Bevallom, még csak nem is hallottam eddig a dél-kaliforniai Nevea Tears-rõl eddig. 2002-ben alakultak, és még egy leányzó is megtalálható a 6 fõt számláló zenekarban. Zeneileg a régi From autumn to ashes-hez tudnám hasonlítani a produkciót, ami pedig a szívemhez igen közel álló vonal.
Rögtön az elején meg is nyert magának a banda. A rendkívül idióta címû Who would be Tom Selleck? egy igazi húzós nóta, agresszióval, és érzelmes tiszta énekkel. Az ének rendben van, hozza a stílus által megkövetelt dallamvilágot, de számomra az igazán megnyerõ, az a nyáltól fröcsögõ kíméletlen ordítás. Tényleg nagyon kemény! Aztán a folytatás, a Helium Queen, nálam a legnagyobb kedvenc. Gépi intróval kezdõdik, és aztán késõbb is komoly szerepet kap a szinti a dalban, igen érdekessé téve a nótát. A károgás viszi a prímet, nagyon komoly! Akaratlanul is Gollam bácsi jutott az eszembe a Gyûrûk urából. :) Igazából a katarzist a nóta közepén található pucsi-pucsi kiállásnál érjük el, amire baromira ütõs lett az a károgós kántálás! Félelmetes!!! Johnny Cash vs. The Space Coyote... mekkora cím már megint! :) Itt már kapunk egy kis slágeres beütést is, de aztán a totális acsarkodás eloszlatja a nu metal-os beütést. Van kötelezõ szintis érzelmekre hatás, majd a végén a pszichopata károgás megint odasúlyt a lelkemnek. A szövegeket tanulmányozva nem okoz nagy meglepetést a lemezt átható szerelmes feeling, rendben is vagyunk. A Today cake, tomorrow spraying for roaches kapott némi kaotikus beütést, ami üdítõen hat, mert a tiszta ének itt már kezdett kevéssé válni ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmet. (A károgás vs. tiszta téma egy idõ után ugye uncsiba tud fordulni.) A Heavy breathing alatt ért utol a megvilágosodás. A lemez elejétõl kezdve a fejemben motoszkált, majd itt ki is pattant a Glassjaw zenekar (kultikus kedvenc) neve, mint egyértelmû hatás Nevea Tears-ék világára. Kapunk még egy instrumentális dalt is Xiaoyu 74 néven, ami egy jó érzékkel megírt pihis tétel. Aztán kicsit elmegy átlagosba a folytatás, sajnos már nincsenek akkora hatással a hallgatóra a hátramaradt dalok, bár kétség kívül mindegyik számban találunk valami kiemelkedõt, de egészében már nem robbantanak akkorát, mint a lemez elején található számok. Az Act1; Scene1 mondjuk mindenképp kiemelendõ még a vége felé található pucsi-pucsi résznek, és a befejezõ abálásnak köszönhetõen. Hasonló megfontolásból írom még ide a No one ever shuts up!-ot is.
Összességében kellemes hallgatnivaló ez, bár formabontónak nem nevezném, a stílus kedvelõinek minden bizonnyal pozitív élményt nyújt a banda eme lemeze. Számomra a szintis érdekességek és a pokoli károgás miatt emlékezetes a Nevea Tears debüt cd-je.
Csabi