Belépés
Keresés
Buliajánló


Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Tunyogi Péter énekelni fog és hologram segítségével jelen lesz a nov. 27.-i TRB koncerten a Millenáris-Teátrum színpadán.
Zeffer András, a Fonogram díjas Mobilmánia együttes  vezetője  idén  már öt éve, hogy legyőzte a leukémiát, és túl van az őssejt átültetésen. Hihetetlen energiával van a színpadon és  akkor is, amikor a zenekar körüli teendőket intézi. Vibrál körülötte a levegő amikor  elképesztő terveiről  mesél.

Kedves Zefi, egy igazán különleges koncertre készültök. Még az ilyen rutinos, profi zenészeknek is komoly kihívást jelent az ötleted megvalósítása. Mesélnél a részletekről?

Először is a legfontosabb, hogy ezzel a koncerttel zenésztársunkra, Tunyogi Péterre szeretnénk  emlékezni. Azt gondolom, egy énekesre  a művészetével, a dalaival, de leginkább a hangjával lehet  emlékezni.  Egy dal erejéig a Mobilmánia koncertjein már megoldottuk, hogy Tunyó korábban rögzített hangját a zenekarral élőben kísérjük.  November 27.-én  a közel két órás  koncert minden dalát Tunyó  hangjával  fogjuk megszólaltatni. Persze ez közelről sem olyan egyszerű  feladat, mert a legkisebb figyelmetlenség is felboríthat mindent. Technikai kütyükkel kell szinkronban lennünk, amiknél sajnos nem lehet kizárni a hibákat, s amíg egy profi zenész azonnal korrigálni tudja a hibáit, a gép erre nem képes. És az izgalom ellenére, bizony én magam is elérzékenyülök amikor a koncerteken ehhez a részhez érünk. Hogy ez egy teljes műsoridő alatt hogyan hat majd ránk, ezt mi magunk sem tudjuk előre.  Ami még nekünk is újdonság lesz, az a hologram technika, amivel szeretnénk Tunyót képileg is megjeleníteni.

A klasszikus TRB felállás (Tunyogi-Závodi-Zeffer-Kékesi-Donászy) mellett  lesznek vendégzenészek ?

Gondolkodtam rajta, hogy a jobb megszólalás érdekében a Mobilmánia két gitárosa is velünk legyen, de aztán a többiekkel egyetértésben úgy döntöttem, hogy minden szóljon úgy, ahogy akkor elképzeltük, ahogy akkor meghangszereltük, és ahogy a lemezeken és a koncerteken játszottuk.  Azért vendégünk lesz, Tunyó lánya, Tunyogi Bernadett színművésznő személyében, aki édesapjával szintén egy különleges technikai segítséggel  duettet fog énekelni.

A TRB 3 stúdiólemezt (közte egy angol nyelvűt) adott ki, kizárólag saját szerzeményekkel, de a koncerteken P.Mobil dalok is repertoáron voltak. Lehet arról tudni, hogy  nov. 27.-én  milyen dalokat hallhatunk?

Az általunk nagyon szeretett TRB tulajdonképpen kényszerhelyzetben alakult. Miután hármunkat (Tunyót, Bajnokot és engem) kitettek a P.Mobilból, pár hónapig nem találkoztunk,  aztán hárman egy szilveszteri TV felvételre kaptunk meghívást, ahol  újra együtt muzsikáltunk pár szám erejéig.  Nagyon jól éreztük magunkat. Tunyó ekkor sokadszorra kérte, hogy csatlakozzak  hozzájuk –ebben az időben Ő már csinálta Bajnokkal és Janóval a Tunyó Bandet- és én elvállaltam, de komoly feltételeim voltak. Először is saját számokat és saját lemezt szerettem volna velük készíteni. 1997 év végén meg is jelent  A Tegnap itt hagyott című stúdióalbumunk.  A felvételeknél már Donászy Tibi is velünk volt. Első perctől kezdve mellettünk állt Horváth Attila szövegíró barátom, akinek nagyban köszönhető, hogy  kialakult a TRB arculata, stílusa, amire mi mindannyian nagyon büszkék vagyunk. Mi még  klasszikus módon, a próbateremben, és nem a komputerekben raktuk össze a szerzeményeinket, így  a TRB számok valóban  közös munkánk eredményei voltak, szerettük volna mindet játszani a koncerteken, de a közönség szinte követelte tőlünk a nagy P.Mobil  dalainkat is, amiket természetesen mi is örömmel játszottunk és játszunk ma is. A nov.27.-i koncerten főleg TRB szerzeményeink hallhatóak majd, de lesz Mobil, sőt ahogy régen, Piramis is, Závodi Janóra való tekintettel. Hangsúlyozom, hogy mindet Tunyó fogja énekelni!

Tervezitek-e, hogy  a továbbiakban más helyszíneken, vidéki városokba is elvigyétek ezt a különleges műsort?

Professzionális zenészek, ha „begyakorolnak” egy műsort, akkor nagy biztonsággal, úgymond lazasággal tudják azt bármikor eljátszani. Ez a koncert sokkal több figyelmet, rutint és főleg fegyelmet kíván meg tőlünk. Sokat próbálunk, hogy mindenre felkészülhessünk, sok munka a technikai előkészítés is, amiben nagy segítséget kapok Kozma Tomitól, a Mobilmánia gitárosától és a Tom-Tom stúdiótól, tehát nagy energiát fektetünk bele,  de mégsem tervezem „megutaztatni” a produkciót. Azt hiszem, hogy ezt most először és utoljára láthatja a közönség!

A TRB sem tartozott a média által nagyon támogatott zenekarok közé,  2004 óta nem is játszottatok ebben a formációban, mégis úgy látom, hogy a TRB –ben íródott szerzeményeitek nem merültek feledésbe. Sok zenekar játssza műsorában rendszeresen,  a Facebook oldalakon is naponta több ilyen dal jelenik meg és a YouTube-on is számtalan formába töltik fel.  Feléd mik a visszajelzések,  kikre számítotok a közönség soraiba?

Amikor a P.Mobilból kirúgtak minket, és a nulláról kellett mindent kezdjünk, nagyon nehéz volt elhitetnem a többiekkel, hogy nem csak a kis klubokban, de a nagy színpadokon is helyünk van.  Fennállásunk közel 8 éve alatt kb. ezer koncertet adtunk, sok fesztiválon és saját nagykoncerten is részt vettünk, az általunk szervezett klubjaink állandó közönséggel  működtek, a RockBand-del mi is sok TRB dalt műsoron tartunk,  de ennek ellenére  még  engem is meglep, hogy mennyire fennmaradtak és ismertek  lettek ezek a dalok.  Kiállták az idő próbáját és ez hatalmas dolog!  Remélem, hogy akik akkoriban ott voltak a TRB klubokban, koncerteken,  azok most is eljönnek. Tunyó életének utolsó évében  alapítottuk a Mobilmániát, sok emlékezetes koncertet adtunk Vele abban a formációban is, így biztos vagyok benne, hogy  azok a rajongók ott lesznek. Természetesen a Mobil fanokat és Tunyó rajongói, tisztelői mellett a rock zenét szerető  fiatalokat is várjuk. Szeretném, ha az egész nagyon meghitt, bensőséges lenne, így belépőjegyek is csak korlátozott számban lesznek kibocsátva, amik remélem minél hamarabb elérhetőek lesznek elővételben.

Régi hagyomány, hogy zenekarjaid nagyobb koncertjeit összekötöd valamilyen karitatív  megmozdulással, felajánlással.  Most is  tervezel ilyet?

Igen! Tunyót is és engem is a Szabolcs utcai kórházban kezeltek. Miután az a kórház megszűnt, a teljes hematológia és őssejt-transzplantációs osztály átköltözött a Szent László kórházba, ahol Peti is sokáig, én pedig a mai napig bizonyos kezeléseket kapok.  Dr Masszi Tamás osztályvezető  elképzelése és munkája eredményeképpen nem régen átadták az új szárnyat, ahol többek között a gyermek és felnőtt leukémiásokat is kezelik. Ennek a betegségnek a gyógyítása nagyon hosszú időt vesz igénybe, hosszú hónapokat kell a betegeknek kórházban tölteniük, többnyire teljesen elzárva a szeretteiktől és a külvilágtól.  Hogy orvosi műszerekkel, eszközökkel mennyire jól felszerelt az új osztály, azt nem tudom, de azt igen, hogy kevés a TV, jó lenne a betegeknek számítógép internettel, mikrosütő és fénymásoló, gyerekeknek pedig jól fertőtleníthető játékok... stb  A kórháztól kértem egy listát, amire  jelenleg a betegeknek leginkább szükségük lenne. Tunyó családjával közösen döntöttünk úgy, hogy a koncert bevételéből ezeket szeretnénk  biztosítani. A lista hosszú, remélem sokat ki tudunk majd pipálni róla.
Ami ugyan nem karitatív, de ehhez a koncerthez és Tunyogi Péterhez szeretném kötni: egy díjat alapítok,  amihez örömömre  a PeCsa új vezetése és Horváth Attila is társult.  Ezt a díjat minden évben egy  rock énekes kapja majd, közönségszavazatok és szakmai döntés alapján, egy koncert keretein belül, Tunyó halálának évfordulója környékén. Szeretném, hogy emléke örökre fennmaradjon.

A Mobilmánia és RockBand  koncerteken hihetetlen energiával vagytok jelen a színpadon.  Láthatóan jól érzed magad, tele vagy  tervekkel, ötletekkel.  Valóban jól vagy?

Köszönöm kérdésed, igen. December 11.-én telik le a bűvös öt év, a csontvelőtranszplantációm óta. Sok gyógyszert szedek és elég veszélyes számomra tömegben lenni,  hiszen immunrendszerem az már sohasem lesz tökéletes, hamarabb elfáradok, de a koncerteken ebből semmit nem érzek! A terveim mindig előrevisznek,  szeretem, ha van dolgom, szeretem amikor az álmokból valóság lesz. Mert egy ötlet annyit ér, amennyi megvalósul belőle.  2011-ben a Mobilmániával kiadtunk egy új lemezt, amivel elnyertük a hazai zenei életben legrangosabbnak számító elismerést, a Fonogram díjat. Sok-sok teltházas, nagysikerű koncerten vagyunk túl, a közönség a mai napig a tenyerén hordoz minket és ami nagyon fontos, a zenésztársaimmal nagyon jó hangulatban, termékenyen  dolgozunk. A fejemben pedig már újabb ötletek kavarognak… De a legfontosabb most, hogy Tunyogi Péterre méltóképp tudjunk megemlékezni halálának 3. évfordulóján!


 
Hírek
Twister

Így imádlak - klippremier!

Bővebben...
 
Ad Astra

Örömmel közöljük, hogy megjelent a prog/thrash metalban utazó Ad Astra második nagylemeze, az  Open Wide.

Bővebben...
 
Volt fesztivál

Kész a VOLT nagyszínpada!

Bővebben...
 
Tűzmadár

Az elmúlt két-három évben egyre többet hallani a Silverblade nevet, ha gitár, és basszusgitár erősítőkről van szó. Nem véletlen, hogy a szakmában már sokat elért zenészek is beálltak az endorser-ek, és a vásárlók sorába.

Bővebben...
 
Kalapács és az Akusztika

KALAPÁCS JÓZSEF, RUDÁN JOE ÉS AZ AKUSZTIKA AZ ÚJ SZÍNHÁZBAN
2012 ÁPRILIS 16. HÉTFŐ

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!