Nem titok, hogy a soproni ászok régóta a kedvenceim... és nem csak a folyékony kenyérre gondolok, hanem a Moby Dick néven elhíresült négyesre :-)) Éppen ezért vettem különösen jó néven a csapat feltámadását, azt pedig külön izgalommal vártam, hogy milyen albummal térnek vissza a srácok.
Azon meglehetõsen elcsodálkoztam volna, ha valami gyökeres stílusváltást tapasztaltam volna. Talán a feltételes módból is kiderül, hogy a banda hozta a formáját. A Golgota egy ízig-vérig Moby Dick album, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szerintem azért volt jobb lemezük is... Ez persze nem azt jelenti, hogy az új nóták gyengék lennének, sõt... Döngölnek a témák ezerrel, nyomnak a betonba rendesen rendületlenül. Az album talán egyetlen gyenge pontja is éppen ebben rejlik: kicsit homogénnek érzem a lemezt, sajnos elsõ hallgatásra a tizedik dal táján elvesztettem a fonalat, kicsit összefolytak a dolgok. Persze ebbõl az is következik, hogy nem elég egyszeri - felületes- hallgatás alapján megítélni a lemezt.
Amúgy az egész album valami hihetetlen sötét hangulattal bír, jellemzõen a középtempós döngetések dominálnak, speedesebb dolgok csak néha bukkanak elõ. A szövegek terén talán annyi változás fedezhetõ fel, hogy ezúttal nagyjából egy téma köré csoportosultak a mondanivalók. Koncept albumnak nem nevezném a Golgotát, de a szövegek szinte mindegyike valahol a keresztény vallás témakörét boncolgatja, persze Moby Dick-esen.
Annyi biztos, hogy a pár éves kihagyás nem hallatszik meg, de ha egy mód van rá, ezúton kérném a srácokat, hogy ezentúl ilyen hosszú szabira ne menjenek...
Ákos