Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Az Ámok anno egy projektként indult a Nevergreen mellett, ám annak szünetelése miatt valódi zenekarrá nőtte ki magát. Ezt tanúsítandó a Matlári Miklós (billentyű) - Ruszity Vladimir (gitár) páros kiegészülve Szloboda Tiborral (ének), Németh Attilával (dob) és Ispán Andrással (basszusgitár) kiadták a Szent Vér című lemezt 2005-ben.

A borítót Havancsák Gyula készítette, a felvételek pedig a Kreaton stúdióban zajlottak. Mivel működése idején a Nevergreent nem igazán ismertem, nem bocsátkoznék az "előd" és az "utód" zenekar összehasonlításába, melynek egyébként sok értelme nem is lenne, csupán az Ámok első albumáról írnék pár szót. A Cd-n 13 szám kapott helyet, illetve multimédiás részként a Sámánima című tételhez készült klip. Továbbá található rajta két feldolgozás is, az egyik az Ámok című Nevergreen szám, a másik pedig A Zöld, a Bíbor és a Fekete című örök P.Box klasszikus. Ez utóbbit már több feldolgozásban volt szerencsém hallani, ám nem kétséges, hogy ez a verzió a kedvencem mind közül. A saját számok szintén nagyszerűek, köszönhetően a változatos dallamvilágnak és a szövegeknek. A témákban mitológiai illetve a keresztény- és pogány kultúra elemeit fedezhetjük fel, mindezt egy sötétebb tálalásban. Zenei téren kiemelendő a számok díszítettsége, a fel-felbukkanó hangszeres finomságok. Talán ez adja az Ámok különleges ízét, ami a metal (azon belül a legtöbb) zenét kedvelőket azonnal magával ragadja. A klip szintén kiváló munka, mely pontosan visszaadja azt a képet, ami a Cd meghallgatása során kialakul a hallgatóban. Sötét, ódon, mégis modern, misztikus de legfőképpen gyönyörű. (A klip a szabadkai, több mint 100 éves, mára már meglehetősen romos Fekete Fürdőben készült.) A banda élőben is nagyszerű teljesítményt nyújt, az Ámok lemez dalai mellett több Nevergreen klasszikust is eljátszanak.

 

www.amok.hu

Vivi