Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

"Először és valószínűleg utoljára lesz látható a Pokolgép 1985-1990 közötti felállása az Arénában. Pusztán a korunkra való tekintettel mondom ezt. Persze jó lenne, ha kapnánk még esélyt az élettől, de racionálisan nézve ez a legvalószínűbb.
Nos, erre az egyetlen estére életünk és valószínűleg a koncertünkre látogatók életének legjobb, leghangosabb, leglátványosabb koncertjére készülünk, technikai szinten nemzetközi mércével is világszínvonalú produkcióra törekszünk. Ez érvényes a fent említett régi felállás és az újkori Pokolgép koncertjére egyaránt. A végig kidolgozott, kitalált látványelemeket az óriáskivetítőn kívül 12 gigalézerrel támogatjuk mindkét teljes koncert egésze alatt. A látvány kialakításában oroszlánrésze lesz egy nemzetközileg is magas szinten elismert VJ-nek, időben megtudtok mindent róla is. Nyilván mindent nem árulhatok el, de gigászi látvány lesz, az biztos. Én csak azt sajnálom, hogy résztvevőként esélyem sincs, hogy teljes egészében láthassam, ami a színpadon és a színpad mögött és körül történik." -Kalapács József