Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Sokszor, sok helyen lehetett már látni, hallania fehérvári CDT legénységéről (Viniczai Szabolcs - dob, Persoczki Gábor - bass/ének, Körmöczi Péter - gitár/ének, Zsombok Tibor Jr. - gitár/ének).
Három demo és rengeteg élő fellépés után most előrukkoltak egy nagyobb lélegzetvételű kazettaalbummal, amely az Our Way címet kapta. A tíz nótát tartalmazó anyag nem jelenthet túlzott meglepetést azoknak, akik már korábban is ismerték a csapat muzsikáját. Intenzív metal ez, némi HC felhanggal.


Rögtön az elején leszögezem: nekem tetszik, amit a CDT csinál. Intenzív, mozgalmas, ugrálós kis zene ez, hallgatása közben néha a Sepultura és a Biohazard neve ugrott be, főleg a kiabálós/üvöltős ének miatt. (Ezt nem úgy kell érteni, hogy ezt, vagy azt innen és innen koppintották le, hanem puszta benyomásokként.) Úgy is mondhatnám, hogy Teknőcék nem fikáznak, nyomják az arcodba a brutális tételeket.
A javarészt angol szövegeket felváltva nyomja a három gitáros, bár a "Don't Play Macho" című tétel refrénje ékes spanyol nyelven szólal meg. Azt viszont egy kissé hiányolom, hogy a kazettaborítóban nincs feltüntetve, hogy mikor ki áll a mikrofon előtt. (Sajnos még nem láttam őket élőben, de nagyon kíváncsi lennék, hogy ez a három frontemberes dolog miként is működik a színpadon.)
A felvétel hangzása szinte tökéletes, arányosan szól minden (a fehérvári Pont Mi stúdiót dicséri), talán a bőgőt lehetett volna egy kicsit jobban kiemelni. De ez csak amolyan szőrszálhasogatás a részemről. Külön kiemelendő az igényes színes borító, amely minden információt tartalmaz.
Erről a zenéről igazából nem nagyon lehet írni, ezt hallgatni kell! Ha neked még nincs meg a kazi, az alábbi címen megrendelheted:

 

CDT/Körmöczi Péter
8000 Székesfehérvár, Gáz u. 15. IV/15.

Ákos