Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
Nighthawks

A pécsi Nighthawks már jó pár éve játssza a feelinges hard rock/metal zenéjét. Abban a szerencsében részesülhettünk, hogy meglátogathattuk a csapatot a próbahelyükön - bizony-bizony, saját fészkében csaptunk le az éjszakai sólyomra! Interjúalanyaink: Sudár Anita basszusgitáros, Deák József énekes, Kertész Gábor dobos és Bozontosh gitáros (a másik gitáros, Sudár Roland sajnos épp fogorvosnál volt). Lássuk akkor az intit!

Bemelegítõ kérdés: vázlatosan foglaljátok össze az eddigi fõbb eseményeket!
Bozontosh (B): Mindannyian régóta zenélünk, én 6-8 éve. Ez a felállás 2 éve van együtt kb. 2001 nyarán felvettünk egy demót a Denevér Stúdióban, ennek "Túl késõ már" a címe és 5 szám szerepel rajta, 3 rockosabb és 2 metalosabb. Az utóbbi idõben egyre több koncertünk is volt, pl. a Summerground fesztiválon és a Rockmaratonon (bár az elmaradt az esõ miatt, haha!). Hát kb. ennyi.
Nighthawks néven már készült korábban is egy demo, majd most ez az új. Milyennek találjátok õket?
Deák József (J): A második sokkal jobb szövegileg, zeneileg, mint az elsõ, profibb, jobb a hangzása. Az elsõ egyszerûbb volt.
Kertész Gábor (G): A régi felállásban Bozontosh, Jockey és Roland voltak benne.
B: Mondjuk nekem mindkettõ tetszik!
Az a lényeg! Az elsõ demón 4 szám volt, az újon pedig 5. Ennyi számotok van összesen, vagy csak a a legjobbakat veszitek fel?
B: Amikor az új demót csináltuk, 7 számunk volt és 6-ot akartunk felvenni. Végül is 5 lett belõle, nem az idõ, hanem a pénz miatt. 4 napunk volt, így is minden nap reggel 10-tõl éjjel 4-ig dolgoztunk. De nem baj, mert ezek a számok legalább megvoltak már 7-8 hónapja és kiforrottak voltak. És most meg van 13-14 számunk.
Hogyan írnád körül, amit játszotok?
B: Dallamos hard rock, heavy rock.
Sudár Anita (A): Egyébként észre lehet venni a mostani demón is, hogy azok a nóták, amiket a tesóm, Roland ír inkább hard rockosabbak, rock 'n rollosabbak, az én dalaim pedig inkább metalosabbak.
B: Persze vannak vegyesebb dalok is.
Ahogy járom a várost, egy csomó falra fel van fújva a nevetek. Ennyi rajongótok volna már?
J: Saját magunk rajongói vagyunk, haha!
B: Ezek még az elõzõ felállás idejébõl származnak. Fiatalok voltunk, aztán...
J: Mi van, öregnek érzed magad?
B: Neeem, hogy mondjam...nem fiatalok voltunk, hanem kicsit eszetlenebbek. Bár még most is felfújom, ha arról van szó, haha!
A: Újabban a buszmegállókban a kukákra ragasztgatjuk a plakátokat.
B: Igen, mert a máshol leragasztják, ott meg tök sokáig megmarad.
Milyenek az eddigi koncerttapasztalatok?
G: Elég sok koncertünk volt. A legjobb a kaposvári jótékonysági buli volt, amit egy kislány szívmûtétje érdekében szerveztek, 8 zenekar lépett fel. És mivel a kaposvári rádió játssza a számainkat, ismertek minket az emberek. De máshol viszont nem ez a jellemzõ, pl. mentünk Zalaegerszegre a CS.Í.T. elé, ami egy feldolgozásbanda. Õk végül is nem tudtak eljönni, a közönség meg mindig feldolgozást akart hallani tõlünk...pl. a Paranoid-ot rengetegszer eljátszottuk ott. Pedig amúgy nem erõltetjük a feldolgozásokat, a Paranoid-ot és a Guns-tól a Mama kin-t játszottuk csak eddig.
A: Kaposváron egyébként szinte az összes csapat ilyen dzsi-dzsi metalt nyomott, és ment a pogo elõl. Kicsit izgultunk, hogy mi lesz a mi bulinkon, de aztán hihetetlenül jó közönség volt; énekelték a szövegeket meg minden. Kicsit meglepi volt ez nekünk.
B: Minél többet szeretnénk játszani ezután is, mert hiányzik a színpadi rutin. Mondjuk itt a próbán jól megy, de a színpad azért más.
A: A két gitárosnál mondjuk megy a fejrázás, de én ilyet biztos nem fogok csinálni, mert abban a pillanatban mellényúlok, haha.
Na és koncerten örültök, ha van pogo, vagy az is megfelel, ha figyelmesen néznek Titeket?
B: Nem, hát az lenne a legjobb, ha mindenki odajönne, rázná a fejét, pogozna, élvezné a bulit.
Na jó, de aki nem ismeri a zenét, nem biztos, hogy odamegy elsõre.
A: Vagy biztos hogy odajön, de akkor biztos hogy holtrészeg.
G: Ezért is szeretnénk ugyanabba a városba többször is visszamenni, mert Zalaegerszegen is mondták, hogy jó ez, csak nem ismerik. Talán sikerül majd leszervezni egy turnét, amit minden évben meg tudnánk ismételni. Vagy ha nem is turné, de többször elmenni mindenhova.
B: Meg hát ez a kaposvári eset kivételnek számít, amúgy nem nyomják sehol a rádióban a rockzenét. Pedig akkor jobb lenne a helyzet. Így meg, ha vissza is megyünk valahova, ki tudja emlékeznek-e majd rá, mi volt egy évvel ezelõtt.
Koncerteken nem szoktátok a kazikat árulni?
B: Szoktuk, ha nem felejtem épp el, haha! Kaposváron tetszett az embereknek, ismerték is, vettek is belõle. Ahol meg nem ismerik, ott csak néznek üveges szemekkel, nem is vesznek semmit.
J: Meg hát ahol hullarészegek, ott az utolsó fillérüket is piára költik el és nem egy Nighthawks demóra.
G: Várhatóan most lesz majd a pécsi boltokban meg a plazaban is. Na nem mintha lenne terjesztõnk, csak én próbálom szétszórni a kazettákat.
B: Õ a terjesztõ és a koncertszervezõ is egyben, haha!
Következõ kérdésem a szövegekre irányulna. Ki írja õket és mirõl szólnak?
A: A legtöbb szöveget én írom, de Józsi is besegít. Az egyetlen, ami félreértéseket okozott, az az Ezer átok. Ugye hallják a refrént, hogy "féld az istent", és volt ilyen kritika, hogy ez akkor white metal...hát, õk tudják. Szerintem mindenkinek a szíve joga, hogy miben hisz. Én nem mondanám magamat hívõnek, persze biztos van valami, csak én még nem találkoztam vele. De voltak pl. a keresztes háborúk, ahol a vallás címszó alatt gyilkoltak, hát ott már aztán elvágtak mindent, azután már nem volt megállás. És ahogy az emberek közvetítik egymás között ezt az Isten-dolgot, az teli van ellentmondásokkal. Én csak ezt akartam kifejezni.
Ehhez a fajta zenéhez tartozik egy rock 'n rollosabb szövegvilág is, ugye?
A: Ilyen pl. a Rég volt, ez a másik véglet az Ezer átokkal szemben. A mostani demó hasonló jellegû dalainál, miközben írtam a zenét, egybõl éreztem, hogy milyen szöveg kell rá. Egyszerûen rá kell érezni, hogy milyen stílusú számhoz milyen szöveg kell. Kész nótára utólag sokkal nehezebb szöveget írni szerintem.
Sokan mondják, hogy a magyar szöveg nem mindig szerencsés az angollal szemben, mert angolul még ha rossz a szöveg, akkor is jól hangzik és élvezik az emberek.
A: Igen, bizonyos szempontból tényleg jobb lenne angolul írni a szövegeket. Az angolban ugyanis a szótagokat lehet variálni jobbra-balra, nyújtani a sorokat.
B: Csak ehhez kellene valaki, aki olyan profin lefordítja õket, hogy ugyanazt is jelentse, mint a magyar verzió.
G: Viszont szerintünk Magyarországon magyarul kell játszani. Ha külföldön is lehetõséghez jutnánk, akkor kellene átírni a számokat angolra. Én sok embertõl hallom, hogy nagyon tetszik nekik ez a magyarul éneklés. Én magam is szívesebben hallgatok magyar szöveget magyar zenekartól.
B: A nevünk mondjuk nem magyar, haha! Mert nehéz olyan magyar nevet találni, ami nem hangzik idiótául és az üzenete is rendben van.
A: Kicsit nyelvtörõ, haha!
B: De már hozzászoktunk.
Kik a példaképeitek, ha vannak ilyenek?
B: Nekem a kedvenc zenekarom a Guns 'N Roses, gitárosban pedig a Slash.
G: Nekem az unokatestvérem a példaképem, Heltai Gergõ. Persze sok jó dobos van még, pl. Matt Sorum, meg az összes volt dobtanárom is példaképnek számít, de õ az, aki igazán jól dobol szerintem.
J: Nekem Ian Gillan, csak azért, mert b...ott jó hangja van...volt. Szívesen elfogadnám a hangját, haha!
A: Mivel kislány korom óta nagy Guns rajongó vagyok, így Duff-ot tudnám említeni, õ volt az, akinek figyeltük, lestük a mozdulatait. Ezenkívül a tesómat mondanám még, aki szintén nagyon jó bõgõs volt.
Szerintem ez a fajta dallamosabb típusú heavy rock az utóbbi idõben kissé háttérbe szorult.
B: Én ezen már annyit gondolkodtam, és igazából nem is tudok említeni olyan magyar vagy külföldi zenekart ebbõl a stílusból, aki az utóbbi idõben befutott volna. Ti tudtok?
G: Nem, de ez igazából részben a média hibája. Pl. van egy haverom, aki nagy house õrült és soha nem gondoltam volna, hogy meghallgatna ilyen zenét. Megmutattam neki a demót és nagyon bejött neki. Van két nagy rádió ugye, a Danubius és a Sláger rádió, és ha õk foglalkoznának kicsit a rock-kal, akkor nem ez lenne szerintem.
B: Tehát teszem azt, ha minket játszanának, akkor minket is szeretnének.
És Ti igényt tartanátok az ilyen emberekre, akik épp azt hallgatják, ami a rádióban megy? Jó lenne, ha azok, akik most pl. house-t hallgatnak, a hard rock-ra térnének át?
B: Annyiból tartanám ezt szerencsésnek, hogy ha többen szeretnék a zenénket, akkor több helyre hívnának minket, több pénzünk lenne, jobban meg tudnánk csinálni a zenét. Így meg csak szenvedünk és nincs pénzünk egy normális felvételre.
A: De ha rockzenét játszanának a rádiók, akkor elõbb utóbb azzal is azt csinálnák, mint a house-zal meg a többi szarral. Az is csak a pénzrõl szólna.
G: Az lenne a legjobb, ha az ember el tudná dönteni, hogy mit szeret. Nem az lenne, hogy csak egyfajta zenét játszik egy rádió és egy nap ötször lenyomja ugyanazt.
J: Ami bejött azt mindjárt elkezdik futószalagon gyártani, ez az igazság. És semmi újat nem próbálnak ki, egyre mocsokabb, szarabb az egész.
Tehát akkor az emberekben van a hiba végsõ soron, mert nem keresgélik a jó zenéket, inkább hallgatják amit a rádióban adnak, nem?
B: Egy mai világban nincs idejük az embereknek arra, hogy elmenjenek és megnézzék, hogy milyen zenék vannak, mi a választék.
A: Vagy ha bemész egy általános iskolába, ott van mondjuk egy osztályban 30 kislány. Ha ebbõl 28 kilakkozza a körmét és a Shyguys-t hallgatja, akkor a maradék 2, akik nem azt hallgatják, már eleve le vannak sérülve. Nem tudják felvállalni, mert a baráti körük azt hallgatja.
J: Az a baj, hogy ez eleve egy rétegzene. Ezért kellene a médiának szerepet vállalnia abban, hogy ezt a stílust nyissa az emberek felé, mindenki felé.
G: Külföldön talán annyiban is más a helyzet, hogy több rádió van, ami országosan sugároz.
A: Több pénz is van.
B: Mindig ide lyukadunk ki, haha!
Szerintetek mennyire számít "polgárpukkasztónak" ez a stílus manapság, hogyan ítélik meg az emberek?
J: Aki szereti, az biztos pozitívan ítéli meg, aki meg nem, annak szerintem késõbb sem fog megváltozni a véleménye. Pl. az idõsebb korosztály. Õk megmaradtak annál, amit korábban is szerettek.
A: Az én mamám szereti a Guns-t.
B: Az én mamám pedig 78 éves, nem szereti a Metallica-t, de elismeri, hogy jó zenét játszanak.
G: Szerintem nem polgárpukkasztó ez a zene, amit csinálunk, csak sok embernek elõítéletei vannak iránta. Meg ez egy életstílus is, mert ezt nem lehet hobbiból csinálni, legalábbis aki komolyan akarja. Nálunk mindenki szinte az összes pénzét ebbe öli bele (kivéve a Jockey-t haha).
B: Furcsák az emberek. Én pl. nemrég megismerkedtem a konditeremben egy sráccal, és szóbakerült, hogy zenélek. Kérdezte, hogy rock? Mondom igen. És annyira lekezelõen beszélt errõl, pedig úgy egyébként nincs semmi baj vele, tök normális. De szerinte a rockzenészek mind iszákosak, alkoholisták. Pedig ebben a stílusban is ugyanannyian alkoholisták vagy drogosak, mint a többiben..
A: Akkor is, szerintem a rockerek még mindig sokkal jobban összetartanak ha balhé van, míg ha elmész egy discoba...
J: ...és jól agyonvernek, mert ránéztél az X, Y nõjére. De tényleg ez van. Egy rockkoncerten meg odajönnek az emberek beszélgetni, olyanok is, akiket még életedben nem láttál. Aki ezt nem ismeri, az nem tudja, mibõl marad ki.
Fontos számotokra, hogy híresek legyetek?
J: Nekem nagy vágyam, hogy egyszer befusson majd a zenekar.
B: Nem is csak magáért a befutásért lenne ez jó, hanem könnyebb lenne a zenét csinálni, ha csak arra kellene koncentrálnunk.
J: Meg hát nem is a pénz számít, hanem hogy kib...ott sok ember elõtt játsszunk, és hallgassák és élvezzék a zenét. Ez nagyon jó érzés, aki ezt nem éli át, az sohasem fogja megérteni.
G: Lehet, hogy mi se, haha! A lényeg, hogy célok vannak, amiket el szeretnénk érni.
B: Mindenesetre, ha nem érnénk el többet, én már akkor is büszke leszek ezekre az évekre, erre a két demóra, és bármikor jó szívvel berakom õket otthon, és jól érzem magam, a többi nem érdekel. Persze ezt a lemezt még vegyük fel, haha!
Ha már említetted, akkor errõl is mondjatok valamit. Ez mikor jönne ki?
B: 2003 tavaszán vennénk fel. Ez mondjuk csak nekünk nagylemez. Jó lenne mondjuk találni valami kiadót, vagy terjesztõt, de ha nem, akkor mi kihozzuk, ahogy a demókat is.
Ezen csak új számok lennének, vagy a demóról is?
B: Lesz rajta a demóról is, és lesznek új számok is. Olyan 10-12 szám lesz rajta.
A: A zenekar ettõl az anyagtól várja a változást, mert ezek olyan nóták, hogy bennük van minden, és nem tudom, hogy a következõkben tudunk-e majd ezekhez képest újat vagy jobbat csinálni. Hogy jobban felfigyelnek-e ránk, ezt nem lehet elõre megmondani.
B: Ebben most benne van 2, vagy inkább majdnem 3 év munkája, beleadtunk apait-anyait.
Az új számok kicsit húzósabbak, nem? Ha jól hallottam.
B: Ha-ha! Melyik?
Az utolsó, amit játszottatok. Az elég keményen indult.
B: Az a Fogadj el. Itt a próbán egyébként sokkal keményebben szól az egész, mint stúdiózás után visszahallgatva. Az élõ zene eleve dögösebben hangzik.
A stúdióban nem tudtatok beleszólni a keverésbe?
A: A pasi ott se volt, miközben felvettük az anyagot. Ami lehet, hogy nem is volt baj, mert kicsit izgultunk volna, ha mindenbe beleszól. Meg a felvételek után sem foglalkozott semmivel. Úgy volt megbeszélve, hogy fel lesz rakva számítógépre, erre-arra, meg az Ezer átok-ra kicsit más hangzás kellett volna, mint a Rég volt-nak. De végülis egyhuzamba lement úgy, ahogy felvettük, õ mondta, hogy nincs ilyen dugója, meg olyan kutyafaszomja. Kereste a kifogásokat. Úgyhogy úgy is maradt, ahogy mi azt felvettük meg vagdostuk. Volt egy vokál, amit kitartottam, akkor azt lehalkítgattuk, de azt is úgy, hogy ott állt az egész zenekar, aztán ott állítgattuk.
B: Megmutatta, hogy hogy kell kezelni a cuccot, és mi vettünk fel mindent. A szólóknál is abban a hitben voltunk, hogy számítógépre fel lesz rakva és még lehet alakítani. De ha tudom elõre, hogy ebbõl nem lesz semmi, akkor másképp fejeztem volna be a szólükat, így meg hagytuk, hogy kihallatszon tovább, és gondoltuk, hogy majd levágjuk azokat a részeket. Sõt még van rajta olyan hiba is, amit õ csinált. Pl. a legvégén, sõt még a szám közben is, megugrott a szalag, és ilyen fura hang van.
A: Pedig azért mentünk hozzá, mert volt Szolnokon egy tehetségkutató és az volt a benyomásunk Töfirõl, hogy nagyon törõdik a fiatal zenekarokkal.
J: De azért így is meg vagyunk elégedve természetesen...
A: Ez kritikafüggõ is volt, sok helyen írták, hogy nagyon jól szól, de mi úgy jöttünk el onnan, hogy háromszor jobban is szólhatott volna. Persze, jól szól, mert olyan cucca van, hogy tudta: szart nem fog kiadni a kezébõl.
B: Volt olyan délelõtt, hogy benyomott véletlenül egy gombot, és amit azon a délelõttön felvettünk az nem rögzült. És akkor bejött, hogy hoppá, ez nem jó, akkor újból. Ilyeneket csinált, annyira nem nagyon figyelt oda. Mondjuk ha lett volna 1-2 hetünk a felvételekre, az nem lett volna rossz. Így össze kellett sûríteni 3-4 napra az egészet.
A: Éjjel 4-kor befejeztük, reggel 9-kor elkezdtük.
J: Szóval többet ki lehetett volna hozni a demóból, de így is elégedettek vagyunk azért.
B: A demós számokat már nem vesszük újra, azok így kerülnek a lemezre. Viszont a többit még nem tudjuk, hol rögzítjük, nem akarunk a demótól nagyon elütõ hangzást. Majd meglátjuk.
A zenekari image kérdésével hogy álltok? Volt ugye régebben ez a Ratt, Cinderella stb. vonal, akiket elneveztek hajbandáknak, aztán meg jött a seattle-i vonulat, akik ugyanúgy néztek ki a színpadon, mint a hétköznapi életben. Melyikhez álltok közelebb?
J: Szerintem ez változó. Van amikor így, van amikor úgy.
B: A hajunkat nem tupírozzuk fel, az biztos. Nem is festjük magunkat.
J: Végülis mi is úgy vagyunk a dologgal, hogy amiben az utcán mászkálunk, az van rajtunk a színpadon.
B: De én pl. ha van egy koncert, felhúzok egy bõrgatyát meg egy csizmát, hétköznap viszont nem, mert vigyázok rájuk. Szóval nálam kicsit más a kettõ, de nem nagyon üt el egymástól.
Végezetül mondhatnátok valami jó viccet az olvasóknak!
B: Mennek a rendõrök érettségizni. Bemegy az elsõ, és a francia forradalmat húzza. Semmit nem tud, csak néz, mint a birka. A vizsgáztató próbál segíteni:
-Na, jakobinusok?
Semmi reakció.
-1700, 1800, valami?
Ezt sem tudja. Kimegy, mondja a következõ rendõrnek:
-Figyelj, ha a francia forradalmat húzod, azt kell mondani, hogy jakobinusok, meg hogy 1700-1800.
Bemegy a másik, kihúzza a francia forradalmat.
-Hát, voltak ott valami japán kubikosok.
-Aztán mit kerestek azok ott?
-Ezerhetet, ezernyolcat.
Nem véletlen egyébként, hogy Bozontosh rendõrviccet mesélt, hiszen a rendõrök rendszeresen látogatják a Nighthawks próbákat - bõvebbet errõl talán a honlapon, ahonnan letölthetitek a zenekar számait is: www.extra.hu/nighthawks Ne habozzatok!

(Mayer Zsolt + Waffenschmidt Viktor)

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!