Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
NECK SPRAIN

Ha jól saccolom másfél éve szeretném újra diktafonvégre kapni a zenekart, akikkel utolsó interjúnk óta történt egy-két dolog, de valahogy sohasem sikerült összehozni egy komolyabb beszélgetést. A legutolsó eltolt idõpont a Sziget volt, ahol aztán végre kikérdezhettem Bánfalvi Sanyit(dob) arról, hogy mostanában mi a helyzet a csapat házatáján.
Nem most jött ki a második album (True Soul Dead Body), de szerintem azért beszéljünk egy kicsit róla. Azt mindenki észre vehette, hogy lelassultatok, és jóval súlyosabb lettetek. Mostanra azért már le tudtátok mérni a fogadtatást?
Mi is meglepõdtünk a fogadtatásán. Például amikor megcsináltuk a lemezt, mi is utólag jöttünk rá, hogy milyen lett. Annyira még nem volt kiforrva, hiszen épphogy megírtuk a számokat, máris mentünk a stúdióba. Mire kijött, mi is megszerettük a lemezt, a közönség is jól fogadta, és a sajtóban is jó kritikák jelentek meg róla. Én egyébként arra számítottam, hogy kicsit nehezebben fogják befogadni az emberek, mert azért meg kell hallgatni egy párszor, hogy kijöjjön, mirõl is van szó. Egyébként a súlyosbodás és a lassulás, amit te is mondtál, nem volt szándékos.
Számomra, ami még érdekes, az a dalok szerkezete…
Nálunk az alap, hogy legyenek jó riffek, hiszen azok nélkül nincs jó nóta. Mi kötetlenebbül írjuk a számokat, a dalszerzés pedig nyilván fejlõdik. Az is igaz, hogy soha nem próbáltunk olyan lelkesen, mint mostanában, úgyhogy kreatívabbak is vagyunk. Annyira spontán módon alakult ki az egész anyag, hogy például az egyik próbán elkezdtem gitározni, valamelyik téma megtetszett a többieknek, így az egyik riffet én hoztam. Az a legfontosabb, hogy a nóta kerek legyen, függetlenül attól, hogy milyen hosszú, és meg legyen a saját hangulata.
Tényleg, akkor mostanában gyakrabban is próbáltok?
A távolság miatt elég nehéz megoldani a próbákat, de mostanában amikor van egy kis szabadidõnk - itt inkább a hétvégékrõl van szó-, akkor mindenki megpróbálja úgy szervezni a saját dolgait, hogy próbálhassunk akár egész hétvégén. Ilyenkor lent is alszunk a próbateremben.
Egy kicsit visszatérve az album nótáihoz…irtó gyorsan megírtátok a számokat. Végül is mennyi idõ alatt készültek el?
Így leírva nem biztos, hogy hitelesnek tûnik majd, de augusztustól novemberig készültek el. Például egy héttel a stúdióba vonulás elõtt írtuk meg a How Dare You-t. A stúdióban hallottuk igazán, hogy milyen lett a nóta. Ha azt vesszük, hogy meg volt a határidõ, kicsit kapkodva írtuk meg a számokat. Tudod, nálunk nyáron mindig az van, hogy már nem vállalunk be több fesztivált, inkább csináljuk az új lemezt, és akkor persze mindig összejön még egy-két koncert, amiket nem nagyon szeretünk lemondani. Van ez a teljesen új nóta, amit mostanában játszunk a koncerteken. Már az is ritkaság, ha lemez megjelenés elõtt új számokat játszunk a bulikon.
Apropó, ezt a rengeteg koncertet hogy lehet bírni ép ésszel? Ahogy elnéztem, az Overgain megjelenése óta állandóan koncerteztetek, alig volt egy-két szabad hétvége.
Ennek is meg vannak az elõnyei, hiszen a zenekar folyamatosan fejlõdik, és a bulikra is egyre többen jönnek, bár meg van az a része is, hogy most tavasszal csak 12 koncertet tudtunk leszervezni. Olyan sok bulit már nem tudunk lekötni, mint az overgaines idõkben, mert sok helyen nincs meg a technikai feltétel, úgyhogy ahova lehet, viszünk saját hangosítást. Szóval nálunk magas a mérce, és fontos, hogy úgy szólaljunk meg, ahogy szeretnénk, de ezt nem mindig sikerül elérni, és emiatt elmaradnak bulik. …és hogy lehet bírni?
Én mindig azt mondom a többieknek meg a haveroknak, hogy én azt az idõt várom, amikor majd rendes turnékra mehetünk-mondjuk külföldre sem lenne rossz kimenni-, a zenekar folyamatosan együtt van, és akár minden nap lenyomnánk egy bulit, persze egy-két pihenõnappal.
A második albumból küldtetek ki Németországba promóciót. Jött már visszajelzés vagy koncertmeghívás?
Most már csak konkrétan le kéne kötni a bulikat. Olyan visszajelzés jött, hogy néhány német városban, mint például Kölnben az egyik legnagyobb klub rábólintott a dologra, csak egyeztetni kell még velük. Ha összejönne egy ilyen magyar jellegû buli, akkor kivinnénk még egy-két zenekart…
A True Soul Dead Body már kiadónál jött ki, méghozzá a Hammernél. Ez mennyiben vitte elõre a banda ügyeit?
A reklámozás terén mindenképpen segítenek, azonkívül nagy fóruma nincs ennek a zenének, úgyhogy inkább a Metal Hammerban megjelent reklámokban jön ki ez az elõny. Kiemelkedõ dolgok nem történtek, átlagos munkakapcsolat van köztünk. Most pedig már mindenki - õk is és mi is - várja az új lemezt.
Ha jól tudom, a borító kapcsán volt egy kis kavarás…
Ha arra a részére gondolsz, hogy most is volt ilyen Bánfalvi Sanyi probléma, tehát amikor egyedül nekem nem tetszik valami… de a borítóval konkrétan az volt, hogy nem mi csináltuk, a kiadónál készítették bent. A turmix gépet szerintem nem kell emlegetni, és azt sem, hogy milyen ötleteim vannak néha…szóval nekem volt egy elképzelésem, amivel végül is a többiek sem értettek egyet, bár, ez amúgy is spontán módon jött. Mondjuk nem is ástuk bele magunkat annyira az egészbe! A hármas lemeznél azonban már mi akarjuk csinálni a borítót, és az is biztos, hogy elég idõt fordítunk majd rá, mert fontos, hogy passzoljon a zenéhez.
Nemrég csökkent a csapatlétszám. Marad a hármas felállás vagy gondolkodtok azon, hogy bevesztek egy gitárost?
Kacsától, a gitárosunktól megváltunk, mert zeneileg nem voltunk egy hullámhosszon, ami nem lett volna olyan érdekes dolog, de emberi dolgokkal is voltak problémák. Misu (Janó Misi, gitáros) nagyon beilleszkedett a zenekarba, és valahogy kialakult egy olyan erõs hármas, ami már kicsit megkérdõjelezte Kacsa ottlétét. Olyan problémák nem voltak, ami miatt nem lennénk jóban, tehát találkozgatunk, csak egyszerûen el kellett dönteni, hogy belefér-e még egy ember vagy nem, mi pedig úgy döntöttünk, hogy hárman megpróbáljuk, mert valamilyen új lángot érzünk ebben a hármasban.
Az embereknek mi a véleménye errõl a hármas felállásról? Én személy szerint kellemesen csalódtam, amikor elõször láttalak benneteket Kacsa nélkül…
Az általános vélemény, kevés kivételtõl eltekintve az volt, hogy jó ez a hármas felállás. Egyébként ezen meg is lepõdtem, mert veszélyesebbnek gondoltam ezt a váltást, de a legközelebbi Neck Sprain fanoktól kezdve majdnem mindenki azt mondta, hogy teljesen jó így, és ez amiatt is érdekes, mert két gitárra írtuk a számokat. Különben a zenekarból még én barátkozom leginkább a gondolattal, hogy meg lehetne próbálni egy másik gitárossal, mert elbírnánk még egy gitárt. Persze ez nyilván attól is függ, hogy milyen irányba megyünk. Abban mindenképpen egyetértünk, hogy nagy zúzást és minél teltebb hangzást akarunk.
Mostanában elég nagy divat elektronikus cuccokat használni. Ti hogy álltok ezzel?
Hát vokálos csajokat akarunk, fúvósokat! :-)
:-)
Mi nagyon el vagyunk zárkózva az elektromos dolgoktól, ha a Neck Sprainrõl van szó. Rengeteg olyan barátunk van, aki elektromos zenét csinál, úgyhogy látjuk, hogy mik történnek, tehát tisztában vagyunk a dolgokkal, csak a Neck Sprain zenéjét összekötni elektromos dolgokkal már ilyen sértés szinten menne. Ebben is teljesen megegyezik a véleményünk, úgyhogy biztos, hogy nem lesz semmi ilyen jellegû újítás. Mi csak azt akarjuk fejleszteni, hogy legyen annak valami varázsa, ha az emberek fölmennek a színpadra. …és én mondjuk szeretem azt, hogy amikor felnézel a színpadra-függetlenül attól, hogy milyen az a zene- lejön valami onnan. A lemezen sem fogjuk erõltetni az idegen dolgokat.
A következõ lemeztõl mit várhatunk? Hallottam olyan dolgokat, hogy az elsõ két album ötvözete lesz. Ez igaz?
Ugye ki szoktak jönni ilyen sorsdöntõ hármas lemezek, ahol megpróbálják összehozni az elsõ két albumot, de minket tudatosan semmiképpen sem izgat ez módszer, pont amiatt, mert érezzük, hogy fejlõdõképes a zenekar, úgyhogy szerintem egészséges fejlõdést lehet majd tapasztalni. Természetesen lesznek neck spraines meglepetések, de Neck Sprain kereteken belül az is más hangvételû lesz, mint például a kettes. Az is érdekes, hogy mi ráizgulunk ilyen régi thrashes dolgokra vagy ritmus, tempó téren ilyen skandináv, black metalos dolgok is belecsúszhatnak, de csak annyira, amennyire az egészséges.
Akkor végül is mikorra várható a harmadik lemez?
A munkastílus mindenképpen hasonló, mint az elõzõ albumnál. Ugye most a nyári fesztiválok lemennek, és pont a Moodal akartunk menni õsszel egy turnéra, ami valószínûleg egyelõre nem jön össze, de mivel régi álmunk, biztos, hogy összehozzuk valamikor. Nekiállunk demózgatni, és amire nem volt eddig idõnk, azzal szeretnénk komolyabban foglalkozni.
…és gondolom ugyanúgy a HSB-be mentek…
Más ötlet még nem jött, a Barnával meg mindig öröm találkozni, és a jó munkakapcsolat pedig nagyon fontos, hiszen az emberek így egyre többet tudnak kihozni egymásból.
A fesztiválok hogy sikerültek idén nyáron?
Mindenhol nagyon jó hangulat volt, végül is ki tudnék emelni minden bulit, mert nem volt olyan, ami rosszul sikerült volna…
A tavalyi bulikhoz képest jóval többen voltak?
A szigetes buli nagyon jó példa volt rá. Össze is néztünk Leventével. Tudod, nálunk nem arról szól a Neck Sprain, hogy megy a nagy tapsolás, meg mindenki énekli a nagy himnuszokat, úgyhogy most furcsa volt, hogy a koncerten hátul hallottam, hogy a refrént nyomták elõl. Ilyen téren nagyon lehet érezni, hogy egyre jobban fejlõdik ez az egész dolog.
Már egyszer szó volt arról, hogy készül az elsõ klip…
A Gorezone-osra gondolsz?
Igen.
Volt egy alapanyag, mint a többi zenekarnak, amibõl ha jól tudom, jó pár banda csinált klipet. Már lehetett volna azelõtt is klipet csinálni, végül is össze tudtuk volna dobni a pénzt, csak nagyon magas a mérce, és nem biztos, hogy annyi pénzbõl olyanra sikerült volna, amit szívesen bevállaltunk volna. …meg nem is erõltettük annyira. Mondjuk ilyen téren egyáltalán nem vagyunk egy nyomulós zenekar, a koncertek fontosabbak voltak. Persze a hármas lemezre szeretnénk csináltatni egy klipet, de én nem sajnálom, hogy nincs klipünk.
Nyáron lesz még valami?
Megyünk Szlovákiába egy Rómeó Vérzik táborba, illetve ha jól emlékszem Záhonyba utazunk Superbuttékkal. Ez egy kétnapos buli lesz, pontosabban egy tehetségkutató, ahol este fõzenekarként fogunk játszani.
Ha már a tehetségkutatóknál tartunk, ti jó párat megnyertetek. Mennyit lehet ezekbõl profitálni?
Azonkívül, hogy hallják az emberek a zenekart, még a kézzel fogható nyeremény van, bár ezen a téren is voltak negatív tapasztalatok. Kérdéses, hogy mit kap meg a zenekar és mit nem… de a lényeg akkor is az, hogy legalább odafigyelnek az emberek. Mi pont azt erõltetjük, hogy minél többet játsszunk, és így minél többen megismerjenek minket. Én például nem szeretem hallani, hogy zenekarok valamilyen kis okból kifolyólag lemondanak bulikat. Nekünk más a hozzáállásunk. A szigetes fellépés elõtt kiment Levi bokája, teljesen be volt dagadva, be is kellett fáslizni, és egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy játszunk. Nálunk az a lényeg, hogy mindenütt ott legyünk!

Héda

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!