Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

 

Idén tavasszal jelent meg szerzõi kiadásban debütáló korongjuk, ez idáig néhány vidéki koncerten voltak hallhatóak, így már épp itt volt az ideje, hogy a budapesti közönség is megtapasztalhassa élõben az Ezüst-Patak zenéjét. Elsõ budapesti bulijukat a Rocktogonban tartották.

A csapat hivatalosan tavaly alakult, alapítója/énekese/basszusgitárosa Gabrieli Richard. gitáron - a Black-Outból jól ismert - Csányi Szabi játszik és vokálozik is, a doboknál Héri Attila, a nõi énekesi poszton történt változás ugyanis Raksányi Boglárkát Rémi Tünde váltotta fel. Végül, de nem utolsó sorban a különbözõ elektronikus „kütyük” kezelése pedig Udvarhelyi Bálint feladata, aki szintén a férfi vokált erõsíti.

Stílusukat nehéz meghatározni. Népzenei elemeket vegyítenek modern rockzenével, kevés trance/rave-elemmel, némi elektronikus fûszerezéssel. Saját maguk ezt urban-folk-rocknak nevezték el, és fontosnak tartják a hagyományõrzést, hogy zenéjükkel közelebb hozzák a népzenét a hallgatóságukhoz.

Rémi Tünde nagyon szépen tisztán hozta a népdal részleteket, hallható népzenei múltja. Különleges élmény volt, ahogy válaszolgatva énekelte a dalokat Richye-vel, akinek meglehetõsen darkos orgánuma van. Erõteljesen szóltak a férfi vokálok is, mikor Szabi és Bálint is besegített Richye-nek, aki többször megmutatta, hogy rockosan is tud énekelni.

Tulajdonképpen bemutatkozó albumukról mindent eljátszottak, voltak szomorkásabb és vidámabb dalok egyaránt, a Vágyak-tól a Változás-on át, a Vívódás-nak is tanúi lehettünk. Az elsõ klipnóta - a Szabad élet - elhangzott magyar, majd angol nyelven is, de úgy, hogy természetesen a népdalrészletet azt Tündi végig magyarul énekelte és nem angolul. A jelenlévõk közül többen nem csak a klipes dalok szövegét – új klipjüket a Hold Fény címû dalukra készítették el Indián rendezésében - és a népdalokat tudták kívülrõl, hanem a többi nótájukat is énekelték.

Nagyon jó hangulatú koncertben lehetett része a jelenlévõknek, a zenekar tagjai sokat mosolyogtak, jókedvûek voltak, látszott, hogy élvezik az együtt muzsikálást. A zenekarban a születésnapos dobos Héri Attilának eljátszották a Sok születésnapokat (nem elírás!) címû dalt, ezzel köszöntötték õt. Attis hálából a közönségben elõl állókat körülbelül öt percenként egy-egy dobverõivel ajándékozta meg úgy, hogy megcélozta azt az embert, akinek szánta majd eldobta és Tünde meg igyekezett a repülõ dobverõk elõl kitérni.

Ismételt ráadással együtt másfél órás bemutatkozást kaptunk a zenekartól – immár voltak olyan dalok, melyeket kétszer is eljátszottak, mivel még csak egy albumnyi anyagból tudnak válogatni – összességében az elsõ pesti koncert nagyon jól sikeredett, különleges élményben lehetett részük a jelen lévõknek. Mindazok figyelmébe ajánlom e csapatot, akik zenei érdekességekre, csemegékre vágynak.

Honlap: http://ezustpatak.hu

- Hajós Maja