A The Sword zenekar 2003-ban alakult Texasban. Első teljes lemezük 2006-ban jelent meg és véleményem szerint igazi klasszikus született Age of Winters címmel. Az albumon egymás után sorjáztak a döngölős doom tételek, Freya címmel pedig igazi klasszikus nóta született.
A banda akkorát durrantott ezzel a albummal, hogy még James Hetfield is felfigyelt a csapatra (róla amúgy is tudni, hogy szereti stoner/doom bandákat). A következő lemez, mely a Gods Of Earth címet kapta, már nem tartalmazott olyan azonnal beivódó slágekeret - (már ha a doom/stoner metalban lehet ilyenről beszélni) - egy sokkal mélyebb,  nehezebben emészthető alkotás született, melyet a Warp Riders című sci-fibe ágyazott lemez követett. Ennél a sci-fi vonalnál egy kicsit elvesztettem  a fonalat a bandával kapcsoltban, de a 2012/2013 fordulóján megjelent Apocryphon lemez - mely a negyedik a sorban - egyértelmű visszatérés a korai idők megközelítéséhez.  A banda egyszerre nyúl a korábbi idők dalaihoz és a nóták is a klasszikusabb megközelítés szerint íródtak. Nem kell csodára számítani, de itt legalább van egyéni hangvétel, szemben azzal a mai trenddel, ahogyan egyes bandák a 70-es évekbe ágyazott rock, urambocsá metal zenét játsszák. Ez nem retro lemez, noha merít a 70-es évek érzésvilágában gyökerező blues, doom zenei hagyományából (a Black Sabbath természetesen alap). A hangzás nagyon is tökös és mai, sok a döngölős és az elszállós pillanat. Itt nem fogsz kegyetlen tekeréseket hallani, mert a cél nem ez. Hanem a feeling. A lemez első fele hasít, megvan a lendület, noha az első lemez színvonalát nem éri el, Minden esetre nagyon biztató a kezdés. És itt jön a DE! Ugyanis a lemez második fele már sokkal haloványabb. Abszolút stíluson belül maradnak, de egyre több a könnyen felejthető téma. A Seven Sisters című dal és a Hawks and Serpent s c szám twisted sisteres felütéseivel, arénarock hangulatával inkább érdekes, mint jó. Inkább heavy, mint doom. A Seven Sistersben hallható fura énektéma hallatán pedig meg kellett néznem, hogy nem került rossz album a lejátszóba. Ez a két szám hangulatilag abszolút kakukktojás. És az igazság az, hogy lerontják az összképet.
A címadó – és egyben utolsó – Apocryphon című nóta hallatán felcsillan a reménysugár. Ezért a dalért jár a visszataps! Ha még nem ismered a bandát, akkor az Age Of Winters-szel kezdd. Ha már ismered, akkor adj ennek a lemeznek egy esélyt. Hátha…
Nálam ez: 7

-Csorba Zoltán-