Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Komárom

Elsõ nap.

Elérkezett a péntek. Itt volt az idõ végre egy jó kis fesztiválozásnak. Háromnegyed 10kor fel is szálltunk a Pest felé tartó vonatra Nünü barátommal. Nem történt semmi érdekes a fõváros felé, beszélgettünk, borozgattunk, ahogy ez lenni szokott vonatozás közben.

Pesten a Keletibe volt találkozó a többiekkel. Innen köszönöm meg az utazást Kalóznak és csapatának. Egy élmény volt. Ismét borozgatás, sörözgetés és egy vagonnyi punk.

Mi kell még a jó hangulathoz? Kérdezhetné bárki. Egyébként a csapatból senki nem tudta, hogy hol kell leszállni. De aztán csak összejött.

Szóval megérkeztünk Komáromba. Egy "rövid" kis séta. Körülbelül a tüdõmet kiköptem, annyira siettünk, mert Kalozék (Kernel Panic) azt hitték, hogy lekésik a koncertjüket. De mivel két tarajos úriember elmondta, hogy még az elsõ banda se volt így kicsit lassítottunk. Szerencsére.

Az elsõ koncert, amit láttam az elõbb említett Kernel Panic volt. Laza ugribugris zene. Olyan sokan még nem voltunk, hisz’eléggé meleg volt a színpad elõtt. De Sebiék kitettek magukért. Tetszetõs volt így elsõre. A következõ zenekar pedig a tatabányai barátaim voltak. Katéterék koncertjére elég sokan összegyûltünk már a pogórészlegnél. Remek hangulat, hatalmas buli kerekedett ki. De sajnos ennek a koncertnek is vége lett, de hát minden jó, ha vége jó. Katéterék után a tiszafüredi Linx következett. Nagyon-nagy hangulat. Elhangzott az összes remek Linx nóta. Üdvözlet innen Szöviéknek! Tiszafüred után érkezett Székesfehérvár. Azaz a Fegyelmezõ Részleg! Sok embertõl hallottam, hogy várják a FR-et, mert jó kis koncertet nyomnak mindig. Így is volt! Tanúsíthatom. Ez még csak az elsõ este itt a fesztiválon de már rájöttem a koncert alatt,hogy nem akarok hazamenni két nap után.

A 2006-os PRR-on is ezt mondtam. Nagyon jó bandák nagyon jó hangulat! Csak 2nap. Dehát ez van, ezt kell szeretni. Fegyelmezõék koncertje után elmentünk sörözni. Kell a védõital ilyen melegben. Sörözés után visszatértünk a nagyszínpadhoz. Ahol már a Picsa kezdett bele a koncertbe. Régi és új számok. Polgárpukkasztás Picsa módra, ahogy kell.

És ezután eljött az a zenekar, akikre már nagyon kíváncsi voltam. Õk a Haggis. Olvastam ezt-azt egyéb oldalakon. Így érthetõ, hogy miért vártam ennyire õket.

Hát (háttal soha nem kezdünk mondatot) nem tudom, nekem tetszett. Szerintem jó kis banda ez a Haggis. Akárki akármit mondd, leszarom. Ott vagyok azok az emberek mellett, akinek bejött ez a koncert. Folyt a sör folyt a jéger és szólt a Haggis. Ennyi. Utánuk következett a szlovák Konflikt, akik egy új felállásban játszottak gitáros terén. Õket a színpad melletti részrõl néztem meg, mert már elfáradtam a fent említett védõital miatt. Igazából az már nem rémlik, hogy Konflikték után merre és mit csináltam, de a CAFB-re visszaértem. Itt még Raid barátommal italozgattunk és hallgattuk, ahogy fáznak a lányok. Van ilyen. Inni kell és nem lesz hideg. Ezt megtanultam. A CAFB a régebbi számokra épített legalább is egy ilyen beszólásra emlékszem. Utánuk nyugovóra tértünk. Véget ért az elsõ nap.

Második nap.

Kemény 2óra alvás után már el is érkezett a második nap nagyon reggele. Remélem mindeki érti és érezte már ezt az érzést. De útnak indultunk. Célírány a komáromi Tesco. Egy kis reggeli elfogyasztása és sok szenvedés után visszaindultunk. A délelõtt nem történt semmi izgalmas, a sátorban szaunázás meg ilyenek. A Buttholes koncertjének a felét láttam. De igazából soha nem hallgattam Buttholes-t de, így kora délután jó volt az a pár perc, amit láttam belõlük.

Következett a Bulbulators egyenesen Lengyelországból. Jó kis rákenról banda ez. Meg is jegyeztük,hogy kibaszott jó bulit csináltak. Csak kár, hogy délután az 50fokban. A Szabadszálláson megrendezésre kerülõ 3. SZ. A. R. fesztiválon is fellépõ Hisztéria jött és gyõzött. A koncert közben egy kis húrszakadás következtében csak a dob+basszus+ének volt fenn a színpadon. Avagy szeretjük-e a rockabilly-t pozíció. Fenomenális volt. Közben repültek a Hisztéria pólók és cd-k a közönség felé. Ezután a HC színpadhoz vettük az irányt ahol a gyõri Riadó nyomta mindenki arcába a mondanivalót. A HC színpadnál–nál az volt a baj, hogy kis helyen volt és levegõt nagyon nem lehetett kapni. De ennek ellenére végignéztük Mihályékat. Most láttam a bandát elõször de, remélem nem utoljára. Visszanéztünk a nagyszínpadhoz ahol a miskolci legenda, nyomta, az Üveges Csirkeszemek. Nekem õszintén bevallva nem nagyon jött be. De ízlések és pofonok. Nem tudom miért de, az elmaradt Böilernek jobban örültem volna. Aztán ismét nagyot utaztunk, de csak gondolatban mert Miskolc után Salgótarján, azaz a Macskanadrág. Nah õket körülbelül 1000éve nem láttam. A színpad szélérõl elnéztem õket. De ennyi. Semmi több. Elit Osztag. Igen. Õk. Itt beálltam táncolni és magasról tojtam mindenre. Akkorát buliztam és énekeltem rájuk, hogy nagyon elfáradtam. Õket vártam. És nem csalódtam. Közben majdnem elfelejtettem most leírni a Jack koncertet (meg is köveztem volna magam). Hosszabb emailozgatás és egy rövid cd beszámoló után végre találkoztam Leviékkel. Elmondta, hogy nem így képzelt el. De hát ilyen az élet. Tetszetõs volt a koncertjük. Becsõdítettem az ismerõsöket, de aztán csak Nünüke és én maradtunk benn. Mármint abból a 4emberbõl, akit behívtam. Födõvel megbeszéltük, hogy elmegyünk a Prosecturára. El is mentünk. Megmutattuk mi az a Kecskemét. Igazából nem emlékszem a számokra,mert itt is fárad voltam már. De azt tudom, hogy végig buliztuk. És ez volt a második nap vége. Legalább is számomra. Mert utána már csak azt vágom, hogy vasárnap reggel van és bontjuk a sátrakat. Fáradtan és egy kicsit rossz kedvel elindultunk az állomás felé. Azért rossz kedvel, mert tudtok, hogy ennyi. Vége, vége a 2007-es PunkRockRiot fesztiválnak.

Egy két negatív dolgot, azért kiemelnek, de nem nagyon akarom, de muszáj. A WC-K állapota valami gusztustalan volt. Miért nem lehet azt normálisan használni és, mondjuk takarítani? Akkor a következõ, hogy nem lehetett kávét kapni a fesztivál területén. Ez lehet, hogy csak az én problémám, de szarul esett. A cigirõl nem beszélek...De egyébként remek volt ez a fesztivál! Nagyon örültem a régi ismerõsöknek is! Remélem, jövõre találkozunk ismét!

A képeket megtekinthetitek az oldalamon a www.koncertkepek.atw.hu oldalon!

Csiga

 

Koncertképek:Csiga


Fesztivál


Fesztivál