Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
SNAKE HEART

Talán 1992 telén történt, hogy az egykori Guns N'Roses klubban láttam egy Snake Heart nevû csapatot. Õk azonban idén januárban tartották 5. születésnapjukat, és már kezdtem azt hinni, rosszul emlékszem a zenekar nevére, akik akkor ott felléptek. Hogy mégsem, erre - és sok minden másra - Vincze Zolitól, a csapat bõgõsétõl kaptam választ.

Miért van ez a kétértelmûség a megalakulásotok idõpontját illetõen?
'92. tájékán volt 5 fiú, akik úgy gondolták, hogy elkezdenek zenélni, és így összeállt a banda, aminek Snake Heart lett a neve: 2 gitáros, egy dobos, egy énekes és egy bõgõs. Akkor még feldolgozásként Skid Row-t és Gunsot nyomtak, és a saját stílusuk is egy kicsit más volt. Aztán '94. környékén szétment a zenekar, de sokáig nem bírták egymás nélkül és újra összeálltak. Viszont akkor már olyan zenét akartak játszani, amit igazán magukénak éreznek, s ez volt ez a Bon Jovi féle vonal. Ehhez azonban szükség volt egy billentyûsre, így valamiféle automatikus kiválasztódás folytán az egyik gitáros fiú kikerült a csapatból, és helyére jött a Nehéz Gyuri. Én pedig a régi bõgõs helyére jöttem és akkortól kezdett igazán komolyan dolgozni a zenekar. Ez kb. 95. január-február környékén történt, és onnantól számítjuk a mai Snake Heart-ot, ezért 5 éves a zenekar. (A másik 3 tag Raczkó Balázs énekes, Herr István gitáros és Pálmai Viktor dobos - B.T.)
Miket tartasz az "Új Snake Heart" történet fontosabb állomásainak?
A kezdetben mindenképpen a Sing Sing turnét, mert az volt az, ami felhívta ránk az emberek figyelmét. Ezzel egy idõben jött ki a "Tudjon élni" c. kippünk, ami ugyan már a második volt, ami megjelent, de ez volt az elsõ, amivel elértük, hogy elismerték az emberek, hogy itt egy igazi csapatról van szó. Aztán igazából bulikhoz és klipmegjelenésekhez kötném ezt a dolgot. Történtek rossz dolgok is velünk, természetesen, pl. két éve volt egy doboscserék, de úgy látszik, ez is megoldódott. Kiemelhetném még, hogy már második évben bekerültünk a Szigetre. Aztán nyertünk az E-klub által kiírt "Év reménysége" díjat; hogy a demóinkból nagyon szépen fogyott, ami szintén egy elismerés; hogy a Tokaji Sing Sing táborban a közönség hatalmas szeretettel fogadott minket; aztán 2 éve augusztus 20.-án, Egerben volt egy tûzijáték utáni koncert, ahol 8-9000 ember úgy tombolt ránk, hogy elõtte nem is ismertek minket. És az is nagyon fontos, hogy együtt maradtunk, pedig nem volt egyszerû.
Két zenekart említettél, és a zenéteket hallgatva, pályátokat figyelve bennem is ez a két zenekar merült fel: a Bon Jovi és a Sing Sing.
Igen, hát a Bon Jovi zenéje nagy hatással volt ránk, és féltünk is a negatív kategóriától, egészen most májusig. Azt hittük, hogy majd azt mondják ránk, hogy egy majmolós, utánzós zenekar vagyunk, és keményen küzdöttünk a párhuzam ellen. Mégis mindig volt, aki ránk sütötte a magyar Bon Jovi bélyeget, holott mi inkább azt mondanánk, hogy Magyarországon mi képviseljük azt a vonalat, amit Amerikában a Bon Jovi. Most májusban azonban, a sikeres Bon Jovi lemez-megjelenési party után azonban rájöttünk, hogy nincs értelme küzdeni ellene, mert tényleg hasonlít a stílusunk, és akár még ki is használhatjuk ezt az elõnyt, hogy a Bon Jovi most hozza vissza a rockzenét a köztudatba. Másrészt az után a bizonyos májusi lemez-megjelenési party után szakmai elismeréseket kaptunk, hiszen nagyon nagy felkészülést igényelt az a buli, és sikerült hoznunk, amit elvárt tõlünk a szakma, ill. a Jovi kiadójának magyarországi képviselete, de úgy vettem észre, hogy a közönségnek is tetszett. És hál' Istennek azóta média szinten is felpörögtek a dolgok. Szerzõdést ugyan még nem kaptunk, de két helyen is gondolkodnak rajtunk, hiszen úgy gondolják, hogy ha a Bon Jovinak 25-30.000 rajongója van nálunk, akkor, ha a "magyar változatot" csak a fele is veszi meg, már sikeres lemezrõl beszélhetünk. Tehát bevállaljuk, sõt fel is használjuk ezt a magyar Bon Jovi címkét.
A Sing Singnek pedig nagyon sokat köszönhetünk, mert nagyon sokat segítettek annak idején, nem csak azért mert elmehettünk velük turnézni, hanem utána is. Nagyon jó baráti szálak alakultak ki a tagok között, ami a mai napig fennáll. Sajnos a Sing Sing már csak múlt, ami nagyon szomorú. Az a röhejes, hogy pont, amikor mentünk volna másodszor együtt turnézni, akkor bomlottak fel. Pedig egy egész éves, dupla jubileumi turné lett volna: õk 10, mi pedig 5 évesek voltunk akkor.
Kik azok, akiknek még rajtuk kívül sokat köszönhettek?
Mindenekelõtt a családjaink, barátnõink, akik sokat nyelnek a hülyeségeink miatt. Aztán grafikusunk, Apagyi Kati, a honlapunk készítõje és karbantartója, Szabó Eszter, Sebestyén Laci az E-klubból, szervezõnk Horváth Pisti, és természetesen a közönség, akik miatt életben maradtunk, mert folyton új arcokat látunk.
Egy kicsit hadd kérdezzek rá erre a honlapra. Magyarországon még annyira nem egyértelmû és megszokott, hogy egy zenekarnak saját, magas színvonalú honlapja legyen, mint nektek.
Igen, hát amikor tavaly egy kicsit elgondolkoztunk, hogy hogyan tovább, feloszlás vagy még komolyabb munka, akkor kértük fel Esztert, aki már régebben ajánlotta, hogy elkészíti a honlapunkat. Haladnunk kell az idõvel, hiszen a számítógép, az internet ma már valahol alap. Minél olcsóbb lesz, annál több ember fog rákattanni. Persze a veszélyforrása is megvan, de biztos, hogy a kiadók hamarosan kitalálnak valamit, hogy ne omoljon tõle össze a zeneipar.
Ha esetleg most úgy alakulna, hogy bevállal Titeket egy kiadó, azonnal tudnátok stúdióba vonulni?
Azonnal. Azok a nóták, amik eddig demón voltak, azokon kívül van még egy kb. 30-40 nótából álló listánk, és ez folyamatosan bõvül, hogy ha kijön egyszer a lemez, az új legyen, mert a közönség ezt akarja. És olyan zenét szeretnénk majd felvenni, ami sokkal szélesebb rétegnek szól, szövegében és zenéjében is sokkal kigondoltabb, kifinomultabb. Hiszen mi is változunk, öregszünk, természetes hogy a zenénk is változik. Rutinosabbak lettünk, tapasztaltabbak, és ez jelentkezik a zenében is. Persze nem lehet kihagyni azokat a nótákat, amik nagyon bejöttek a közönségnek, de ez a lemeznek csak kb. 20%-a lenne.
Elkészült most egy videóklipetek. Mesélj errõl egy kicsit!
Az Éretlen csalás egy olyan nóta, ami már jelzi egy kicsit azt, hogy kb. mi felé megyünk, és ez a dal elhozta nekünk a negyedik helyet a Jump tehetségkutató fesztiválon, ami azért nem egy rossz eredmény szerintem. Erre csináltunk egy klipet: hál' Istennek elég olcsón sikerült kihoznunk egy fõleg a gondolatokból táplálkozó, modern klipet, számítógépes grafikával. Reméljük, hogy az embereknek tetszeni fog, és megpróbáljuk mindenhova benyomni, ahova csak lehet. Hátha valamelyik kiadónak is segít eldönteni a kérdést, hogy kiadjon-e minket.
Kiadókat említve, manapság egyre több élõ zenét játszó (avagy játszani tudó) csapatot vállalnak be a kiadók, gondolok itt pl. a Venus, United, Roy és Ádám, Bon Bon zenekarokra. Szerinted visszajön az élõ zene a köztudatba és közszeretetbe?
Mindenképpen bíztató ahhoz képest, ami eddig volt, hogy olyan dolgok kezdenek életteret nyerni, amik eddig Magyarországon nem. Ez mondjuk már érezhetõ volt abból, hogy külföldi élõ zenészek (pl. Shania Twain vagy Robbie Williams) élõ zenével magas lemezeladásokat produkáltak nálunk is. Valószínûleg úgy gondolták a kiadók, hogy akkor érdemes magyar élõ zenekarokat is bevállalni. Biztos vagyok benne, hogy ennek idõvel meg lesz ránk nézve is a pozitív hatása.
Úgy tudom, hogy mindannyitoknak van civil foglalkozása. Ha beütne egy szerzõdés, hajlandóak lennétek ezeket feladni?
Abszolút. Bár egyelõre még csak álom, hogy a zenébõl szeretnénk megélni, de kell ez az álom, hiszen csak így tudunk annyi nehézségen átlépve továbbmenni. Persze nem az motivál minket, hogy akkor majd végre nem kell dolgozni, de úgy érezzük, hogy megdolgoztunk már a lemezért. És ami még mellettünk szól, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt 2-3 év az élõzenekarok számára pokol volt, mert fellépések se nagyon voltak, a klubok egymás után szûntek meg, stb. - és ezt nagyon sok zenekar nem élte túl -, mi még mindig itt vagyunk és dolgozunk. Hál' Istennek javult a megítélésünk is az elmúlt 4-5 hónapban, úgyhogy már csak a hab hiányzik a tortáról.
Kívánom, hogy hamarosan habos tortát ehessen a zenekar!!!

Cím: Bp., 1755. Pf. 19.
http://www.extra.hu/SnakeHeart

B.Timi

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!