Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Kész a VOLT nagyszínpada!


Soha annyi világsztár és hazai nagyágyú nem lépett még fel hazai fesztiválon vidéken, mint ahányan a 20. VOLT-ra érkeznek. A jubileumi, soproni fesztiválnak idén is a Telekom a főszponzora.

A több éves sikeres együttműködés folytatásaként a Telekom az idén is főtámogatóként kapcsolódik a VOLT Fesztiválhoz. „Ebben a nem túl kedvező gazdasági környezetben a rendezvényeink fejlődéséhez elengedhetetlen a stabil támogatói háttér. A Telekommal korábban is jó kapcsolatot ápoltunk, mostani határozott jelenléte a vidéki fesztiváljainkon pedig lehetővé teszi, hogy ezek a rendezvények tovább fejlődhessenek” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője.

„A Telekom támogatása révén lehetővé válik, hogy idén a korábbinál is több világszínvonalú produkcióval és hosszabb műsoridővel jelentkezzen a VOLT” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője. „A fesztivál majdnem egy teljes nappal hosszabb lesz, a nyitónapon ugyanis több színpadon gálaesttel készülünk megünnepelni a jubileumi eseményt, ennek részleteit azonban még nem áruljuk el.”

Mától publikus és teljesnek mondható a 20. VOLT Fesztivál fő helyszínének részletes programja. A Telekom Nagyszínpadon – amelynek küzdőterére esténként 25000 vendéget várnak - fele-fele arányban osztoznak a legnagyobb hazai csapatok és a világsztárok. Az első napon a Supernem és a Magna cum Laude után a Lostprophets, a világszerte fő fellépőként jegyzett Snow Patrol és a nemrég három Grammyvel jutalmazott Skrillex lép színpadra. Másnap – a VOLT történetének legsűrűbb felhozatalaként – a Carbonfoolst követően a „dubstep hangjaként” világhírűvé vált brit énekesnő, Katy B indítja a sort. Őt követi a leginkább várt világsztárok között dobogós Simple Plan, majd egy élő legenda, a Faith no More csap a húrok közé. Éjfélkor az egyik legaktuálisabb banda, a Chase & Status következik, akiket nemrég a legjobb 5 brit banda közé választottak. A péntek – a Röyksopp várva-várt koncertjét és számos DJ-t leszámítva – a magyarokról szól. A Pannonia Allstars Ska Orchestra ébreszti a fesztiválozókat, majd az országszerte teltházas koncertekkel szereplő Brains és a hasonlóan népszerű Vad Fruttik következik. A nap csúcspontjaként – egy év koncertszünet után – Ákos a VOLT-on mutatja be új programját!
A szombati Telekom nagyszínpados felhozatalra ugyancsak nem lehet panasz. A Csík Zenekar, Lovasi András bandája, a Kiscsillag, majd a Tankcsapda és a Quimby váltja egymást, majd pontban éjfélkor érkezik Iggy Pop és legendás csapata, a Stooges. Ugyancsak mától további két színpad részletes programja megtalálható a www.volt.hu oldalon.
A Telekom a Heineken Balaton Soundot is támogatja
A Telekom a VOLT mellett kiemelt támogatóként vesz részt a Heineken Balaton Sound fesztiválon is. “Az első év óta jelen van a Telekom Zamárdiban. A fesztivál legfontosabb helyszínei közül a Telekom Terasz az esemény egyik legkedveltebb helyszíne. A közvetlenül a Balaton partjára épülő gigantikus teraszon évek óta világsztárok egész sorát látjuk vendégül.  Idén többek között Sven Väth, Fritz Kalkbrenner, Sasha, Maceo Plex, a GusGus és Oliver Koletzki & Fran lesz a Telekom Terasz vendége, ahol esztétikus parti bárok is várják a fesztiválozókat.” – közölte Fülöp Zoltán, főszervező. A Heineken Balaton Sound idén ugyancsak egy nappal korábban nyit, a Nagyszínpadon Ákos mutatja be új, elektronikus zenei produkcióját, míg más színpadokon a tervek szerint világsztár DJ-k szerepelnek majd.

 

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!