Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

JERRYBO

Jerrybo (b-j.): Picúr, Peti, Luki, Mezke, JoeA zalaegerszegi Jerrybóval másodszor ültem le interjút készíteni (most Maczák Peti-ének, Makra 'Picúr' Endre-dob, Lukács 'Luki' András-bõgõ és Zsoldos 'Joe' Zsolt-gitár képviselte a zenekart), és annak ellenére, hogy már sok mindent megtudhatott róluk, aki olvasta a velük készült elõzõ interjúmat, a mostani beszélgetés sokkal mélyebbre sikerült, mint arra számítottam. Ez persze azon múlt, hogy nagyon lelkesen és profin álltak hozzá a dologhoz. Elsõ kérdésemet, miszerint mi volt az aznapi koncert tanulsága, nem is kellett feltennem, ugyanis Maczák Petibõl csak úgy dõlt a szó:
Változtunk, olyan szinten is, hogy sokkal lazábbak lettünk, nem az van, hogy az ember fent áll a színpadon, lemegy a nóta, aztán van egy kis headbangelés, és akkor utána az van, hogy köszönjük szépen nagyon jó volt, a következõ számnak a címe ez meg az, hanem mi is próbálunk arra törekedni, hogy minél jobban belevonjuk a közönséget az egészbe. Végül is mi azért csináljuk, mert kurvára szeretjük ezt az egészet, és az ad inspirációt, ha a közönség élvezi, és jól érzi magát. Nem azért állsz neki rock zenélni, mert arra számítasz, hogy ebbõl fogsz megélni, hanem azért, hogy jól érezd magad, és a közönség is jól érezze magát. Szóval ehhez kell az, hogy én is bíztassam õket, hogy igenis ugráljanak, és érezzék jól magukat.
Picúr : Ehhez még azt fûzném hozzá, hogy nagyon köszönjük az egerszegi közönségnek, hogy ekkora megbecsülést kaptunk tõlük. Ebbõl is látszik, hogy szeretik a rock zenét, és ami a legfontosabb, hogy szeretnek minket.
...és ez mind a mai koncerten jött ki?
Peti: Én úgy érzem, hogy voltak már nagyon jó koncertek.
Picúr: Ezenkívül is voltak, de ez most nagyon "durva" volt!
Peti: Azért õszintén be kell hogy valljam, hogy ritkán van olyan, hogy ráadást kérnek.
Picúr: Ebbõl is kiderül, hogy minõséget kell nyújtani az itteni közönségnek is. ...és én most komolyan mondom, hogy kurvára szeretnek minket, és ez nagyon jó!
Peti: Egyébként az egészben az az érdekes, hogy általában a kezdõ vagy nem nagyon ismert zenekarok közül azokat szokták visszatapsolni, meg azokra ugrálnak nagyon, akik részben feldolgozásokat játszanak. Azokat a közönség ismeri. Az ritka, amikor a zenekar fõleg saját számokat játszik.
Picúr: ...és ha észrevetted, nálunk leginkább a saját számok mennek.
Peti: Azért mondtam, hogy a You Could Be Mine-ot nyomjuk, mert azt szerintem mindenki ismeri, de ennek nagyon örülök, mert régen volt ilyen, hogy keményem visszatapsoltak minket! Ebben a koncertben az volt a legjobb, hogy tíz saját számot játszottunk, és ennek ellenére az emberek szerették, és ami nekem nagyon tetszik, hogy sok olyan ember volt, akik azért már hallották a demóinkat, és nagyon sokan ismerik a szövegeket.
Igen én például azt vettem észre ma este, hogy egy kisebb sztárkultusz alakult ki. Gondolok itt a közös fotózásokra...
Peti: Ja, van egy-két ilyen egerszegi arc, akik nagyon szeretik a zenénket. Persze hallották a demónkat is, ismerik a szövegeket, és eljönnek minden koncertre.
Picúr: Azt hadd tegyem hozzá, hogy ez nem azért van, mert barátok, hanem azért, mert õk tényleg szeretik, és ez egy nagyon jó érzés!
Akkor kicsit beszéljünk a demóról!
Joe: Szombathelyen vettük fel 2000 augusztusában. Bár ez igazából nem is demó...
Akkor minek nevezhetõ?
Picúr: Szeretnénk ha album lenne belõle, az elsõ kiadott lemez. Valószínû, hogy kazettán fog megjelenni, mert nekünk és a közönségnek is az az olcsóbb, és tudjuk, hogy igény van rá, és nem csak Zalaegerszegen, mert amikor máshol koncertezünk, érdeklõdnek és keresik, csak egyszerûen- és most ezek után nem siránkozni akarok - anyagilag egy kicsit össze kell még magunkat szednünk, hogy ezt most a rajongótábor kezébe tudjuk adni.
Gondolom ez nagyon leterhel benneteket anyagilag...
Peti: Nagyon, de megmondom õszintén, hogy ebben a mai világban nem nagyon divat, hogy a rockzenére áldozzanak pénzt, és néha mégis kapunk a koncertekért egy kis anyagi támogatást, és ezeket a pénzeket összegyûjtve, plusz hozzáadva a saját pénzünkbõl is, sikerül azt a tõkét összeszedni, hogy már gondolkodhatunk abban, hogy 1-2 száz példányban ki tudjuk nyomatni a kazettát, és azért a kazettát erõltetjük, mert akik szeretik a zenekart és meg akarják hallgatni az anyagot, azoknak nem kell akkora összeget kifizetni.
Picúr: Minél olcsóbban szeretnénk eljuttatni az emberekhez.
Peti: Azért muszáj kazettán kiadni, mert így viszik inkább, és így nyílik arra lehetõség, hogy ki tudjuk adni. Jelentkeztünk kisebb-nagyobb kiadóknál, és mindegyiknél azt mondták, hogy tetszik az anyag, nagyon komoly felvételnek tartják, csak az a probléma, hogy minden kiadó a profitra megy, mert abból él, és amíg nem látják biztosan, hogy ezt az anyagot el tudnák-e adni, ha kiadnák, addig nem merik elvállalni. Azt javasolják, hogy adjuk ki szerzõi kiadásban, és õk látják, hogy mennyire megy. Áátvennék terjesztésre, és ha látják, hogy jól megy, akkor komolyabban is foglalkoznának velünk. Elõször azonban bizonyítani kell, amihez viszont kötelezõ koncertezni. Akiket még nem kerestünk, azért megpróbáljuk.
Picúr: Az a baj, hogy még ismeretlen a banda. Persze annyira nem, mint egy kezdõ zenekar.
Peti: Itt ismernek minket, meg persze egy-két környékbeli városban. Sajnos nem tudunk messzire eljutni, mondjuk egyszer-kétszer már eljutottunk más nagyobb városokba is, mint például Pécsre vagy Pestre, de ez még nem azt jelenti, hogy megismerték a zenekart. Pestre is azért nehéz eljutni, mert ott sok zenekar van, és a klubok nem nagyon akarnak fizetni, és a budapestiek elmennek ingyen is, mi meg ezt nem tudjuk megtenni, mert már az rengeteg pénzbe kerül, hogy fel kell vinni a cuccot, és azt a pénzt nehéz összeszedni.
Egy kicsit visszakanyarodva a szerzõi kiadáshoz: mégis mennyiben tudnátok magatoknak biztosítani a promóciót?
Joe: Most akkor tulajdonképpen beszélhetünk a nehézségekrõl is: mindent mi csinálunk, nincs külön menedzserünk, nem arról van szó, hogy nem lenne jó, mindent mi intézünk, mi szervezzük a koncerteket is.
Picúr: Sokkal többet tudnánk próbálni és nyújtani, ha ezt a terhet valaki levenné a vállunkról.
Peti: Akkor csak a zenére kellene koncentrálnunk.
Picúr: Sokszor volt olyan, hogy nem tudtunk elmenni próbálni, mert most ezt vagy azt a telefont várom, vagy ezzel az emberrel kell beszélnem, ráadásul nem is a városban és nem is a megyében.
Peti: Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagyon kevés zenekar büszkélkedhet azzal, hogy meg tud élni a zenélésbõl. Szerintem az öt ujjam sok, ahhoz, hogy megszámoljam, hogy melyik zenekar tud megélni belõle. Nagyon örülnék ha változna a helyzet, de ehhez közönség kéne, mondjuk, ahogy ez volt a 80-as években.
Pedig most mindenki azt hangoztatja, hogy kezd visszatérni a rock és a metal zene. Errõl mi a véleményetek?
Picúr: Csak nem Magyarországon.
Joe: Itt alig van jelen, inkább Németországban és a tengerentúlon.
Peti: A közönség nagyon nagy százalékát elviszi a diszkó.
Említettétek, hogy keveset tudtok próbálni. Hogy tudtok haladni az új számok írásával?
Picúr: Rendesen haladunk, egyfolytában csináljuk az új számokat. Most is elhangzott egy új szám, amit még sehol sem játszottunk. Ezenkívül készülnek most is, csak annyira vagyunk igényesek magunkkal szemben, hogy addig nem adjuk elõ, amíg úgy nem érezzük, hogy kész nincs teljesen. Egyfolytában dolgozunk az újakon, és visszatérve az elõzõ dologra, a dalok írásával is sokkal többet tudnánk foglalkozni, ha csak a zenéléssel kéne foglalkoznunk.
Peti: Egyébként még a feldolgozásokról tudom még azt elmondani, hogy azokat is hasonló felfogással csináljuk. Egyelõre hármat játszunk, most készülünk egy negyedikkel, és ezekkel is úgy vagyunk, hogy csak akkor akarjuk elõadni õket, ha a koncerten a közönség azt fogja mondani, hogy na, ezt kurva jól elõadták, és nem azt, hogy az adott számot megalázzuk. Mindig olyan számot próbálunk találni, amit képesek vagyunk színvonalas elõadni.
Picúr: Peti említett az elõbb a három feldolgozást, nem mondom, hogy melyiket, de többen mondták, hogy jobban játsszuk, mint az eredeti zenekar. Most ez lehet, hogy vicces, de komolyan.
Peti: Elõfordult, hogy amikor lejöttünk a színpadról, odajöttek és mondták, hogy dögösen elõadtuk. A számot nem megalázzuk, hanem egy másfajta "ízzel" adjuk elõ. Most úgysem tudjuk úgy eljátszani, mint az eredeti zenekar, egy kicsit a mi ízlésünkre átformáljuk, és az még ugyanakkor jól szól.
Picúr: Meg hogy most érzékeltessem az igényességet... nagyon sok olyan feldolgozás volt, amit félretettünk. Megpróbáltuk, lehet, hogy a közönség vette volna, de mi úgy éreztük, hogy nem üt akkorát, mint amekkorát kellene. Megtanultuk, aztán eldobtuk. Kész.
Ti is mondtátok, és olvastam is róla, hogy Pesten és Pécsett is játszottatok. Ezek mennyire voltak sikeresek?
Picúr: Én nem tudom miért, de mi mindig nagyon rossz helyre kerülünk, vagy elsõnek vagy utolsónak. Persze ez nem azért van, mert lenézik a zenekart, hanem egyszerûen így jön össze, és nekünk is meg kell alkudnunk a szervezõkkel meg a zenekarokkal, és sokszor nagyon szerencsétlen idõpontban kerülünk a színpadra.
Peti: Én úgy vettem észre, hogy ezeken a koncerteken nem volt olyan, hogy nem tetszett volna a zenénk. Volt olyan buli, ahol nagyobb volt a lelkesedés, de elõfordult az is, hogy csak úgy nézegettek, de nem volt negatív vélemény a zenekarról. Azt azért mindenképpen lehet érezni, hogy tetszik-e a zene, még akkor is ha nincs ugrálás meg csápolás, mert ha nem tetszik, akkor én is úgy vagyok, hogy inkább kimegyek a büfébe, és iszom egy sört.
Ezeken a helyeken a demó iránt is érdeklõdtek?
Peti: Az elsõ anyagból, amit CD-n csináltunk meg, kértek, és még ha a helyszínen nem is volt nálunk belõle, postafordultával megoldottuk. Nagyon reméljük, hogy most majd kijön a két anyag, összesen kilenc szám (4 a '99-es anyagról, 5 pedig az újról) egy kazettán. Az lesz az elsõ komolyabb kiadott anyagunk.
Ez mikorra várható?
Peti: Bízunk benne, hogy egy-két hónapon belül kijön. Persze ez a sokszorosításon, a borítókészítésen is múlik.
Picúr: A megfelelõ kereteken belül, minél igényesebben szeretnénk kivitelezni, de az is fontos, hogy a közönség is meg tudja venni!
Arról értesültem, hogy szerepeltetek egy német rádióban. Hogy kerültetek be?
Peti: Nagyon örülünk, hogy felfigyeltek ránk, bár sajnos mi nem hallottuk. Utólag küldtek egy mûsorlistát, hogy mikor melyik számot játszották. A részletekrõl inkább Joe tudna mesélni.
Joe: Ebbe a rádióba el lehet küldeni magyar felvételeket, a CD-t el is küldtük, és ez a németországi rádió lejátszotta. Volt is pozitív visszajelzés, a mûsorvezetõ srác nagyon magáénak érzi ezt a zenét, és szereti a kelet-európai rockzenét.
Arról is volt szó, hogy itt Egerszegen lesz egy válogatás "hazai" zenekarokkal. Titeket érint a dolog?
Peti: Azok csinálták ezt az egészet, akik itt a VMK-ban rendeznek koncerteket. Szóltak, hogy adjunk be egy számot, meg is egyeztünk velük, megkötöttük a szerzõdést is, egyelõre nem jött visszajelzés. Én beszéltem a gyerekkel, aki azt mondta, hogy megpályáztak egy pályázatot, de nem jött össze. Mi nagyon bízunk benne, hogy azért össze fog jönni, mert nagyon jó lenne, ha lenne egy válogatás a zalaegerszegi rock zenekarok számaiból, mert azt sokan megvennék. Ha a zenekarok rajongói megveszik, akkor elõfordulhat, hogy egy másik zenekar rajongójának megtetszik a mi zenénk is, és legközelebb eljön a koncertre. Sajnos ez egyelõre még nem jött össze, de tényleg nem rajtunk múlik!
Ti a médiával tartjátok a kapcsolatot?
Peti: Én beszéltem a Hammer Records fõnökével. Egyrészt kiadásokról, és õ azt javasolta, hogy csináljuk meg az anyagot saját kiadásban, és nagyon szívesen fog róla írni, de nem a Demonstráció rovatban, mert sokkal jobbnak tartja annál, hogy a demók között szerepeljen. A Zalai Estben most jelent meg rólunk egy cikk, és én bízom benne, hogy a jövõben is közölnek le cikket rólunk. Akkor a Zalai Hírlapban is meg fog jelenni egy cikk egy-két héten belül, és már a Rock Gyémántokban is szerepeltünk.
A zalaegerszegi zenekarokkal milyen a kapcsolat?
Peti: Zalaegerszegen nincs sok zenekar, és egyikkel sem szoros annyira a kapcsolat, pedig nagyon örülünk , ha esetleg közösen össze tudunk hozni egy bulit.
Nekünk tényleg az a legfontosabb, hogy tudjuk csinálni, mert ebbõl pénzt nem nagyon lehet remélni. Ha tudunk, megyünk mindenhova játszani.
Picúr: Persze azért az a minimum, hogy nullára kijöjjünk, és az még jobb, ha kapunk valamennyit, mert ebbõl fedezni tudjuk a zenekari kiadásokat. Persze ha ezen túljut a zenekar, és esetleg nagyobb babérokra pályázhat, akkor több pénzért, még igényesebb zenével próbálkozunk.
Peti:...de hát ezt te is tudod, hogy az elején egy zenekarnak meg kell egy kicsit alázkodni, hogy sok helyen tudjon játszani és megismerjék, de aztán egy idõ múlva már elérhetik azt is, hogy nekik fizetnek. Ez mindenhol így van.
Abba nem gondolkodtatok, hogy egy nagyobb nevû zenekarral elmenjetek turnézni. Persze gondolom, hogy azért az anyagiak itt is beleszólnak...
Peti: Elõször is ezt egyedül nem tudjuk elérni, mert kellene egy menedzser, hallottunk olyanokat, hogy lehet, hogy a jövõben lesz rá lehetõség, de ehhez elõtte sok pénzt össze kell gyûjteni.
Picúr: Meg a legfontosabb az, hogy még többet próbáljunk, és még ennél is sokkal többet nyújtsunk a közönségnek, és õk is, mi is jobban élvezzük.
Kontakt: Jerrybo, 8900 Zalaegerszeg, Kispesti u. 1.
Tel.:30/2561-338 (Zsoldos "Joe" Zsolt)
92/311-409 (Makra "Picúr" Endre)
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Héda

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!