Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

1997 nyarán rögzítette a miskolci csapat az Absolving (magyarul feloldozás) címre keresztelt kazettáját. A bandában Farkas Gábor énekel, Ságodi László gitározik és zongorázik, Szabó Zoltán gitározik és Takács "Rambó" György dobol, mellettük "vendégzenészként" működött közre Tasi Petra énekesnő/hegedűs, Kis József bőgős és Szűcs Gergely furulyás.

 


Amint az a nyolcadik számunkban megjelent interjúban olvasható, a zene és a szöveg egy témát jár körül, egy, a XV.-XVI. században élt spanyol nemes, Altamira gróf legendáját. A história szerint a várúr nevével hozták összefüggésbe a kastélya környéki hegyekben eltűnt szűzlányokat, paráznasággal, varázslással vádolták, ám a hírhedt inkvizítorok sem merték sötét várát megközelíteni.
Amint látszik, a sztori elég sötét. Ehhez párosul a szintén középkori hangulatot árasztó zene is. A dalok túlnyomó többségben akusztikusan szólnak, ám a drámai hatás fokozása kedvéért néha előbukkannak a torzított részek is, ám ezek is meglehetősen sötét hangulatot árasztanak. Maga a muzsika egyébként nagyon összetett, komplex, bizony a hallgatónak nagyon bele kell mélyednie, hogy teljesen átérezhesse a mondanivalót.
A zene megkívánja a precíz, pontos hangszeres játékot. Ez itt meg is van, mindenki maximálisan ura saját hangszerének. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy a férfi énekbe érzésem szerint egy kicsivel több magabiztosság kellett volna, hiszen ezeknél a markáns dallamoknál elengedhetetlen a pontosság és a teljesen tiszta hang. Ám ez csak amolyan szőrszálhasogatás a részemről.
Az anyag hangzása is jónak mondható (a hazai viszonyokhoz képest), az arányok rendben vannak, bár a torzított gitár érzésem szerint egy kicsit hátrébb szorult a kelleténél. (Ismét szőrszálhasogató voltam...)
Mindaz, aki szeretne gondolatban a középkori Spanyolország földjére utazni, mindenképpen az Altamira segítségével tegye!

Ákos