Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Egy szinte ismeretlen kecskeméti zenekar demója került a kezembe a hétvégén, s egyúttal a gitárosuknak, Györgyi Kornélnak fel is tettem pár kérdést a zenekarral kapcsolatban, hogy jobban megismerjem a munkájukat. Ezelőtt a zenekart Fasírtnak hívták. A Fasírt elég sokáig működött, s picit más jellegű zenéket írtak, de most kb. fél éve tagcserék után megalakult az Atomic Cake.


Nos, hogy ők milyen stílusban játszanak, azt elég nehéz definiálni. Rettentően feelinges az a három saját dal ami az összesen öt számot tartalmazó lemezen található. A szövegeknek igazi mondanivalója van, Braunitzer Gábor énekes/basszeros munkáját dicsérik, aki egyébként emellet nagyon jó glosszákat, verseket ír.
A másik két nóta az feldolgozás, de ugyanúgy egyéni mint a többi. Az egyik egy ősrégi Kraftwerk szám, a Das Model igencsak felerősített zúzós változatban. A másik feldolgozás sem mai, Nena 99 Luftballons című dalára esett a választásuk.
A saját dalok közül az első egy közepes tempójú, nagyon befelé fordulós, de nagyon jó és eredeti zene, megtűzdelve rendesen effektekkel /ez az egész lemezt áthatja, néhol kicsit túlságosan is, de általában ötletes megoldásokat alkalmaznak/. A másik, amely a Boring Day címre hallgat 2 változatban található meg a lemezen. Az egyik egy gyorsabb, lázadóbb jellegű, a másik pedig egy akusztikus verzió, ami azért dallamban is eltér az előzőtől. Mind elgondolkodtató, nem egyszer hallgatós zene.
Ami nagyon sajnálatos, hogy a hangminőség elég gyér, kicsit garázshangzása van az egésznek. Szerintem megérné az anyagot felvenni normális stúdióban, mert van ebben a zenekarban valami. Egy kicsit lazább világot képviselnek ők, mert a zenélés valamilyen szinten úgy működik náluk, hogy ahogy esik, úgy puffan. De ez eddig nagyon jól sikerült nekik!

 

Angel