Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Jesse James És Bandája

A zenekar nevét egyre többször lehet hallani, mind a zenészek, mind a média körében. Ezért gondoltam, hogy kifaggatom egy kicsit a banda basszusgitárosát, Franky James-t.

Nevetek alapján nem igen tudtak benneteket eddig még igazán hová sorolni, hiszen nagyon sokan hiszik azt még mind a mai napig, hogy country-t játszotok. Most azonban, miután április 2-án, szerda este részt vettem egy amolyan igazi Jesse James bulin a Ráday Klubban, magam is meglepõdtem rajta, hogy valójában kõkemény rockot játszotok, elõadásmódotokhoz pedig annyit fûznék hozzá, hogy egyszerûen frenetikus. Igazán energikus, feelinges és show elemekkel tarkított. Ti hová sorolnátok magatokat a magyar zeneiparban?
Én úgy gondolom, hogy másodvonalbeliek vagyunk, vagyis a másodvonal elején, én inkább így mondanám. Az elsõ úgy gondolom, Charlie, Demjén Rózsi és a hozzájuk hasonlóak, tehát véleményem szerint a másodvonalba, az ifjabb generációnak a felsõbb rétegébe sorolnám magunkat. Annyit szeretnék még hozzáfûzni, hogy a zenénk nem is annyira a kõkemény, talán inkább a dallamos rock kategóriába tartozik.
Mikor alakult pontosan a Jesse James és Bandája, és milyen felállásban? Kérlek mutasd be egy kicsit közelebbrõl a zenekart!
1995. január 15-én alakult, - ezt így pontosan tudom, emlékszem rá - egy vendéglátóegységben, pontosabban egy kocsmában. A felállásunk ugyanez volt, mint jelenleg, csak a dobosunk volt más. Jesse James - ének, Tom Younger - gitár, Franky James (jómagam) - basszusgitár. A dobosok sajnos jöttek-mentek nálunk, most már remélem itt megállunk. A dobok mögött most Vick Palmer foglal helyet.
Rendelkeztek-e zenei múlttal, már úgy értem, a zenekar tagjai játszottak-e esetleg más együttesben is?
Persze, természetesen mindenki játszott már máshol. Én például az Atlantában és a Metaxában, egyéb kisebb zenekarokban. Tomi és Jesse pedig a Kentucky Fuckin' Chicken nevû bandában, Vick Palmer pedig már nagyon sok helyen.
Hogyan tudnátok jellemezni Ti a zenéteket? Milyen témákat dolgoztok fel?
A külsõnkrõl ítélve mi inkább ilyen vadnyugati dolgokat szeretünk, de ugyanakkor a lányok, a bulizás is fontos ebbõl a szempontból. Úgy vélem a könnyedebb dolgokat kedveljük, nem szeretünk depresszióba esni.
Az évek során a magyar zeneipar egyre inkább a trendekre épül. Látjátok-e esélyét annak, hogy az "élõ zene" ismét teret kapjon hazánkban és egy rock zenét játszó banda igazán sikeres legyen?
Nagyon bízunk benne. Nem csinálnánk, ha nem látnánk esélyét.
Értesüléseim szerint idén ismét részt vesztek az RTL Klub Roadshow-ján. Többen panaszkodtak azzal kapcsolatban, hogy tavaly "nem élõben" játszottatok, gondolom ennek is megvannak az okai, de azért megkérdezném, hogy személyesen is találkozol-e negatív kritikával a "nem élõben" történõ fellépésekkel kapcsolatosan, vagy vannak-e ezeknek a koncerteknek esetleg egyéb hátulütõi is?
Igen, legalábbis a felén mindenképpen ott leszünk.
Mi igazából élõben játszunk, sajnos ott történt az, hogy kénytelenek voltunk "nem élõben", mert hogy kikötötték, hogy vagy így játszunk, vagy pedig sehogy. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy az idén tizenkettõbõl hatan ott leszünk ismét, és teljesen "élõben" fogunk játszani idén. Mi leszünk a show legvégén, tehát másfél órát játszunk, ami szerintem nagyon jó. Tehát azt hiszem megérte tavaly az a három "playback" fellépés.
Jelenik-e meg mostanában lemezetek, és ha igen, mikor?
Igen, húsvétra. Ha minden jól megy, és már miért is ne menne jól, hiszen most láttam a szerzõdést, e héten csütörtökön, április 17-én, - ha jól számoltam - jön ki a gyártás. Tehát valószínûleg utána egy héttel a boltokban is lesz a lemez.
Sajnos hazánkban a lemezkiadók egyre inkább háttérbe szorítják a rock zenét és lemezszerzõdésekkel sem kecsegtetik a zenekarokat. Sõt mitöbb arculatváltozást követelnek egy lemezszerzõdés érekében. Kell/kellett-e igazítani a stílusotokon ahhoz, hogy zenéteket a médiában is elfogadják, vagy lemezszerzõdéshez jussatok?
Abszolut nem kellett semmit csinálnunk. Mi vagyunk Jesse James és Bandája, ahogy vagyunk, mi nem változtatunk semmin, még a lemezszerzõdés miatt sem, hiszen magánkiadásban jelenik meg a lemez. Mellesleg médiaszponzoraink az RTL Klub és a Budapest Rádió, és pontosan azért fogadtak el minket, mert így nézünk ki.
Mi a véleményed a hazai rock zenei életrõl?
Vannak nagyon jó csapatok. Én rendszeresen járok koncertekre, amikor mi nem játszunk. Amikor csak tehetem, akkor lemegyek. Vannak nagyon tehetséges zenekarok, és nagyon sajnálom, hogy nem tudnak feljebb kerülni. Nagyon sok zenekarral nagyon jó barátságban vagyunk, tehát nem konkurenciaként tekintünk egymásra, hanem mint barátokra.
Nekem személy szerint nagyon sok rossz tapasztalatom van a hazai koncertszervezéseket, és ezen belül a hazai zenekarok színpadon való megszólalását illetõen, de a ti fellépésetek után kellemesen csalódtam, hiszen a Ráday Klub-ban a hangosítást profi módjára ti magatok és saját technikai személyzetetek végezte.Neked mi a véleményed általánosságban a hazai színpadokon való megjelenésrõl?
Vannak nagyon jó hangosító cégek, akik nagyon jó bulikat tudnak csinálni, csak az számunkra, - a másodvonalbeliekre gondolok - megfizethetetlen. A kisebb helyeken való fellépések azonban valóban botrányosan rosszak, a zenekarok megjelenése szintén. Mondjuk ez az én bandám malmára hajtja a vizet igazából, hiszen õk azt gondolják, hogy elég csak jól zenélni. Viszont mi azt gondoljuk, hogy ez az alap, hogy jól zenélünk, és
ha veszünk egy produkciót 100 %-ban, akkor 50 % a zene, 50% pedig amit még nyújtunk a zenén kívül.
Tavaly május 30-án játszottatok az amerikában jól ismert hard rock banda, a "Dokken" elõtt az E-klubban. Sajnos nagyon sok volt a negatív visszhang még a "Dokken" részérõl is ennek a koncertnek a megszervezésével kapcsolatban. A "Rockinform magazinban" egyenesen "hakninak" nevezték az egész produkciót. Te hogy élted meg ezt a fellépéseteket?
Egyszerûen botrányos volt. A szervezõk enyhén szólva nem álltak a helyzet magaslatán. Egyrészt egy hangszerbolt volt a színpadon, másrészt én úgy gondolom, hogy sokkal jobban a sarkukra kellett volna állniuk, mint szervezõknek és sok mindent nem kellett volna megengedni. Többek között azt sem, hogy négy zenekar felszerelése fel legyen pakolva, amikor egyszerre csak egy játszott egyszerre. Véleményem szerint egy dráma játszódott le akkor és ott a színpadon.
Akkor ezt le is zárhatjuk annyival, hogy botrányos volt?
Igen, teljes mértékben.
Ti milyen zenekarokat hallgattok szívesen otthon?
Hát a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Viszont én Z'Z Top mániás vagyok, szeretem még az AC/DC-t, Gary Moore-t, a blues zenéket nagyon kedvelem, és mindent, ami jó. Igazából a komolyzenét is meghallgatom.
Tehát kifejezetten a dallamos zenék vonzanak?
Igen, így van. A nu-metált nemigazán szívlelem.
Akkor ebben egyetértünk.:) Az interneten mennyire vagytok jelen?
Természetesen jelen vagyunk a világhálón. Arra is ügyelünk, hogy mindenkinek válaszoljunk e-mail-ben feltett kérdéseire.
Aki még nem volt Jesse James és Bandája koncerten annak szívbõl tudom ajánlani, hogy nézzen meg benneteket élõben szerda esténként 22:00-tól a Ráday Klub-ban. Ezeken a szerda esti bulikon kívül hol tud még veletek a közönség legközelebb találkozni?
Hál' Istennek elég sok motoros találkozón játszunk, a találkozókon kívül motoros klubházakban is fellépünk, az RTL Klub Roadshown is részt veszünk, valamint Sárospatakon a fõiskolai napokon, különbözõ egyetemi klubokban, és mindenféle rockkocsmákban, szóval mindenfelé megyünk az országban, ahol
csak teret adnak nekünk, mint rockzenekarnak.

www.jessejamesband.hu

Eternity

 

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!