Nyíregyháza, 2004. március 6.

Total Hard Fesztivál. Hmm... Jól csengõ cím. Tudtam, ezt nem szabad kihagynom. És örömmel tapasztaltam, hogy rajtam kívül több százan gondolkoztak ugyanígy. Õrületes buli kerekedett belõle március 5-én, Nyíregyházán.
Már jó korán elkezdett özönleni a nép a Zrínyi Ilona Gimnázium elé, hogy a délután 6 órás kezdésre mindenki bejusson. Mire egy barátommal átvergõdtem magam a tömegen, már a színpadon volt az Emeretta Rock Band. Feldolgozásaival (pl. 8 óra munka,8 óra pihenés...) és pörgõ ritmusú zenéjével igazán jó hangulatot teremtettek a kissé korai idõpontban. Megjelentek az elsõ pogózó blokkok is, bár az emberek nagy része még csak állt és várt... És mi tudtuk mire. Hát az Aurórára! Ahogy megjelentek nyomban megmozdult a tömeg és pillanatok alatt ellepték a táncteret. Vigi, az énekes láttán, és az elsõ ritmusok hallatán mindenki zúzni kezdett...
Én (mivel féltettem az életemet :))inkább hátramentem az öltözõkhöz, hogy megnézzem, ki van már itt. Meglepõ módon csak a Depresszióval találkoztam, s csak késõbb futottam össze Kalapács Józsival, akinek viszont hamarabb volt jelenése, mint a Depinek. Na mindegy, gondoltam megkérdezem tõle, válthatnánk-e egy pár szót. Õ készséges volt, de megkért, hogy ha lehet inkább a fellépés után beszéljünk, mert most még kapkodás van. Természetesen belementem, és benéztem az öltözõbe további ismerõs arcok után kutatva. Ott volt Paksi Endre és csapata, megdicsértem õket és sok sikert kívántam a fellépéshez. Beszélgettünk még egy kicsit, s kiderült például, hogy Endre gyakori látogatója a rockgyemantok.hu - nak! Ezután kimentem tombolni a Kalapácsra, s néztem az õrjöngõ tömeget. Hihetetlen, mennyire lázba tudták hozni a közönséget, s hogy még mindig milyen lendülettel teszik oda magukat saját maguk, és persze a rajongók örömére. A buli után még vártam pár percet, mert nem akartam rögtön rájuk rontani. Ám mivel vészesen közeledett a következõ fellépõ, pofátlan voltam és odaléptem a még mindig levegõ után kapkodó, épp láncait leszedegetõ (szerintem minden túlzás nélkül) élõ legendához. Nagyon kedves volt és mosolyogva válaszolt minden kérdésemre.
-Hogy érezted magad ma este?
-Nagyon jól, tényleg, csak egy „kicsit” elfáradtam...
-Pallai Zsolttal, a fõszervezõvel, akinek már több ilyen kezdeményezése is volt, láthatóan jóban vagy. Kikérte esetleg a véleményed a fesztivállal kapcsolatban?
-Nem, nem igazán. Egyszer régebben mondjuk beszélgettünk arról, hogy milyen jó párosítás lenne egy Kalapács- Depresszió koncert, de nem tudom, hogy ez megmaradt-e benne és ezért alakult így, vagy egyébként is eszébe jutott volna.
-Neked akkor nem fura, hogy ennyi nagy név, legendás zenekar mellett egy ilyen fiatal formáció is fellép?
-Dehogy! Szerintem nagyon poén! Én amúgy is kimondottan kedvelem a Depressziós srácokat.
-Beszéltem velük, és ez fordítva is igaz... Nem hiányzik néha a Pokolgép?
-Nem, én a fiúknak is megmondtam már, hogy nekem megvan a saját Pokolgépem és azt úgy hívják, hogy Kalapács!
-Ez szép...Nekem egyébként a kedvenc számom tõletek az Angyal. Megkérdezhetem, hogy hogyan készült? Teljes egészében te írtad?
- Részben, de ez elég bonyolult volt. Elõször a dallamot találtam ki, és ami szöveget írtak hozzá nem nagyon tetszett. Voltak benne motívumok, amik megfogtak, és ezeket megtartva írtam hozzá új szöveget. Így gyermekdal helyett, ami tele volt csillagokkal és kagylócskákkal, lett belõle egy szerelmes nóta.
-Tehát nem is egy konkrét személyre gondoltál alkotás közben?
-Hát, ami azt illeti, akkor éppen volt valaki, akihez szólt.
Megköszöntem, hogy idõt szakított rám és mentem vissza a színpad mellé, mert már láttam pakolni Tibit, aki a Depresszió felszereléséért felelõs. Nagy izgalommal vártam, hogy elkezdõdjön a koncert, ám történt egy kis technikai malõr. A mikrofon folyamatosan megrázta Ferit, az énekest, ezért le kellett jönniük, míg megjavítják a cuccot. Azt a füttyögést és õrjöngést, ami akkor volt nem lehet leírni, azt hallani kell. Mintha az egész csarnok csak rájuk várt volna. Az egész nézõtér egy ’48-as tüntetõ tömeghez kezdett hasonlítani. Személyes sértésnek tekintették, hogy kedvencük nem kezd el zenélni. De Olivér, aki mellesleg 1-1 fellépõ között pólókat osztott a közönségnek, szerencsére lecsendesítette õket. A depressziós fiúk egyre idegesebbek lettek, s ez fõleg az énekesen és a doboson látszott meg... Végül megoldották a problémát és „indulhatott a banzáj”. Az emberek tomboltak, hullámoztak és benne voltak minden manipulációban. Az új számokat ugyanolyan jól fogadták, mint a régi, jól ismert dalokat. Ez a koncert mozgatta meg minden bizonnyal a legnagyobb tömeget az este folyamán.
Ezután nem sokkal a Moby Dick következett. Ám elõtte ért egy meglepetés az öltözõk elõtt: összefutottam az Alvin és a mókusokkal! Kérdeztem, hogyhogy itt vannak, hisz nem tartoznak a fellépõk közé, s nem is egy punk fesztiválon vagyunk?! Alvin nemes egyszerûséggel csak annyit felelt: Jöttünk bulizni! :) Mesélt a legközelebbi koncertekrõl, és az új lemezrõl is, ami március végén jelenik meg „Most is ugyanolyan jó” címmel. Mivel nagyon szeretem õket, nehéz szívvel kellett félbeszakítanom a társalgást, de meg kellett néznem, hogy szerepel a Moby. A legnagyobb meglepetésemre apadni kezdett a tömeg. Ám ez betudható a késõi idõpontnak, annak, hogy fõként fiatalok jöttek el, és hogy mindenki a kedvencét akarta látni, és az nem biztos, hogy a Moby Dick volt. Na meg persze 4-5 óra pogózás után lehet, hogy én sem lettem volna olyan fitt.
Mikor az Ossian éjfél körül a színpadra lépett, sajnos még inaktívabb lett a közönség; eddig csak a fal mellett, most már mindenhol lehetett ülõ, fekvõ (alvó vagy pihenõ) alakokat látni. Ha valaki el akar jutni az ereklyés pulthoz, vagy inni akart egy kis sört, sûrûn kellett átlépkedni az embereken... De még beálltam a Depis fiúkkal tombolni egy szám erejéig, amennyire erõmbõl futotta.
Ez a kis szépséghiba persze semmit sem von le a zenekarok értékébõl, véleményem szerint ez tényleg az elõbbi tényezõk függvénye volt. Kíváncsi vagyok, hogy a másnapi szegedi koncert hasonlóan sikerült-e, mert oda már nem tudtam sajnos elmenni...De szerintem ezek a nevek máshol, máskor is garantálják a jó hangulatot: Depresszió, Auróra, Ossian, Moby Dick, Kalapács. Még több ilyen jó ötletet és kezdeményezést kívánok a szervezõknek! Ja, és a többiek nevében is: Köszönöm!

Kovács Tünde