Ha a mélyen tisztelt olvasó a fiatalabb korosztályt (mondjuk úgy 20 év alatt) képviseli, akkor talán csak hallomásból ismerős neki az Anthrax név. Ha máshonnan nem, hát a közelmúlt New York-i terroreseményei és az utána kitört fertőzés-hisztéria kapcsán. Pedig a csapat nem ma kezdte a pályát, tehát senki se gondolja, hogy az éppen felkapott szó ihlette a bandát a névadásra... Nem, nem, sőt, amikor a nyolcvanas évek elején megalakult a zenekar, a lépfene csak egy volt a sok igen súlyos fertőzés közül...
Az Anthrax-et annak idején a nagy Bay Area négyesfogat egyik tagjaként emlegették, sajnos azóta a Megadeth már nem is létezik, a Metallica gyökeresen váltott, és már csak a Slayer tart ki az eredetileg választott ösvény mellett. No meg Anthrax! Bár ha valaki mondjuk az Among The Living, vagy a State Of Euphoria lemezeket tekinti etalonnak a csapattal kapcsolatban, az lehet, hogy csalódni fog. Az Anthrax ugyanis folyamatosan változik, de ez egy jóirányú fejlődés. Nem felejtették el, hogy ők egy METAL zenekar (ellentétben mondjuk a Metallica Load és Reload albumaival...).
Az új lemez, a We've Come For You All is egy igen jófajta finom kis metal album. Ugyan a thrash-mosh elemeket átvették a dallamcentrikusabb témák, de lehet ám rendesen rőzsét lobogtatni a nóták hallgatása közben. Szaladjunk végig gyorsan a dalokon: az intro után a régi hangulatot idéző örléssel kezdődik a lemez (What Doesn't Die), majd a kicsit nyugisabb Superhero után a szenzációs dallamokból építkező Refuse To Be Denied következik. A lemez egyik legfogósabb dala a Safe Home, igen súlyos verzékkel és király refrénnel. Az Anyplace But Here egy húzós kis tétel, majd ismét egy kis múltidézés következik, a fiatalok a Nobody Knows Anything-ben megmutatják, hogy is kell technikásan metalt játszani. A Strap It On középtempóban zakatol végig, majd a Black Dahlia dühös slayer-szerű témája deríti fel a fémszíveket... A Caddilac Rock Box inkább az ízes hard rock kategóriába sorolható. A Taking The Music Back című dalt egy igen fogós riffre építették a srácok. A Think About An End középrészének zseniális váltása a régi nagy korszak hangulatát idézi, még a bőgős is úgy szól, mint régen... A címadó dallal zárul a lemez, egy laza kis döngöléssel hagy minket magunkra.
Igen változatos, de hangzásilag és úgy általában is egységes lemez csúszott ki az Anthrax keze alól. Ahhoz még kell egy kis idő, hogy a fentebb említett klasszikus Anthrax albumokkal együtt merjem említeni, de ennek a lemeznek igen jó esélye van arra, hogy nemsokára a csapat munkásságának gyöngyszemei között tartsák számon.
Ákos