thornwill.com

- TZ -

 

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!