Nem csendes és nem is annyira ülõs…

Már nagyon sokat hallottam a Kispál ún. csendes ülõs koncertjeirõl, és régóta el akartam menni egyre. Mikor meghallottam, hogy a közelemben, Miskolcon is hasonló készül, tudtam, nem hagyhatom ki. A várt feeling azonban elmaradt.. Jó volt, de nem olyan, mint amilyenre számítottam a beszámolók alapján. De ez köszönhetõ annak, hogy a várt 200 fõnél legalább százzal többen voltunk…

Volt, aki a kilenc órás kezdés elõtt másfél- két órával hamarabb érkezett az Egyetemvárosban található Rock Well-be, hogy helyet foglaljon. Amikor mi fél kilenc tájékában megérkeztünk, ülõhely közel, s távol nem volt, de állóhely is csak alig. Már elõre szomorkodtam, hogy az elsõ csendes ülõsömön nem ülök! Ez meg milyen? És akkor jött a következõ csapás: a pulthoz mentem, de nem szolgáltak ki! Nagydarab úriemberek jöttek és felszólítottak minket, hogy fáradjunk ki. Tehát mindenkinek ki kellett menni a Rock Well-bõl, hogy aztán a belépõ befizetésével térjen vissza. Megjegyzem, a miskolci egyetemisták jól jártak, ugyanis nekik olcsóbb volt a jegy.
Ami ez után jött, az nem volt semmi. Legalább negyed órán keresztül hömpölygött kifelé a tömeg, és persze mindenki közel akart lenni az ajtóhoz, hogy az üresen maradt helyeket elfoglalhassa… A többszázas tömeg nyomását érezni a hátamon, miközben az arcom a bejárati ajtónak passzírozódik…hm…Ekkor azért megfordult a fejemben, hogy mégsem szeretem annyira a Kispált… Na mindegy, a végén csak bejutottam, és még egy asztalt is találtam, amit jól el is foglaltam. A tömeg még körülbelül fél óráig özönlött, és a végén tényleg dugig volt a hely, alig volt olyan, aki ülni tudott. Már ez eléggé bántott, de nem volt elég a jóból. Egy szimpatikus leányzó olyan ügyesen leverte a sörömet, hogy az ezer darabra tört… Hirtelen az otthon töltött éjszakák nyugalma, és a pihe puha ágy képe sejlett föl elõttem…
Lassan túltettem magam a megpróbáltatásokon, amikor is fél tíz körül a színpadra kóválygott a zenekar. A legtöbben ültek, amivel már magában sokan szimpatizáltak. Lovasi, az énekes elsõ megjegyzése az volt, hogy köszönik, hogy eljöttünk, de nem számítottak ennyi emberre, és sajnálják, hogy nem tud mindenki ülni. Szolidaritásuk jeleként pedig a szokásostól eltérõen nem csak lassú, hanem kicsit pörgõsebb számokat is fognak játszani, hogy a hátsó sorokban lévõk se unatkozzanak és tudjanak egy kicsit táncolni. Ez így is történt. Magamban már napokkal elõtte elkezdtem összegyûjteni a lehetséges zeneszámokat, de a negyedét sem játszották. Ám ez nekem nem volt probléma, hisz úgyis a gyorsabb kispál számok híve vagyok (De azért a Szívrablást elnyomhatták volna…) . Az feltûnt viszont, hogy nagyon sokat játszottak az új albumról, úgy mint Kép mindenkirõl, Vackolj belém, vagy az Ippon lite , fõleg a koncert elején. Ahogy telt az idõ, úgy hangosodtak és indultak be, s velük együtt a közönség is. Már nem csak hátul, hanem az elsõ sorokban is tomboltak, az asztalokon táncoltak, és a székekrõl is felálltak páran, hogy ütemre ugráljanak. A legérdekesebb talán az volt, hogy most semmilyen technikai probléma nem merült fel (pedig az már szinte hagyomány), csak a hangosítással bajlódtak egy kicsit. Dióssy egyszer a mûsor alatt kirohant a WC-re (1-2 csaj rögtön utána :) ), így egy számot nélküle nyomtak. Jópár számot pedig a PUF-os Lecsó és a Csík zenekarból ismert Szabó Attila színesített. Kispál most nagyon elemében volt, egyedül õ állt, és Mike-val néha úgy pörögtek, hogy az énekes rájuk is szólt egyszer, hogy vegyenek vissza a rock’n’roll-ból. Lovasi most az egyszer nem „buizizta” le Dióssyt, viszont többször cserél gitárt, mint én fehérnemût egy héten.
Durván 2 óra múlva, fél 12 tájban bejelentették, hogy most következik az uccsó szám, és köszönik a lelkesedést. Ennek ellenére nem kellett sokáig „Vissza!”-zni, és újból felálltak, hogy legalább 5 ráadásszámot elnyomjanak. Ezek már tényleg nagyon lassúak voltak, ahogy Loviék fogalmaztak, ez volt a koncert levezetése. Mikor véget ért, azt a következtetést vontam le, hogy a kis pihenés jót tett a srácoknak, és a próbaterem körüli hercehurca sem viselte meg õket. Szerencsére.