| 
A szolnoki Denevér Stúdióban készült kazettákról már több alkalommal is írtunk a Rock Gyémántok oldalain. Most a stúdió fõnökét, Cserfalvi 'Töfi' Zoltánt faggattuk ki.
Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? (Korábbi
zenekaraid?)
A zene elõször 12 éves koromban fogott meg igazán, konkrétan az elsõ két Edda
lemez tetszett meg nagyon. Rögtön utána jött a Motörhead, Judas Priest, Iron
Maiden. Igazából az Iron Maiden hatására kezdtem el gitározni, legalábbis elõször
az õ nótáikat próbáltam lepötyögni, több-kevesebb sikerrel. Aztán amikor bejött
a Metallica '84-ben, én szép lassan beleszerettem a zenéjükbe, és komolyabban
gitározni is tõlük tanultam meg. Végigrágtam magam a Ride, Master, Justice albumokon,
lehetett is mit tanulni róluk! Zenekart elõször 17 évesen alapítottam, de ez
még meglehetõsen komolytalan dolog volt. Az elsõ fontosabb csapatom az Euphoria
volt, amit Pesten csináltunk, amíg fõsulira jártam. Olyan arcok voltak benne,
mint Fáklya Endy a Carmenbõl, Hornyák Peti a Wellingtonból. Jó kis csapat volt,
valami olyasmi zenét csináltunk, mintha a King Diamondot összegyúrták volna
a Metallicával. Az Euphoria után egy ideig beugrottam a Senecaba, majd a Macbethbe
kerültem, ahol közel négy évet töltöttem el.
Mi ösztönzött arra, hogy belevágj a stúdiózásba? Hogyan indult a stúdió?
Hát, ez egy érdekes történet. Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer
hangmérnökként fogok dolgozni, bár mindig is érdekelt a stúdiómunka. Amikor
stúdióban dolgoztunk a különbözõ zenekaraimmal, mindig kérdezõsködtem és figyeltem.
Tulajdonképpen úgy keveredtem az egészbe, hogy mindig elégedetlenek voltunk
az elkészült felvételeinkkel, és kíváncsi voltam, hogy a magyar demók és lemezek
jó része miért szól olyan pocsékul. Így aztán kísérletezni kezdtünk a Macbeth-tel.
Kölcsön kértünk egy kis négysávos magnót, és a próbateremben elkezdtünk demózni.
Aztán egy idõ után ezek a felvételek már jobban szóltak, mint amiket a profi
stúdiókból kihoztunk, és ekkor kezdett el derengeni, hogy van tehetségem a hangmérnöki
munkához. Akik hallották ezeket a demókat, nem akarták elhinni, hogy nem stúdióban
készültek. Késõbb már aztán a környékbeli zenekarok is megkértek, hogy csináljak
nekik felvételt. Ezek szintén jól sikerültek, és ekkor kattant be az agyamba,
hogy jó lenne hosszabb távon csinálni, hiszen szeretek ezzel foglalkozni, és
úgy tûnik, érzékem is van hozzá. Elmentem a hát a Denevér Stúdióba, és megmutattam
a felvételeimet. Mondtam, hogy itt akarok dolgozni, a tulaj pedig rábólintott.
Ez valamikor két éve történt, azóta odáig fajult a dolog, hogy sikerült megvásárolnom
a stúdiót, úgyhogy most már teljesen a magam ura vagyok.
Melyik eddigi munkádra vagy a legbüszkébb? Melyikre a legkevésbé?
Olyan munkát nem adok ki a kezembõl, ami miatt szégyenkeznem kellene. Konkrét
munkára pedig különösebben nem szoktam büszke lenni, inkább arra, hogy az itt
készült anyagok mindig jó kritikát kapnak a szaklapokban. Arra viszont büszke
vagyok, hogy a zenekarok szeretnek nálam dolgozni, elégedettek a munkámmal és
megbíznak bennem, elfogadják a tanácsaimat. A bizalom és a jó munkakapcsolat
nagyon fontos, mert csak így lehet kihozni a maximumot egy-egy csapatból.
Egy-két emlékezetes felvétel azért mégiscsak akad. Az egyik még az említett
próbatermi korszakból származik. A szolnoki Nottingham zenekarral csináltunk
egy demót, és nagyon jól sikerült annak ellenére, hogy elég kezdetleges felszereléssel
készült. A srácok beküldték a Zenészmagazinba, ahol igen jó kritikát kaptak,
pedig ott elég kemény tollú emberek írják le a véleményüket. A másik kedves
felvételemet egy német zenekarnak készítettem tavaly nyáron, ami azóta már meg
is jelent Németországban CD-n. Épp a napokban küldtek egy tiszteletpéldányt,
és nagyon megörültem neki. Azt hiszem, arra tényleg büszke lehetek, hogy már
külföldön is jelent meg munkám. Most legutóbb pedig az Árnyak új lemeze, amivel
nagyon elégedett vagyok. Majdnem egy teljes hetünk jutott a keverésre, s így
sikerült minden nótát aprólékosan kidolgozni. Igazán élvezetes munka volt.
Van-e olyan általános hiba, amelyik a legtöbb bandánál elõfordul? Milyen
tanácsaid lennének a kezdõ zenekaroknak?
A leggyakoribb hiba, amin szinte minden zenész átesik, hogy többet akar játszani,
mint amit az adott tudásszintje megengedne, és ez bizony meghallatszik a felvételeken
is. Közhely, de igaz, hogy a kevesebb néha több. Tudni kell keveset is játszani,
nem csak tekerni. Aki ezt nem tanulja meg, abból ritkán válik jó zenész. S hogy
mit tanácsolnék? Azt, hogy mindig tartsátok szem elõtt, hogy egy zenekar sohasem
a csodazenészektõl mûködik, hanem az olyan kitartó és értelmes arcoktól, akikkel
lehet normálisan együtt dolgozni. A másik pedig, hogy ne az ún. "zenészszakmának",
hanem magatoknak, és a közönségnek akarjatok zenélni. Ez nagyon lényeges!
Mi a kedvenc szabadidõs elfoglaltságod?
Szabadidõ? Az meg mi? Már jó régen nem volt benne részem, ugyanis én a munkamániás
õrültek közé tartozom. Ha már végképp nincs semmi dolgom, akkor rögtön csinálok
valami zenekart a meglévõk mellé, csak hogy legyen min dolgozni. Ha mégis ráérek,
akkor szeretek olvasni, úszni, búvárkodni, meg persze zenét hallgatni, zenét
szerezni.
Milyen zenéket hallgatsz a legszívesebben?
Azt hiszem, ez a felsorolás kicsit meghaladná az újság terjedelmét, de azért
röviden: természetesen az összes Metallica, a régebbi Maiden, Judas, Helloween
lemezek, aztán Mike Oldfield, Jean Michel Jarre, Satriani, Marty Friedman, Megadeth,
Dream Theater, King Diamond, Ozzy, Faith No More, és még sorolhatnám. Ha klasszikus
zenét hallgatok, akkor fõleg Bach, Debussy, Ravell, Chopin, vagy épp a Star
Wars filmzene jöhet szóba. Amint látod, elég széles a paletta, és biztosan furcsállják
is néhányan, hogy miként férhet meg ennyi minden egymás mellett. Mindenesetre
én úgy gondolom, hogy ha valaki ennyi idõt foglalkozik a zenével, mint én, akkor
elõbb-utóbb oda lyukad ki, hogy a legkülönfélébb zenékben is megtalálja az értéket.
Mi a véleményed a fanzinekrõl általában? És a Rock Gyémántokról?
Nos, nincs túl nagy ismeretem a fanzinek terén, de mindenképpen jó dolognak
tartom, hogy vannak olyan lelkes emberek, akik ilyen újságok készítésébe ölik
az energiájukat, mert így sok olyan zenekar is közelebb kerülhet a közönséghez,
akikkel a nagyobb szaklapok nem, vagy csak alig tudnak foglalkozni. A Rock Gyémántoknak
már láttam néhány számát, és mind kiállítását, mind tartalmát tekintve megnyerte
a tetszésemet.
Mi az, amit nem kérdeztem, de szeretnéd elmondani az olvasóknak?
Például nem kérdezted, hogy most játszom-e valahol. A válaszom: igen, a legutóbbi
felmérések szerint 3-4 zenekarban is egyszerre. Az egyik az Iron Maidnem (ejtsd:
ájron majdnem) névre hallgató formáció, mellyel kizárólag régi Maiden nótákat
nyomunk, fõleg a '82-'83-'84-es lemezek anyagát, meg néhány dalt a többi lemezrõl
is, 1988-ig bezárólag. A másik zenekarom, ami lényeges, a Rémkoppantók, amivel
elég érdekes zenét produkálunk. Ez amolyan reves techno-metal, némi darkos és
ipari beütéssel, de ezt majd részletesen egy másik interjúban.
A stúdió címe:
5000 Szolnok, Ady E. út 27.
Ákos
