Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
DA CAPO

Friss vér
A szentgotthárdi Da Capo a közelmúltban tûnt föl a hazai rockzene porondján. Rövid idõ alatt megjelentettek két maxit, Dzsungel és Prológ címmel, ezt követte március elején a Phaistos címre keresztelt lemez. A csapat most kezdi országos turnéját, amelynek elsõ állomásaként Miskolcon játszottak a Varsoval. Itt beszélgettem Kozó Tamás gitárossal és Csörnyi Róbert basszusgitárossal.
Mikor alakult a Da Capo?
Róbert: Az alapítás 1999 elejére tehetõ. Ekkor még úgy terveztük, hogy instrumentális, fõleg a Steve Vai, Satriani vonalhoz köthetõ zenét fogunk csinálni. Kezdetben tagcserék nehezítették a munkát, majd ahogy létrejött a mai felállás, körvonalazódni kezdett egy új, legjobban progresszív metálként meghatározható stílus.
Honnan jött a Da Capo név? Talán a zenei vagy a történelmi jelentésére szeretnétek utalni?
Tamás: Nem, szó sincs errõl. Mivel a legtöbb hazai zenekar angol nevet választ magának, gyakran függetlenül a jelentésétõl, valamint nem találtunk olyan magyar kifejezést, amely megnyerte volna a tetszésünket: maradt a Da Capo. Nincs semmilyen mögöttes tartalma, egyszerûen csak egy fülbemászó név.
A kezdeti lépések után, hogyan jutottatok el a Phaistos-ig?
Tamás: A Dzsungel maxinak és a Prológ promo CD-nek igen pozitív visszhangja volt. Nemcsak a szakma, de a közönség figyelmét is sikerült felhívnunk magunkra. Nagy segítségünkre voltak a különbözõ tehetségkutató rendezvények is. A szolnoki Denevért emelném ki leginkább, ahol meglepetésünkre sikerült elérnünk az elsõ helyet. Ennek vehettük fel a lemezt.
Hogyan találtatok kiadót a Phaistos számára?
Róbert: Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk. Ahogy elkészültünk a stúdiófelvétellel, a HMP azonnal felvállalta. Mi vittük a hanganyagot, õk pedig a sokszorosítást, a borítót és a terjesztési munkákat vállalták.
Hogyan készültek az album nótái?
Tamás: Általában mindenki hozza a saját ötleteit, majd lassan kialakul egy szerkezet. Ezen még otthon dolgozik mindenki, majd végsõ munkafázisként a szöveg és a dallam készül el. Ez utóbbi mindenképpen hosszabb folyamat, hiszen nem lenne érdemes egy ilyen zenét valamilyen jellegtelen, a rock 'n' roll életmód nehézségeirõl szóló szöveggel tönkretenni.
Mit szóltok a Dream Theater párhuzamhoz?
Róbert: Ezt sohasem tagadtuk, sõt büszkén vállaljuk. Bár mindannyian más-más típusú zenét szeretünk, a Dream Theater a közös kedvenc.
Miskolc a turné elsõ állomása, milyen reményekkel vágtok bele a koncertsorozatba?
Róbert: Miskolc kivételével minden állomáson a Stonehenge-el játszunk majd. Reméljük, minél többen eljönnek majd ránk. Valamint mindenképpen jó lenne, ha a következõ bulikra már tudnánk a lemezbõl is vinni, mivel a kiadótól ez idáig még nem kaptunk kazettákat vagy CD-ket saját használatra.
Az igen jó hangulatú, dinamikus koncert után csak a legjobbakat kívánhatom a fiatal csapatnak. Remélem, hamarosan újra találkozom élõben zenéjükkel.
Cím: DA CAPO, 9970, Szentgotthárd, Kossuth Lajos u. 10/a. Tel.: 20/9835-848.

HedvigSukar

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!